Nevetséges uzsonnát szolgáltak fel a gyermekeknek Gyulán egyes óvodákban, panaszkodnak a szülők egy internetes portálon.
2 db keksz és egy darab sajt volt a fejadag, amit bárhogyan is nézünk, Folytatás
Nevetséges uzsonnát szolgáltak fel a gyermekeknek Gyulán egyes óvodákban, panaszkodnak a szülők egy internetes portálon.
2 db keksz és egy darab sajt volt a fejadag, amit bárhogyan is nézünk, Folytatás
Durván megugrott a szüleikkel együtt élő fiatalok száma, írják a bulvárlapok.
A Központi Hivatal műhelytanulmánya szerint 1990 óta folyamatos a növekedés. 2010-re gyakorlatilag megduplázódott a szülőkkel élő fiatal felnőttek száma, amely Folytatás
Minuszos hírként: vasárnap délelőtt óta egy kb. 100–120 számítógépből álló flotta próbál összehangoltan behatolni a honlap vezérlő felületére… Folytatás
Bankrablás volt a Blaha Lujza téri OTP-ben, írják a bulvárlapok.
A tett mindenképpen elítélendő és helytelen, viszont szembeötlő, hogy az eset után nem sokkal már a kamerafelvételek is közzétételre kerültek, ezzel elősegítve a tettes elfogását, aki egyébként nevetségesen kevés 100-200 ezer forintot zsákmányolt csupán. Folytatás
Nem igazán nevezhető színesnek a hatalmon lévő politikai elit Magyarországon a rendszerváltás óta. Az első pár évet eltekintve hol az MSZP, hol pedig a FIDESZ ténykedett országunkban. Ezen évek alatt szépen óvatosan leépítették az országot minden téren. Folytatás
Nem más ez, mint a Lottó. Sokak nevezik a bolondok adójának.
Kicsit tekintsünk vissza a múltba.
Egy i.e. 200-ból származó pergamentekercs szerint Folytatás