A Bizonyítás Napja

Mit lehet bebizonyítani szeptember 12-én?

Be lehet bizonyítani, hogy nem vagyunk anarchisták, sem terroristák. Be lehet bizonyítani, hogy a jogállamiságért és a törvények betartásáért küzdünk. Be lehet bizonyítani, hogy 3 millió magyar ember nem hagyja magát kifosztani pénzügyi terroristák által, miközben a hatályos törvények nem tették lehetővé a kifosztásukat. Be lehet bizonyítani, hogy Európában, európai módon kiállunk jogainkért, nem vagyunk sem gyávák sem ostobák. Be lehet bizonyítani, hogy kiállunk embertársainkért, mert az ő jogtalan kifosztásuk mindannyiunkat érint.

De mindennek az ellenkezőjét is be lehet bizonyítani szeptember 12-én. Folytatás →

Tiltó listára téve

Sokan kérdezik, hogy miért tűntem el, miért nem szerepelek a médiában. Az ellenem agitálók szerint, mert leléptem a párt pénzével és a Dél-amerikai haciendámon, mások szerint a Sarkadi kastélyomban múlatom az időt.

Ma bebizonyosodott amit amúgy is tudtunk. Nevét elhallgatni kérő, magas beosztású „hivatalnokkal” hozott össze a sors ma öt perc erejéig. Hihetetlenül fel volt készülve belőlem, mondtam is neki, hogy hol érdemeltem én ezt ki, hogy számon tartsanak :-), de felettébb beszédes kedvében volt. Folytatás →

Minda Zoltán ismét bizonyított

Minda Zoltán már többször felszólalt tüntetéseinken, húsz éve küzd a szervezett bűnözés ellen civilként. Egyszer talán csak felismeri a nép, hogy kiket kell támogatni, azokat, akik kiállnak mások érdekeiért, pozíció és milliós juttatások nélkül is…

A Haza Nem Eladó Mozgalom tiszteletét és elismerését fejezi ki Minda Zoltánnak és segítőinek.

Tizenhat év után kapta vissza otthonát a hajléktalan férfi Folytatás →