Van az a mondás, hogy „Egy újszülöttnek minden vicc új”. Az „elszámoltatási” viccet már elsütötték. Ami most zajlik, az már lezajlott….Az 1998-as „rettegését” fizetik vissza most Orbánéknak

Orbánék lényegében ugyanazt csinálták, mint az elődeik…csak kicsit másként, Magyarék is ugyanezt fogják csinálni, csak kicsit másként. Én Los Angelesben személyesen láttam az akkori budapesti elit ahogy szájszélét rágva tördelte kezeit, most ugyanez megy, csak mások a szereplők. Akkor Princz Gábornak hívták Matolcsy és társai…. Alább egy kordokumentumot olvashatnak. Szívesen. Kásler Árpád

Az 1998-as kormányváltást és az első Orbán-kormány hatalomra kerülését követően valóban komoly átrendeződés zajlott a budapesti gazdasági, média- és politikai elitben. A korszak legnagyobb botránya, a Postabank-ügy és a hírhedt VIP-listák nyilvánosságra kerülése alapjaiban rázta meg a rendszerváltás utáni Magyarországot.

1. A Postabank-botrány lényege

A Postabank a Horn-kormány időszakában (1994–1998) az ország egyik legnagyobb pénzintézeteként funkcionált Princz Gábor vezetése alatt. A bank valójában a korszak politikai és kulturális elitjének informális kifizetőhelyeként és hitelezőjeként működött.

Miért volt a Postabank a „rendszer kifizetőhelye”?

Princz Gábor szándékosan épített ki egy olyan modellt, amelyben a bank szinte a teljes magyar elitet – politikai oldaltól függetlenül – lekötelezte. Ennek fő eszközei a következők voltak…..

• A VIP-listák: A bank több mint 150-200 kiemelt közéleti személyiségnek (politikusoknak, minisztereknek, bíróknak, főszerkesztőknek, ismert művészeknek) nyújtott a piaci kamatoknál nagyságrendekkel kedvezőbb, szinte ingyen hiteleket, vagy fizetett kiemelkedő kamatokat a betéteikre.
•  
• Médiabirodalom: A Postabank saját tulajdonú sajtóorgánumokkal rendelkezett (pl. Kurír, Magyar Nemzet akkori verziója), és hatalmas hirdetési pénzekkel tartotta sakkban vagy vásárolta meg a lojális újságírókat és médiumokat.

• Mecenatúra és pártfinanszírozás: A bank milliárdokat szórt szét kulturális eseményekre, sportra, valamint közvetett módon politikai pártok alapítványainak és holdudvarának (az MSZP-SZDSZ mellett a jobboldal felé is, pl. Lakitelek Népfőiskola vagy Mahir-csoport).

A bank összeomlása: Az 1997-es lakossági bankpánikot követően kiderült, hogy a prosperáló látszat mögött a bank hatalmas, mintegy 150 milliárd forintos veszteséget halmozott fel. A hiányt végül az adófizetők pénzéből, állami konszolidációval kellett feltölteni.

2. Az 1998-as elszámoltatási hullám és az „elit menekülése”

Az 1998-as választások megnyerése után a Fidesz-kormány ígéretet tett a Postabank-ügy teljes felgöngyölítésére.

Princz Gábort még 1998 augusztusában felmentették pozíciójából, és megindultak a kormányzati (KEHI) vizsgálatok, majd a rendőrségi feljelentések.

Amikor a Világgazdaság című lap 1999-ben nyilvánosságra hozta a teljes VIP-listát a nevekkel és összegekkel, a budapesti baloldali-liberális elit, valamint számos holdudvari szereplő hirtelen rendkívül kellemetlen helyzetben találta magát, hiszen erkölcsileg és jogilag is kompromittálódtak. A pozícióikat vesztett bankárok, médiavállalkozók és tanácsadók egy része háttérbe vonult, kivárt, vagy átmenetileg külföldre helyezte át a székhelyét, amíg elül a politikai vihar.

3.Los Angeles

A „Los Angeles-i menekülés” motívuma nem véletlen. A korszak magyar gazdasági és médiaelitjének már a ’80-as évektől kezdve rendkívül erős és beágyazott kaliforniai kapcsolati hálója volt.

A Bodnár-Gyárfás-tengely: A Los Angeles-i magyar emigráció és a budapesti elit közötti legfontosabb hidat Bodnár György (a Szaknévsor alapítója) és Gyárfás Tamás (a Nap TV akkori tulajdonosa) jelentették. Bodnár korábban Kaliforniában élt, majd a rendszerváltás után hazatérve hatalmas befolyásra tett szert. Gyárfás szintén kiterjedt Los Angeles-i kapcsolatokkal rendelkezett.

A közös finanszírozások: A Tonhauser László (az ORFK egykori ezredese) által is vizsgált ügyek feltárták, hogy a Postabank, a Gyárfás-féle Nap TV indulása, valamint Bodnár kaliforniai bejegyzésű cégei között folyamatos volt a tőkeáramlás és az oda-vissza számlázás az 1990-es években.

A menedék és kivárás: Amikor 1998 után a Fidesz-kormány elkezdte vizsgálni a Postabank és a hozzá kapcsolódó médiavállalkozások (köztük a Nap TV) szerződéseit és kifizetéseit, Kalifornia logikus és biztonságos „háttérbázisnak” bizonyult. Az érintett üzletemberek, producerek és gazdasági holdudvari tagok közül többen – kihasználva meglévő kinti ingatlanaikat és céges érdekeltségeiket – az USA-ban (főként Los Angelesben és Miamiban) tartózkodtak hosszabb-rövidebb ideig, amíg Magyarországon a nyomozások intenzív szakasza zajlott.

Bécs és Ausztria: Sokak számára a jóval közelebbi Bécs szolgált menedékként és új üzleti bázisként. Maga Princz Gábor is az ausztriai Badenben, majd Bécsben élt és vállalkozott az ellene folyó eljárások idején, ahonnan csak a tárgyalásokra járt haza.

Spanyolország (Ibéria): A nyomozások során kiderült, hogy a Postabank gyanús ügyleteinek jelentős része (például fiktív vagy bedőlt ingatlanfejlesztési hitelek formájában) Spanyolországba vándorolt. Több milliárd forintnyi tőke landolt spanyolországi projektekben, és az elit bizonyos figurái szintén a mediterrán országban találtak menedéket a magyar hatóságok elő

Mi lett az ügy vége?

A látványos politikai ígéretek és a megindult eljárások ellenére az igazi jogi elszámoltatás nagyrészt elmaradt:

A VIP-listák kapcsán indított nyomozásokat bűncselekmény hiányában végül megszüntették, a kedvezményes hiteleket „banki marketingeszköznek” minősítették.

Princz Gábort és helyetteseit hűtlen kezeléssel vádolták meg, de a büntetőper rendkívül elhúzódott. Végül 2009-ben a Legfelsőbb Bíróság Princz Gábort mindössze 3,6 millió forintos pénzbüntetésre ítélte.

A „kivárásra játszó” elit tagjainak többsége a 2002-es kormányváltás után (a Medgyessy-kormány idején) maradéktalanul visszatért a hazai gazdasági és közélet élvonalába.