A HAZA PÁRTJA TŐKÉS LÁSZLÓT JAVASOLJA KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKNEK

Kásler Árpád nyílt levele a magyar országgyűléshez

Tőkés László: a bíróság elítélte a rágalmazókat

Tisztelt Országgyűlés!

A Haza Pártja, sajnálatos módon nem parlamenti párt, sok befolyásos hatalmaskodó, nemzetfosztó aktivizálta magát, hogy ez így legyen. Ettől függetlenül, A Haza Pártja makulátlan múltjával, a nemzetért tett kiemelkedő és érdemi munkásságával, fenntartja magának a jogot, hogy javaslatot tegyen  Magyarország köztársasági elnöki tisztségét betöltő személyre.

A nemzetközi vészjósló  körülményeket, de még inkább Magyarország belső megosztottságát szem előtt tartva, a politikai ellenségeskedés szülte belső és külső széthúzás, az egyre fogyatkozó bel és külhoni magyarság aggasztó helyzetére való tekintettel, valamint az állami intézményrendszerbe vetett hit helyreállítására, a legalkalmasabb személynek Tőkés Lászlót tekintjük.

A 2011. óta magyar állampolgársággal rendelkező Tőkés László képviselni tudja egyszemélyben mindazt, amit Magyarország köztársasági elnökének képviselnie kell, vagyis kifejezi a nemzet egységét, őrködik az államszervezet demokratikus működése felett.

Tőkés László életútja közismert, jelen levél terjedelme erősen hiányosan tudná ismertetni azt, ezért attól eltekintünk.

A Haza Pártja bízik abban, hogy Tőkés Lászlót felkérik a tisztség betöltésére, ő azt elfogadja és a magyar országgyűlés pedig szavazatával felhatalmazza, ezáltal mindenki számára elfogadható személy tölti be az államfői tisztséget.

Kelt, Magyarország 2024. február 11. napján

Kásler Árpád pártelnök

Vélemény, hozzászólás?