Gyűrűződés

Az oldalakat bújva jutottam arra a meggyőződésre, hogy Kásler már megállíthatatlan.

Nincs nagy jelentősége, ha éppen ne volna is csúcsformában egy megmozduláson, mert az ellenlábaskodó bajtársak mindenképpen nála akarnak okosabbak, keményebbek, tömegesebbek, tekintélyesebbek, népszerűbbek lenni. Ezért egymást túlharsogva kürtölik világgá nevét és tetteit. Ők Kásler propaganda zászlóaljai.
A rossz modorú ellenzők primitív szidalmai a Kásler körüli polarizációt duzzasztják. Ha ezek a fiúk lányok ebben a modorban ártani akarnának, dicsérniük kellene inkább!

11KáslerA hatalomnak is kizárólag Kásler fáj. A média állandó frászban van, hogy feleljen meg egyidejűleg a tájékoztatási követelménynek és a sunyi elhallgatási parancsnak, ezért állandóan maszatolni, ferdíteni, trógerkednie kell és már nagyon de nagyon kilóg a lóláb.
A megkerülhetetlen szikla neve Kásler Árpád. Ez fáj a csalóknak, fáj a korrupt báb kormánynak és nagyon fáj a magukat konkurensnek hívőknek, akik magánattrakcióik űbereléseként sértve vannak az autósvonulás mérete miatt, az az, a mindig hangoztatott egységes mozdulás egyébként támogatott sikere miatt, nehezen emésztve meg, hogy ez Kásler nélkül nem így szokott sikerülni. Harsogásaik közben az egyetlen biztos pontjuk az irigyelten szapult Kásler, az etalon.

Nélküle ebből a nemzetméretű nyomorúságból kievickélni nem lehet. Ha ebből egyáltalán van kiút, a lámpást elöl Kásler viszi. Lehet kölyökmódra kapálózni, de előbb utóbb mindenki követni fogja, mert nem tehetünk mást. Kuncognom kell, ha arra gondolok, kevés időnek múltával, hogy keresik majd a kegyét ezek az üvöltő dervisek?

Addig is kellemes ordítozást barátaim, csak semmi önmérséklet. Szidjátok csak Káslert, szoktassátok a nevét, rettegtessétek vele a piócákat, gyávázzátok csak, hadd féljenek tőle! A Ti igazi erőtök a hangerő, ne fogjátok vissza, ömöljön végig az utcákon a félelem neve, legyetek hasznos hírvivők, hadd tudják meg mindenütt, hogy Kásler jön!

4 hozzászólás a(z) “Gyűrűződés” bejegyzéshez

  1. Egyet értek az előttem szólóval. Minden pártnak csak annyit kellene ígérni amit be is tud tartani. Sajnos ez nem így van. A pártok azt ígérnek amit hallani akarnak az emberek, így nyerik meg a szavazatokat. Majd a választások után hirtelen amnéziába esnek. A FIDESZ-nek 4 éve, ez egyik fő programja az elszámoltatás volt. Nem elég hogy ebből semmi nem lett, inkább tovább süllyedt a mocsokba.

  2. 8 általános számtan … Ha megnézzük az LMP parlamentbe jutását ,akkor láthatjuk alig volt választási kampánya .Programját nem is ismerte az ország . De elegen ismerték azok akik bejuttatták a parlamentbe . Semmi felhajtás , pénzt kívánó kampány , és egyszerre csak, .. ott volt a parlamentben .. l . A színpadon a jobboldal egymással csatázik , a színpad mögött meg együtt ebédel .. És választásokon kapott szavazataikról lemondanak együttesen az MSZP javára ..Az így összeadott voksok komoly méretűek lehetnek , sok becsapott ember megvezetésével . ,Az nem kérdés hogy Kásler A haza Nem Eladó pártja be fog jutni a parlamentbe ..DE ! Meg is nyerhetné a választásokat , ez a baki adósok és családtagjaik összefogására lenne szükség …Ehhez gondolkodó emberek ,támogató értelmiség ,szakemberek ,Magyarországért felelősen gondolkodó cselekvők kellenek ..Nem értem hogyan lehet az hogy devizahitelesként , jövőkép nélkül , a Fideszt támogatja valaki …Hiszen már annyira lerágott csont, a jogrendszer ami egyébként is kritizálhatóan működött , most a devizahitelezés tárgyalásakor látványosan megbukott .Látszik az a rettegés, a kényszerű és állandó megfelelni akarás , a hátérhatalom a banki és multi oligarchiái felé , miközben a Magyar nép érdeke csak piár szócséplés szintjén hangzik el ..Van egy szint , és ebben vagyok én is , és meggyőződésem hogy még nagyon sokan, hogy nincs pénzem lehetőségem arra, hogy minden alkalommal demonstráljak megmozdulásokkor tüntetéseken részt vegyek ..DE . Még van internetem és annyi lehetőségem minden képen hogy szavazni elmenjek …És azt garantálom meg is teszem …Egyet kérek számon Kásler Árpádon , amivel nem szeretném ha adós maradna ,a SZENT KORONA ALKOTMÁNY VISSZAÁLLÍTÁSÁT .Mert ez gyermekeink unokáink jövője , a további ország rablás gátja ..Az egyetlen magyar jövő ..

  3. Amire nem képes a kormányunk, azt a választások után a mozgalom megteheti. Úgy gondolom erre minden esély megvan. Így esélyt kapnak a fotelben üllők is, hiszen csak pár métert kell majd tenni a szavazófülkéig, és névtelenül teljes titokban, egy kézmozdulattal segítheti az előrehaladást. Bízom benne már csak pár hónapig kell kitartanunk.

  4. Gyűrűződés

    Nincs jobb gondolata annak,
    ki meg állíthatatlannak ,
    érzi a feladatott,
    amit egy nemzettől kapott.

    Meggyőződése a harc ,
    ehhez látható az arc,
    amit propaganda néven,
    senki félre ne értsen.

    Ha bárkinek is fájna,
    már nem csalok világa,
    kölyök módra kalózok ,
    léket kapott hajótok.

    Az önmérséklet ára,
    ha kilóg a lólába,
    elmerülnek a habokba,
    maradjon ez etalonba.

    Erőnk hát a hangerő,
    szomszédunk a szóvivő,
    Gyűrűződés mindenütt,
    megérzed ha fejbe üt.