Bemutatkozunk

Jelöltek

Bemutatkoznak A Haza Nem Eladó Mozgalom Párt egyéni országgyűlési képviselőjelöltjei.

Hosszú utat tettünk meg idáig és göröngyös, hosszú út áll még előttünk. A semmiből talpra állítottunk egy országos kiterjedésű pártot. Ehhez nagyon sok tisztességes, Hazáját és Nemzetét szerető ember önzetlen áldozat vállalása kellett. Kérem, fogadják szeretettel jelöltjeink bemutatkozását, s bár a nyilvánosság előtti fellépést még sokuknak szokni kell, a szívükben mind bátor és tisztességes emberek, akik merik vállalni a küzdelmet, a köz érdekeiért való cselekvést.

A feladat nagy. Ehhez minden jóra való ember támogatása szükséges. Kérem, segítsék jelöltjeink ajánló aláírásainak összegyűjtését és programunk minél szélesebb körben való megismertetését.

Tisztelettel, Kásler Árpád.

Folytatás

Harc a Koronáért

Hivatalosan is nyilvántartásba vették A Haza Nem Eladó Mozgalom Pártot!


A Nemzeti Választási Bizottság 40-es sorszámmal nyilvántartásba vette A Haza Nem Eladó Mozgalom Pártot, az új párt jelképpel (logóval) együtt, tehát a korábbi határozatukat – mely szerint a pártunk logója nem szerepelhetett volna a választólapokon – felülbírálta, és engedélyezte azt a tegnapi napon. Ezzel a Mozgalmunk és pártunk ellehetetlenítését elhárítottuk. Alig két héttel a hivatalos kampány  megkezdése előtt az egyetlen járható utat választottuk. Folytatás