Azoknak, akik nem értenék

A honlap rendszeres olvasói előtt világosabb a logikai rendszer amelyet követünk, mint azok előtt, akik csak néhanapján tévednek ide. Eddig is a legnagyobb erősségünk és kapaszkodónk a hatályos törvényekhez való ragaszkodásunk volt. A  hatályos törvények,  hatalmaskodók részéről való áthágásának bizonyítása, az egyedüli menekülési lehetősége a kifosztott országnak. De ezt még egyelőre sokan nem akarják megérteni. Az utóbbi időben több cikket https://ahazapartja.hu/?p=9415 , https://ahazapartja.hu/?p=9480 , https://ahazapartja.hu/?p=9530 , https://ahazapartja.hu/?p=9548 , is megjelentettünk az egyik legstabilabb pillérünkről, olvassák el még egyszer mindegyiket és összefüggésében vizsgálják meg a benne rejlő lehetőséget. Kis és nagyvállalkozók, celebek és értelmiségiek, rendőrök és katonák,  félelmet, gőgöt félretéve csatlakozzanak hozzánk, mert ez mindannyiunk esélye.

Azoknak kik nem értenék, hogy miről írok, bemásolom egy közgazdásznak, volt banki dolgozónak a két évvel ezelőtti hozzászólását, kit teljesen tönkretettek minden téren.

„M. Ibolya – 2013. november 7., csütörtök – 01:15 szerint:

Magyarországon 1946. augusztus 20-a óta a törvényes fizetési eszköz a FORINT, amelyet a Nemzetbiztonságnak kötelező védeni, mint egy állam (társadalom, ország, gazdaság) működésének alapvető eszközét.
Ezt megtette Rákosi Mátyás, megtette Kádár János….és megtették 2001-ig a vezetők és a Parlament által felügyelt (vagyis népképviselők által, a magyar nép által) Állambiztonság, majd Nemzetbiztonság.

Ha ez nem így lenne, akkor annak hiányáért a Nemzetbiztonság vezetőjének, ha ő nem teszi meg, a Parlamentben felügyelőknek, ha azok sem teszik meg, a köztársasági elnöknek azonnal feljelentést kell tenni.
Akkor ugyanis Magyarország, mint törvényes ÁLLAM nem létezik, nem működik, nincs, jogilag ez kimutatható, nincs meg az állam jogi státusza.
FIZETÉSI ESZKÖZ nélkül egyetlen egy ország sem működhet.

Magyarország tehát jelenleg jogilag nem műkődö állam, ország, mert működésének a legfőbb eszköze nincs védelem alatt, szabad garázdálkodás tárgyát képezi.

Ebben az esetben ugyanis egy ország társadalmi-gazdasági működésének (egyik) legfontosabb eleme nincs biztosítva. Életben van, hatályos, mert így helyes, a 9000/1946. VII. 28. MT rendelet, amely a forint bevezetésekor született, közjegyzői okiratban nem is szerepelhetne deviza.

Ez így is kell, hogy legyen, hiszen a KÖZ-Jegyző olyan feladatot lát el, ahol idegen deviza semmilyen szerepet soha be nem tölthet, ha esetleg bevezették volna az EURO-t, akkor igen, de akkor az már nem devizának számítana. (Deviza: más ország valutájára szóló követelés, egyszerűen megfogalmazva.

http://jab.complex.hu/docume…/…/WKHU-QJ-XML-0000094609000MEC
12. § (1)
Az 1946. évi augusztus 1. napjától kezdve minden közokiratban, ideértve birói vagy más hatósági határozatokat is, a pénzösszeget forintértékben kell meghatározni..”

Mivel Magyarországon fizetési eszközként az emberek nem sóval fizetnek, nem barter kereskedelem folyik, alapvető és kiemelt nemzetbiztonsági feladat az ország fizetési eszközének a védelme. Katonai nemzetbiztonsági feladat is, hiszen ez miatt háború is kirobbanhat.

Én nem voltam ott az ASTORIA-nál, de ha a Nemzetbiztonság elfelejtette megakadályozni, hogy 2001-ben a lízinggel, majd Fészekrakó programmal Orbán Viktorék elindítsák ezt a csalárd és az ország, a nemzet gazdaságát a lehető legnagyobb mértékben veszélyeztető feladatot, akkor Kásler Árpád és csapata nem tett mást, mint megprólta elvégezni a NEMZETBIZTONSÁG feladatát.

Azaz nem közérdekű működést sértett csoportosan, hanem Magyarországot mentette csoportosan, elvégezte a Nemzetbiztonság feladadából az, amely erejéhez és képességéhez, lehetőségeihez méretett.

A közüzem működését ugyanis a FORINT védelmének a hiánya, és a FORINT árfolyama (és az arra ható tényezőknek:
– abból pl. a mindenkori folyó fizetési mérleg az egyik legfontosabb tényező, – de ott van a nemzetközi politika,
– katonapolitika,
– gazdaságpolitika – külföldi országok, MAGYARORSZÁGON (köztársasági államforma) kívüli országoké! –
szándékos vagy nem szándékos támadása, befolyásolása, zsarolása,
– az elektronikus pénz- és tőkepiaci szereplők – beleértve a hazánkban működő bankok TREASURY-jeinek (bankok szíve, ahol a határidős, spekulációs (közgazdasági értelemben) ügyletek lefolynak),
– a nemzetközi befektetési társaságok és gazdasági szervezetek elektronikus és nem elektronikus (külkereskedelmi ügyleteken keresztül is lehet befolyásolni egy ország fizetési eszközének árfolyamát, az ebben az értelemben fizetési mód, akkor is, ha banki átutalással történik, nem pedig pénz- és tőkepiaci spekulatív ügylet) stb.stb.)
…védelmének a hiánya olyan, a magyar történelemben példa nélkül álló bűncselekmény, amelyért Katonai Hadbíróság elé kell állítani azokat, akik ennek felügyelői voltak, beleértve Orbán Viktort és Gyurcsány Ferencet, sőt Bajnai Gordont is…

Tehát, ismételjük: KÖZÜZEMI MŰKÖDÉS védelmét látta el a maga szerény eszközeivel Kásler Árpád és csapata. Ellátta a Nemzetbiztonság feladatát, amelyet az nem látott el, MAGYARORSZÁG TÖRVÉNYES FIZETÉSI ESZKÖZÉNEK, A FORINTNAK A VÉDELMÉT A MAGA SZERÉNY ESZKÖZEIVEL, VALAMINT EZEN KERESZTÜL A TELJES MAGYAR NÉP, A MAGYAR TÁRSADALOM, A MAGYAR GAZDASÁG ÉS ÁLLAM VÉDELMÉT.

KÁSLER ÁRPÁD és csapata ezért Magyarországtól a legmagasabb szintű kitüntetést kellene, hogy megkapja, amellett, hogy sürgősen bejelenti a Nemzetbiztonság vezetője, hogy megszüntetik ezt az állapotot és visszaállítják ellátás alatt lévő KIEMELT feladataik közé hazánk törvényes fizetési eszközének a védelmét.

Amennyiben ez nem történik meg, akkor az EU megfelelő szerveinek kell átvenni átmenetileg Magyarország Nemzetbiztonsági vezetője helyett ezt a feladatot, hiszen az EU tagállama vagyunk. Egy tagállam törvényes fizetési eszközének bűncselekmény alá vetése, védelmének el nem látása olyan súlyos nemzetközi jogi cselekmény, amely miatt már az EU-nak is lépéseket kellett volna tenni, ha ott törvényes rend uralkodna.

9000/1946. (VII. 28.) ME rendelet | CompLex JOGI ADATBANK

jab.complex.hu”

 

8 hozzászólás a(z) “Azoknak, akik nem értenék” bejegyzéshez

  1. Küldök két cikket “azoknak, akik nem értenék” hogy össze kell fogni http://www.greenfo.hu/programok/2015/08/17/nem-adjuk-a-foldunket még azzal is (!) akit ilyen szemtelenül cikiznek – mert vannak ott tisztességes emberek – http://hvg.hu/w/20150810_Az_ingyenbohoc_siramai#utm_source=hvg_weekly&utm_medium=email&utm_campaign=newsletter2015_08_12&type-id=HvgWeekly&user-id=AF01ECB6&utm_content=normal Tessék, bohóc aki nem “halmoz fel” tudjuk hogy miből 🙁

  2. 1995. évi CXXV. törvény a nemzetbiztonsági szolgálatokról
    A nemzetbiztonsági szolgálatok feladatai
    5. § Az Alkotmányvédelmi Hivatal
    d) felderíti és elhárítja a Magyarország GAZDASÁGI, tudományos-technikai, pénzügyi biztonságát veszélyeztető leplezett törekvéseket, valamint a jogellenes kábítószer- és fegyverkereskedelmet;

  3. “Mintha senki sem akarta volna visszaváltani az aranygyűrűjét.”

    “A zálogházak hitelfelvételéhez a zálogba adott tárgyak nyújtják a fedezetet. Banki forrásaink azt mondták, hogy amikor néhány éve érzékelni kezdték a fizetési problémákat, a pénzintézetek felosztották egymás között a Kézizálog fiókjait,..”

    “Beolvasztották a zaciban maradt gyűrűket?”

    “A napi.hu írta meg, hogy aranyhamisítás is történhetett a cégnél. Az így előállított „aranytömbök” újabb hitelfelvételekhez nyújthattak fedezetet – de ezek a kölcsönök már nem a záloghitelezés fedezetére szolgáltak,”

    Emögött is ott van az elszegényedő, fizetésképtelenségbe sodort lakosság .
    Hogyan is mentek volna vissza az ékszereikért, amikor egyre több lett a fizetni való, s nem volt miből kiváltani a zálogba adott családi ereklyéket.
    Minél több arany volt papíron a zálogházban, annál több hamisításra volt lehetőség.
    Itt is a papírt használták fel. A valós aranyat mi beadtuk. Ezek meg felvették a hitelt valami másra-aminek csak súlya volt azonos a beadott tárgyakkal
    – mint ahogyan a devizaalapot is a papír szolgáltatta-mert csak arra volt ráírva.

    A kifosztott lakossság által beadott aranyat is felhasználták további csalásra.
    De mikor fog ez kipukkanni?

    http://vs.hu/gazdasag/osszes/valami-nagyon-santit-a-nagy-aranyhamisitasi-ugyben-0812?utm_source=hrstrt&utm_medium=rss&utm_campaign=main#!s0

  4. Ezek után a nagy kérdésre mindenki válaszolhat.
    Van-e olyan erős Nemzet Tudatom mely CSELEKVÉSRE lendít ?!!

  5. 2014. évi LXXVII. törvény

    az egyes fogyasztói kölcsönszerződések devizanemének módosulásával és a kamatszabályokkal kapcsolatos kérdések rendezéséről1

    (forintosításról szóló törvény)

    “3. § (1) A fogyasztói kölcsönszerződés az e törvényben meghatározottak szerint a törvény erejénél fogva módosul.”

    Az Országyűlés a kölcsönszerződéseinkből eredő, az elszámolást követően a bank szerint devizában nyilvántartott kölcsöntartozásunkat 256,47 forinton forintosította.
    Valamint a felmondott szerződések hátralékos tartozásait is 256,47 forinton forintosította.
    ————————————————————————–

    “4. § (1) A módosult fogyasztói kölcsönszerződést nem kell közjegyzői okiratba foglalni, a korábbi közjegyzői okirat a szerződés módosult tartalmának keretei között érvényes.”
    A korábbi közjegyzői okiratban devizában lett meghatározva az adós tartozása.
    Erre nem biztosított lehetőséget a 9000/1946.(VII.28.) ME rendelet.
    A törvényben meghatározott 256,47 forintnál magasabb lett a forintosításkor az árfolyam, így belefértek a közokiratok biztosította keretbe a bankok, mert a közokirat szeriti tartozás még több volt, mint a piaci árfolyamon történő forintosítással kiszámolt hátralék.
    Az Országgyűlés olyan módon elkészült közokiratokat tartott érvényben, amelyek jogszabály megkerülésével lettek elkészítve.
    Amennyiben a rendelet szerinti módon, forintértéken lett volna meghatározva a tartozásunk, ezt a törvényt nem lehetett volna meghozni- árfolyamváltozás miatti többlet forintról szó sem lehetett volna.
    ——————————————————————————

    “4. § (1) c) ….A közjegyzői okirat végrehajtási záradékkal való ellátása csak a módosult fogyasztói kölcsönszerződésnek és a 15. § (1) bekezdés alapján forintra átváltott tartozásnak megfelelően kérhető.”
    ——————————————————————————————-

    …azonban az ilyen módon kiszámolt tartozás sokkal magasabb, mintha figyelembe lett volna véve az, hogy csak forintértéket és annak járulékait lehetett volna követelni.

    Mindezt a bankok, közjegyzők és a földhivatalok törvénysértésére alapozták.
    A bankok jogellenesen vettek nyilvántartásba devizatartozást, a közjegyzők és földhivatalok pedig jogellenesen foglaltak közokiratba devizában pénzösszeget.

    Mégiscsak összejátszás volt?

  6. De’jszen Ők (már akiket megbíztunk, felhatalmaztunk, hogy vezessék országunkat) semmi rosszat nem tettek, viszont az “ápolónő megsértette a kórház etikai kódexét”!!! (Tudják, aki kiállt a nyilvánosság elé, hogy tudassa, két hónapja nem fizetik a túlóráját!!!)
    Ezzel hülyítik az embereket. Következésképpen Árpád és követői jogellenesen – az Ő általuk nekünk szánt jogok ellenében – cselekedtek. Én nem így érzem. Remélem, Önök sem. Nem arra vonatkozott a felhatalmazás, amit most művelnek, és ezt tudtukra kell adnunk. KÖTELESSÉGÜNK, különben úgy gondolják, minden jól van úgy, ahogy van.

  7. Ha mi nem teszünk gyermekeink, unokáink jövőjéért senki nem fog helyettünk!
    Találkozunk szeptember 12-én a Hősök terén!

  8. Jó lenne, ha minél többen megértenék már a lényeget! Ideje rendet tenni! Találkozunk Szeptember 12-én!