Orbán Viktor:

Április 16. Orbán Viktor: „A holokauszt magyarországi emléknapja.
Rejtő Jenő botlatóköve. P. Howard és a százezrek emlékére, akik soha nem tértek vissza.”

– Addig, amíg egy rapper, arra buzdítja a magyarokat,hogy maradjanak otthon és ne NE CSINÁLJANAK SEMMIT… közel kettőmillió megtekintéssel, csak tudnám mi tetszett annyira sokaknak, biztos a ne csinálj semmit, csak az lehet annyira tetszetős….
Folytatás
2010-et írtunk ekkor….mindent előrevetítettem ami most történik….
„Kásler Árpád független polgármesterjelölt szerint a turizmus egy nyitott ágazat, ellenben nem lehet figyelmen kívül hagyni a globális folyamatokat, amikor most erőteljes gazdasági, politikai, katonai átrendeződések vannak. Véleménye szerint a turizmus a második legkockázatosabb iparág a tőzsde után, és Gyula kitörési pontja nem a fürdőfejlesztésben van. „….” Meglátása, hogy 10-15 éve a turizmusba való befektetés a termelőszektor hátrányára van, jelen gazdasági helyzetben fejjel rohanunk a falnak. A helyi gazdaság talpra állításának kell lennie az elsőnek, amelyre a turizmus épülhet. „
” Kásler Árpád szerint fontos, de csak mellékágazat a turizmus. Ő nem pályázatokra kíván építeni, mert véleménye szerint az önkormányzatnak nincs pénze az önerőre. Nemzetgazdaságot, szűkebb körben gyulai gazdaságot kell létrehozni. Hangsúlyozta, nemcsak hogy még nem lábaltunk ki a válságból, még nem értünk le a gödör mélyére. A független jelölt a soproni kékfrank mintájára helyi pénz kibocsátását szorgalmazza. „

Van úgy, hogy valami mellett nem lehet elmenni, még akkor sem, ha a hallgatást beszédesebbnek tartja az ember a beszédnél sok esetben, bizonyos időszakokban és körülmények között. Egy ilyen ügyben ragadtattam magam eme közlemény megírására is.
FolytatásEz még nem az a bizonyos utolsó megjelenés, amit annakidején beharangoztam. Focirajongó nem vagyok, de nem is utálom azt. Ez véletlenül került elém és nagyon átéreztem, amit ez az ember mondott. Ő futballban utazott, focistákkal. Én politikában, devizásokkal…..
Minden szavát magaménak érzek….ettől jobban én sem tudtam volna megfogalmazni. Remélem él még az ember….
Folytatás