Ezt a Kijevi külügyminiszter mondta hétfőn a német és francia külügyminisztereknek. Szerinte most végezzék el előre a szükséges bürokratikus teendőket, mert ha kitör a háború, akkor egyszerűen ezekre már nem lesz idő.
Folytatás

Kifosztott magyar családok százezrei várták a reménysugarat, hogy végre lesz megoldás a kifosztásukra és most végre rámosolygott a „MAGYAROKISTENE” jámbor nyájára. Még egy kicsit kell csak kibírni a kibírhatatlant. Óriási bejelentés látott napvilágot.
FolytatásÖssze kell zárni az amerikai ügynökkoalició ellen, mindenkinek. Utánuk csak a rombolás marad és a pusztítás. Nézzék meg a világ egyik legcsodálatosabb projektjének sorsát, majd olvassák el az ezredes emlékiratát, amit még 2011-ben fordítottam le.
Folytatás