Kásler Árpád bejegyzései
NVI
Az előző cikk honlapunkra kikerülését követően, a Nemzeti Választási Iroda orvosolta eddigi mulasztását és ki írta pártunk nevét a honlapjára. Amit telefonon nem lehetett elintézni, azt megoldotta a nyilvánosság ereje. Folytatás
Tisztelt Nemzeti Választási Iroda!
Többszöri telefonos egyeztetés és reklamációt követően sem orvosolódott az a hátrányos megkülönböztetése A Haza Nem Eladó Mozgalomnak, hogy neve nincs feltüntetve az NVI honlapján, a többi párt között, több oldalon is. Nagyon sokan érdeklődéssel látogatják az Önök honlapjának oldalait, ezért ragaszkodunk hozzá, hogy az egyenlő esélyek és az egyenlő bánásmód megsértése nélkül azonos feltételek mellett legyenek feltüntetve a pártok, a jelöltek és a listák. Jelenleg a mi pártunk neve helyett két kis vonal található. Kérem, szíveskedjenek ezt mindenki számára megnyugtató módon orvosolni. Ez két módon lehetséges elképzelésünk szerint, vagy kiírják pártunk nevét is, vagy a többi párt neve helyett is két kis vonalkát tüntetnek fel, mindkét eljárás elfogadható számunkra, de a jelenlegi feltüntetés elfogadhatatlan. Jelenleg az LMP-t követően vagyunk elhelyezve. Folytatás
Helyzetjelentés – Felhívás
Tisztelettel tudatom tagjainkkal, támogatóinkkal és ellenségeinkkel, hogy A Haza Nem Eladó Mozgalom vidéken becsülettel teljesített. A versenyidő felénél, 14 megyében összegyűjtötték országgyűlési képviselőjelöltjeink az előírt darabszámú aláírást, több száz segítőnek köszönhetően. Folytatás
Bemutatkozunk
Bemutatkoznak A Haza Nem Eladó Mozgalom Párt egyéni országgyűlési képviselőjelöltjei.
Hosszú utat tettünk meg idáig és göröngyös, hosszú út áll még előttünk. A semmiből talpra állítottunk egy országos kiterjedésű pártot. Ehhez nagyon sok tisztességes, Hazáját és Nemzetét szerető ember önzetlen áldozat vállalása kellett. Kérem, fogadják szeretettel jelöltjeink bemutatkozását, s bár a nyilvánosság előtti fellépést még sokuknak szokni kell, a szívükben mind bátor és tisztességes emberek, akik merik vállalni a küzdelmet, a köz érdekeiért való cselekvést.
A feladat nagy. Ehhez minden jóra való ember támogatása szükséges. Kérem, segítsék jelöltjeink ajánló aláírásainak összegyűjtését és programunk minél szélesebb körben való megismertetését.
Tisztelettel, Kásler Árpád.
Megbeszélés Kecskeméten
2014. február 12-én, szerdán este 18 óra 30 perces kezdéssel, Kecskeméten az Inkubátorházban (Ipoly u. 1/A, földszint-kisterem) közös beszélgetésre hívok minden Kecskeméti és környékbeli lakost, aki egyetért A Haza Nem Eladó Mozgalom párt eszmeiségével, célkitűzéseivel. Folytatás




