2015. február 13-án pénteken, reggel 6 óra 30 perckor az M1 Televízió biztosít számomra 5 percet a Ma Reggel című műsorban, élő közvetítésben. Aki teheti nézze és vegye is fel. Meglátjuk kinek lesz emlékezetes a péntek 13, ha már nem vagyunk babonásak. Folytatás
Kásler Árpád bejegyzései
Történelmi Mélypont
Még a tavasz várat magára, de a közjegyzői végrehajtási záradékok újabb hullámának hírével keresnek fel nap mint nap az emberek.
Az elmúlt egy évtizedben, több ember hagyta el Magyarországot mint az I. és II. világháborút követően, beleértve 1956-ot is. Ezek az elvándorolt emberek, nem kalandvágyból hagyták el szülőföldjüket, mint mondták azt Fideszes politikusok pofátlanságuk tetőfokán. Az itthon maradottak két táborra szakadtak. A hatalom kegyeltjeire, melynek ára a feltétel nélküli részvétel az ország és lakóinak kifosztásában és azokra, akik egyik napról a másikra tengetik életüket. Azok akik nem tartoznak egyik táborhoz sem, vagy idősek, vagy nagyon kevesen vannak, így nem ők a meghatárózó tömeg. Folytatás
Dr. Damm Andrea nem vállalja?
Egy veszprémi civil szervezet, https://www.facebook.com/humankorveszprem
A Humán Kör, Veszprém megye 1-es számú körzetében tartandó időközi országgyűlési választáson résztvevő jelölteket egy MÉDIA-FÓRUMRA hívta meg január 30-ra, melyre kiértesítette a helyi és országos sajtót is. Folytatás
Sport
Próbálják ki, hátha kedvet kapnak hozzá, ki tudja, még jól jöhet….. Folytatás
Tisztelt Állampénztári Iroda Veszprém
Telefonbeszélgetésünkre hivatkozva, írásban is jelzem Önök felé, hogy nem kívánom igénybevenni a 998.000 Ft. állami költségvetésből kampányfinanszírozásra fordítható támogatást, ezzel is tiltakozásomat kifejezve az ellen, hogy lassan egy beteg elme játékszerévé válik az ország, a választójogi törvény már biztos azzá vált, mindent elkövetve, hogy komolytalanná tegyék az időközi választást Veszprémben. Folytatás
Elnökségi Gyűlés
A mai napon 2015.01.17. A Haza Nem Eladó Mozgalom Párt, elnökségi gyűlést tartott Gyulán. Az elnökségi gyűlés, két napirendi pont megtárgyalására került összehívásra. Folytatás

Próbálják ki, hátha kedvet kapnak hozzá, ki tudja, még jól jöhet…..