Tisztelettel tájékoztatom az érintetteket, hogy feltörték az email fiókomat, melyben több mint 37 ezer email található. Ma reggel 7 órától rengeteg megkeresést kaptam, köztük volt olyan amerikás ismerősöm, akivel 13 éve nem beszéltem, hogy az én nevemben kaptak egy emailt, mely szerint Ukrajnában tartózkodom és ellopták útlevelemet, pénztárcámat ezért kérem, hogy küldjenek pénzt. Folytatás
Kásler Árpád bejegyzései
Csányi Nagykeresztje
Csányi biztosan megérdemelte. Ha az volt kiadva, hogy a magyar lakosságot el kell lehetetleníteni, akkor csak viselje a nagykeresztet, amíg bírja. Rá fog ez még nehezedni. Folytatás
Március 15-re az Országgyűléshez
NAV – FŐÜGYÉSZSÉG
Fővárosi Főügyészség
1054 Budapest, Akadémia u. 13.
1881 Budapest, Pf.: 13.
Tisztelt NAV Bűnügyi Főigazgatósága – Központi Nyomozó Főosztály!
Tisztelt Fővárosi Főügyészség! Folytatás
Keresetlevél minta fel nem mondott szerződésekre
Töviskesné Dsupin Judit Ibolya munkája nyomán, köszönet érte. Folytatás
Megállapítási kereset minta
Ezt a megállapítási kereset mintát használhatják azok, akiknek már felmondásra került a kölcsönszerződésük és megkapják az elszámolást a banktól, az elszámolási törvény alapján és nem akarnak élni kifosztójuknak ezzel a „rendkívül nagyvonalú gesztusával”. Értelemszerűen saját adatokkal kell behelyettesíteni az ittenieket.
„A felmondást megelőzően teljes egészében fel lettek már számítva a 2014. évi XXXVIII.számú törvényben tisztességtelennek kimondott költségtételek, ezek mértéke azonban a felmondáskor nem volt feltárva. Így sem a bank, sem a közjegyző nem tudott arról, hogy egyáltalán lehet-e joggal követelhetően lejárt tartozása az adósnak. A felmondás jogkövetkezményeit ellenben nekünk, adósoknak kell tűrnünk a bank követeléseinek kielégítése során.” Folytatás

