80.000 megtekintés

(Hadifoglyok 1943)
Eddig több mint 80 ezren tekintették meg az alább belinkelt videót, nem most készült, de ami igaz, az ma is aktuális. A film készítőinek és a benne résztvevőknek ezúttal is kifejezem köszönetemet. Ami rajtunk múlott mi megtettük, de a nép helyett megnézni nem tudjuk. Tegyenek róla, hogy 800 ezren tekintsék meg. Minden „deviza” öngyilkos emlékére az égnek eresztettünk egy fekete léggömböt. Mi is foglyok vagyunk, alattomosan, hadüzenet nélkül ejtették foglyul a népet. Gyilkosok martalékává válik az ország, ha nem zárkóznak fel elegen, a Haza Pártjának tiszta zászlaja alá. Folytatás →

Föld kótyavetye

Lesz mit visszaállamosítani…pontosabban a Szentkorona birtokába visszahelyezni

„Az állami földaukciók miatt most mindenki azt figyeli, vajon mekkora területekre teszik rá a kezüket különböző fontos emberek és családtagjaik. Bár a hivatalos indoklás szerint az egész akció célja a helyi kis- és középgazdaságok földhöz juttatása, a valóságban azt látjuk, hogy sokszor nagy darab birtokok kerülnek olyanokhoz, akiknek már eleve hatalmas területeik voltak.

Így történt ez Mészáros Lőrinc esetében is Fejér megyében: felcsúti polgármester és nagyvállalkozó, valamint a felesége és a lányai összesen 1391 hektár földet vásároltak az árveréseken 1,9 milliárd forintért még január elején. Nem kell aggódni a Tiborcz-család megélhetéséért sem, a miniszterelnök veje jutányos áron jutott közel 300 hektárhoz. Nem is beszélve Lázár János rokonságáról, akik a legújabb számítások szerint több mint háromnegyed milliárd forint értékben, 505 hektárnyi földet vásároltak fel.

Románok és Zsidók

Kérem hallgassák meg ezt, Gheorghe Zámfir világhírű román zeneművész szól mindenkihez, a zene nemzetközi, határok nélküli hangján, hát nem gyönyörű?:

https://www.youtube.com/watch?v=1mHuf8owjoQ

Tudom, hogy sok a sérelem, de ha ésszel nem érjük fel a sérelmeket, sosem lesz béke, ne bántsuk egymást, se románt,se magyart,se mást,  de küzdjünk egy testvéries területmegosztásért, egyetemes jogokért. Folytatás →

Adalék Hágába

portik_tek
Elérkezik az idő, mikor a jelenlegi fideszesek még azt is tagadni fogják, hogy valaha a fideszre szavaztak. Ezt az anyagot is küldöm ki Hágába a többi mellé, ahol feljelentettem ezt a gyilkos, csürhe bandát. Országfosztogató köztörvényes bűnözők. Persze egyelőre senki se fogja hinni Portik vallomását, ugyanúgy mint Nógrádi Zsoltét sem hitték, sőt rágalmazásért beperelték.

A Haza Pártja meg fogja takarítani az országot, mi már bizonyítottunk. Folytatás →