
A legnagyobb közösségi oldal visszatartott több mint 4000, igen, négyezer számomra írt személyes üzenetet. Még a 2013-as üzenetek olvasásánál tartok. Sok embert veszíthettünk, kik választ sem kaptak tőlünk. Folytatás
Kásler Árpád bejegyzései
ARÁNYTALANSÁG

Idestova egy évtizede keressük a választ és egyben a megoldást a magyar sorstalanságra. Mert van magyar sorstalanság. Ha egy szóban kellene kifejezni, hogy mi vezetett a sorstalanság kialakulásához, akkor azt kell mondanunk, hogy az aránytalanság. Folytatás
BELPOLITIKAI ERŐVISZONYOK
Idegek Háborúja és egy Orbáni Népszavazás

Úgy a hazai, mint a nemzetközi színtéren megfigyelhető folyamatok előrevetítik a várható végkifejletet, melyről minden elmondható, csak az nem, hogy békés lesz és szép. Ellenkezőleg. Folytatás
„Orbánmegmentettek” bedőlése

Cikket jelentetett meg az Origó arról, hogy újabb meglepetés érheti a korábbi devizahiteleseket. Ők lennének azok, akiket Orbánék annyiszor beharangozva megmentettek. Majd most fogják vinni mindenüket, csak közben még fejték őket öt évig, hiszen csak erre volt jó az árfolyamrögzítés, meg arra, hogy kifogják a szelet a vitorlánkból 2014-es választásokkor. Még 2012-ben elmondtam mindezt előrevetítve, de olyan távolinak tűnt az az öt év, hogy sokan azt hitték, sose halunk meg. Folytatás

