Megy rendesen a vacillálás, hol is tartunk az utóbbi idők legmohóbb világszélhámiájának lebontásában? Nem csoda, hogy így érzünk, mert evolúciós kihívást kellett megharcolnunk, és a csata végén seblázakkal hideglelősen még nem tudja senki, mi is az eredmény. Sokan voltak, akik a kufárvilág szemérmetlen szándékait meglátni képesen, valamely módon felvették a kesztyűt a szifilizált hatalom rafinált rétegeivel szemben, tudva, hogy egy ekkora dög nem vérzik ki egykönnyen. A maratoni tuskóhúzás nem kedvezett az idegrendszereknek s a megoldások dolgában másként vélekedők egymástól is eltávolodtak. A sejtekre szakadás jónak mondható eredményeket is hozott, mivel a versengő szekértáborok aktivitásukat növelve, robbanásszerűen szórták szét az ellenállás
spóráját. A bankhatalmi ármánykartell miközben eltaposni akarta, kénytelen volt annak kiszélesedésével számolni. Mára ott tart a folyamat, hogy a helytartók főkollaboránsa Káslertől idézget Tusnádon, mintegy azt sugallva a remélt székely szavazóknak, hogy Ő maga van leginkább az ellen, amit neki és bűntársainak köszönhetünk. Vitathatatlan ténynek látszik mára, hogy a hajlíthatatlan, megvásárolhatatlan és a fenyegetésekre fittyethányó Kásler és harcos elvbarátai szétverték a tőkések rendjének magabiztosságát, mivel az semmi másból nem nyerhet erőt, mint a félrevezetettek befolyásolásából.
A szellemi virradat erősödésének világánál az emberek megnyerték első csatájukat, a háború azonban még nem dőlt el. A vezéreik mögül belefáradtan kihátrálók az ellenségnek új esélyt kínálnak, hogy megint fölébünk kerekedhessenek. Szükséges tehát tudniuk a harctérelhagyóknak, hogy a viszonyainknak alapvető megváltozása nélkül, csak rövid levegővételre jöttünk a felszínre, és ha nem verjük meg végérvényesen az ellenséget, nincsen miben reménykednünk.

Nagy Tibor (Vasas Pasas)