Mozgalom vagy Párt?

Mozgalmat akkor ébreszt egy valamiben egyetértő csoport,  ha az adott társadalmi környezetben a megoldandó feladat tömegeket érint, melyek együttes megjelenítésére és nyomására a megoldás inkább valószínű. Kásler mozgalma is így ébredt, és a mozgalom eredeti céljait rendre elgáncsoló erők nyomására adott immunválaszai nyomán indult fejlődésnek, miután tudomásul kellett venni, hogy a kezdetben a megoldás eszközeként elfogadott jogstruktúra nem működik. További kényszerfejlődése a segítenifelkért politika kezdetben kevéssé érthető inpotenciájának és elfordulásának eredménye. Lehetetlen volt nem feltárni eközben, hogy milyen érdekhálók és miért akasztanak el célbajutni vágyásában egy szimplának hitt törekvést. A küzdelmesre sikeredett néhány csipanyitogató év világossátette minden gondolkodniképes buksi számára, hogy azért gáncsolják a házunk megtartását, mert a hazánk kell, zsebórástól, krumpliföldestől. Mindenünk kell! Tehát az átfogó tervnek nincs olyan cikkelye, amely meghagyni akarna nekünk bármit is. Mit tesz ebben az esetben egy tisztességes mozgalom?-válaszol a kihívásra mert még mindig ragaszkodik az otthonlakási mániájához. Feltárja a küzdőtér és az ellenség mibenlétét, majd elkezdi felgyüjteni a megfelelő honvédő erőket és stratégiát választ. Mivel a jánuszarcú ellenség helytartói a politikai manézsban huzkodják az oroszlán bajuszát, pártoknak színlelve magukat, nehéz elképzelni, hogy velük a harc felvehető volna a fügeimportőrök bálján. Értelemszerűen ki kell alakítani a pártkénti megküzdhetőség alapfeltételeit, mint egyik lehetséges fegyvernemünket. Ezért akik ezt a verziót ördöghözhúzónak tartják magyarként, azok gondolják végig, hogy az ez ügyben Káslert támadókként a megszállók malmát tekerik és az egyik a hazánk megmaradásáért küzdeni hajlandó és tudó erőt gyengítik. Örülnünk kell, hogy az általános apátia mélypontjain a nemzet hajdani öntudati virtusát a csüggedőkbe visszaplántálni képes vezéralakjaink vannak, akik mögé odaállni már nem választás kérdése, hanem elodázhatatlan kötelesség.

Vasas Pasas