Mindennek ára van

Az ostobaságnak is. “Adj a békének egy esélyt”, énekelte John Lennon, Varga Mihály inkább a háborúra hajaz…

„A Magyarország élőben című műsorban (2014. november 3.-án) Varga Mihály a devizahitelek átváltásáról szólva emlékeztetett arra, hogy az átváltási árfolyam meghatározásánál két korlátot is figyelembe kell venni. Az egyik, hogy a kormány korábban azt mondta, a forinthitelesek nem járhatnak rosszabbul, mint a devizahitelesek. A másik, hogy a Kúria jogegységi döntésében kimondta, az árfolyamkockázatot az ügyfélnek kell viselnie. Igyekeznek majd olyan javaslattal előállni, amely kedvező lesz a devizahitelesek számára. Ha a piacinál kedvezőbb árfolyamszintet határoz meg a kormány, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) közreműködésére is szükség lesz, hiszen a devizatartalék egy részére szükség van a forintosításhoz – tette hozzá.”

 


 

6 hozzászólás a(z) “Mindennek ára van” bejegyzéshez

  1. mindennek ára van- a forintosításnak is

    http://www.portfolio.hu/finanszirozas/hitel/jon_a_devizahitelek_forintositasa_nagy_bejelentesek_az_mnb-tol.205936.html?utm_source=hirkereso_es_kapu&utm_medium=portfolio_linkek&utm_campaign=hiraggregator

    “A lakossági devizahitelek forintosításából fakadó devizaigény piacon való megjelenése nem szándékolt árfolyamhatással járna, ami kockázatot jelent a pénzügyi stabilitás szempontjából, így az MNB a lakossági devizahitelek rendezett kivezetése érdekében készen áll a bankok forintosításból eredő, 9 milliárd eurós fedezési igényének kielégítésére. A fedezési igény a forintosításra kerülő lakossági devizahitelek elszámolások hatásával csökkentett állományából adódik. A devizakínálat biztosítása a jegybank nemzetközi tartalékaiból történik.”

    “…lakossági devizahitelek elszámolások hatásával csökkentett állományából adódik”
    ugye, hogy milyen jó, hogy devizában volt nyilvántartva az, ami nem lehetett volna!
    a hatás meglenne, ha nem lépnének a devizatartalék felszabadítása érdekében: nem volna miből tovább finanszírozni a devizabetétesek pénzét.
    de miért nekünk kellett ezt eddig finanszírozni?

    “A feltétel nélküli eszköz működése az alábbi:

    1. A devizahitel-állomány csökkenésével (elszámolás) és/vagy konverziójával (forintosítás) kinyílik a bankok teljes (mérlegen belüli és kívüli) devizapozíciója: kevesebb devizakövetelésük lesz, mint deviza-kötelezettségük.
    2. Ahhoz, hogy záruljon a bankok teljes devizapozíciója, és ezt ne tömeges piaci tranzakciók révén próbálják lezárni, az MNB spot tranzakciót hajt végre a bankokkal: forint(likviditás)ért cserébe devizát bocsát a rendelkezésére a devizatartalékából.
    3. Hogy ennek következtében ne csökkenjen (azonnal) az MNB devizatartaléka, egyidejűleg swap ügyletet is köt a bankkal: visszaveszi a devizát és forintot ad cserébe, valamint jövőbeni kötelezettséget vállal arra, hogy a swap lejáratakor ezt visszacseréli.
    4. A swap nem borítja fel ismét a bankok nyitott devizapozícióját, ugyanis bár a mérlegen belül ismét forintlikviditás lesz belőle, mérlegen kívül többlet jövőbeni devizakövetelése keletkezik az eredeti állapothoz képest.
    5. A swap azonnali lábának köszönhetően helyreáll az MNB devizatartalékának korábbi szintje, határidős lábán pedig a jegybanknak jövőbeni devizakötelezettsége keletkezik.
    6. A swap akkor záródik le, amikor a bank lezárja eredeti (mérlegen belüli vagy kívüli) deviza-kötelezettségét az anyabank vagy egy piaci szereplő felé. Ezzel nem kell sietnie, megvárhatja, amíg az lejár.
    7. Ekkor, az eredeti kötelezettség és az új swap egyidejű lejáratakor csökken a devizatartalék és a bankok forintlikviditása is: csökken a kéthetes jegybanki betétállomány.
    8. A swap egy kamatmegállapodással is kiegészül (ezért CIRS a neve), így az eszköz nemcsak az árfolyamkockázatok, hanem a kamatkockázatok fedezésére is alkalmas.”

    1. “kevesebb devizakövetelésük lesz, mint devizakötelezettségük”

    Ez a módszer a mi szakmánkban fedeztetéssel történik,így biztosítjuk a fedezeti igényt – és lesz sok kismalac. De az természetes, és nem kell tönkretenni senkit.

  2. Kapcsolódva a témához, én is hallottam a nagy bejelentést,és a hideg rázott tőle!Sőt!Úgy tűnt,mintha a riporternek “megírták volna céltudatosan” a kérdéseket,amit Vargától kérdezett,(nem meglepő ez sem).Az egész ügy egy nagy bűntényt leplez,ezt ne felejtsük el.Ilyenkor az arcokra van írva az aljas hazugság,ezt a jelet a bírák és a kormánytisztviselők már örökre hordozni fogják magukon.
    Tevékenyen segítik átmenteni a “brigantikat” ahelyett még mindig megbánhatnának,de lelkiismeret nélkül nagyon nehéz lenne.Valószínű,hogy egy halálos fenyegetéssel a gatyájuk is tele van,ezért kell hogy az utca oldja meg ezt az ügyet,mert itt már törvényekről nem beszélhetünk!Más lehetőségünk nem lesz,mint a toborzás!!!Az igazi nagy “bumm” itt 2015-ben lesz,hogy ne tűnjön jóslatnak,így elég megnézni a költségvetési tervezetet, és a szélhámos nyilatkozatokat meghallgatni a szélhámosoktól!

    Az emberi méltóságunk és a szabadságunk van veszélyben,és ez már nem vicces!Ha az állam nem tartja be a törvényeket, és jogszabályt-jogszabályra halmoz,a bűnösöket meg futni hagyja,akkor végképp befellegzett a jogállamiságnak!! Ha a nép veszi át a hatalmat,akkor hasonló helyzet állhat elő,mint ismeretes a történelmünkből.Ideológia gyártók fognak ránk telepedni,mézes-mázos ígéreteikkel,és szétverik a jó ügyet!Ha nem teszünk semmit,beledöglik a nép!

    Nem lesz egyszerű döntés ami előttünk áll,de el kell indulni az úton,nincs más lehetőség!
    Jövőre nagyon sokan leszünk,mert tesznek érte a tisztviselők hogy így legyen,és ez nem baj,mert nagy változás kell,mert a hazudott demokrácia ideológia meghalt!!Elegünk van a hazugságokból és a megszorításokból és abból,hogy mi soha sem leszünk nyugati szinten!Ez csak a lopott milliárdok visszaszerzésén múlik,és azon,hogy megértsük azt,amiért a földre születtünk,és az nem a rabszolgaság és a munka,hanem a jólét és a Szabadság.Addig amíg elhiszed,hogy te dolgozni születtél és a nyomorod magadnak köszönhető,addig telefonálgathatsz a Tv-be hogy a szerencsekerekedet megforgassák 380Ft/-percért és az Asztro Tv -be megmondják a jövődet,hidd el semmi sem fog történni,csak annyi,hogy az erre telepedett vállalkozásoknak nyomod a pénzedet!
    Vehetsz lottót is,és elmerenghetsz milyen lesz a jövőd,de illúziókat hülyeség kergetni,mert a valóságban csak kis lépések vezetnek el a nyugalomig.Ha nyugodt akarsz maradni,akkor ne nézd az irányított agymosó híreket,és működjön a belső szűrőd a hülyeségre és a hazugságra!Ha te is vettél fel kölcsönt és át@b…ak,ne foglalkozz vele!Egy dolog amit tehetsz le@arod a bank fejét és NEM FIZETSZ neki,menjenek az anyjukba,és jössz velünk ha kell egész hétre tüntetni,mert jól jön a létszám,ha ott leszünk időben!!

    Kelj fel az életedért, és állj ki a jogaidért minden szinten,még nem késő!
    Csak egy dolog még!!A Történelmi Alkotmányunk már alig várja,hogy újra egyesülhessen a nemzet akaratával!!Kellő időben és létszámban,ismét ünnepelhetünk együtt,a részletekért kérdezd azt, aki ismeri hogy mit jelent.De isten őrizz,hogy makogóknak a véleményére adj!!

    Az emberi elmére a képek és a hangok hatnak a legjobban,mert igaz barátból hiány van.Hát íme., nézz Tv-t,de csak ennyit: http://www.youtube.com/watch?v=Gj7ep6AkoDU

  3. mindennek ára van….
    csak a becsületet nem lehet megvenni

    Több százmilliárdos megszorítás jön
    2015. költségvetés

    “Összességében 340 milliárd forinttal csökkennek a jóléti és társadalombiztosítási kiadások, ami illeszkedik a Fidesz-kormányzás eddigi trendjébe. Akárcsak az, hogy minden ígérgetés dacára jövőre reálértéken tovább esnek az egészségügyi kiadások, miközben az intézmények tartozásai már meghaladják a 100 milliárd forintot. A másodosztályú vonatutazási látványakciók helyett a kormányfőnek inkább egy közkórházba kellene befeküdnie néhány napra, hogy a saját bőrén megtapasztalja, milyen állapotokkal kénytelenek szembesülni „a zemberek”.

    Vannak persze olyan kiadási tételek is, amelyek jelentősen nőnek. Csaknem 60 milliárddal több jut jövőre a beruházásokra, ebből viszont 50 milliárd stadionépítésekre, 5 milliárd pedig a Várban a karmelita kolostor felújítására, mert – mint az illetékes államtitkártól megtudtuk – Orbán Viktornak megfelelő körülmények közé kell költöznie. Meglepő módon a csaknem megfeleződött létszámú parlamentre is többet, 21 milliárd forintot szán a költségvetés, holott a képviselői szám csökkentésének az indoka eredetileg a költségek lefaragása volt. Az már szinte fel sem tűnik, hogy jövőre a korábban masszívan nyereséges és a büdzsébe hatalmas összegeket befizető MVM 50 milliárd forint állami pénzt kap, egyebek mellett a rezsicsökkentés okozta veszteségek kompenzálására.”

    http://www.168ora.hu/…/kozmunka-foglalkoztatas-budzse…
    Több százmilliárdos megszorítás jön
    A 2015-ös pénteken előterjesztett tervezetéből kiderül, hogy jövőre a jóléti és szociális jellegű kiadások mintegy…
    168ora.hu|Forrás: 168óra

  4. Addig húzzák ,csűrik csavarják míg minden a feledés tengerébe kerül / én csak ettől is tartok a sok többi mellett/