„Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül.”
Kedves Molnár Ibolya ! Azt nem mondhatom, hogy rövid hszt. írtál, de ez lenne a legkevesebb baj vele. Remélem, hogy tényekkel és bizonyítékokkal is alá tudod támasztani az itt felsoroltakat, mert ha nem, akkor valójában ártasz az ügyünknek és A Haza Pártja publikációs felület jó hírnevének is. Az interneten fellelhető „információkat” azért illik kellő fenntartással kezelni és nem mindent készpénznek elfogadni. Borbély kormányzó uraság szerint én is securitate ügynök vagyok és még annál is több.
Azt végképp elfogadhatatlannak tartjuk, a mi törekvéseinkkel és világnézetünkkel ellenkezik, ha az embert származása, vallása vagy egyéb faji hovatartozása alapján ítélik meg. Többször felemlegetni, hogy valaki putriba nőtt fel, mintegy bűnként, vagy degradáló formában, ez butaság. Te ettől többre vagy képes, ezen változtass, mert ez nem jó irány.
Az sem jó irány, ha te azonos sorsot szánsz Orbán feleségének, mint Ceausecu feleségnek, a kettő között párhuzamot húzni nemcsak helytelen és elfogadhatatlan, de kontraproduktív is.
A jövőben, maradjunk a száraz tények mellett, amelyekre vannak bizonyítékok. Az én Hágai feljelentésem minden mondatát meg tudom védeni, bizonyítékokkal alá tudom támasztani. Én és A Haza Pártja, az embereket tetteik alapján szemléljük kizárólag.
Ezt a cikket egy bizonyos egyetem weblapjáról vettem le, részben én is írtam hozzá, de ezek szerint itt nagyon sokan tudják, nemcsak Simicska. Szily Katalin, a volt MSZMP-s gárda stb.stb. Hátha segít Árpád neked az, hogy állítólag (erről én nem tudtam, de a Facebook profilján Hága szerepel) Sugár Meliton, aki Bakócán Orsós Győző Mihállyal volt egy gyermeknevelő otthonban (Majláth Kastény) IS feljelentette őket Hágában!
Az apuci, azaz Orbán Viktor apja, Orsós Győző Mihály dolgozott az olajmaffiában. A Securitate tagja volt a Koszi Klánnal együtt. Ott a marosvásárhelyi kőbánya alatti putriban laktak. A vén cigány nyilván olyan jól teljesített akkoriban Ceausescu idején (az apa 1940-ben született), hogy hálából KÁDÁR idején kiemelt vörös MSZMP tagkönyvet kapott, ami átlagos párttag-teljesítményre nem járt. Az is nyilvánvaló, hogy a SECUN-n keresztül szálak fűzhették Ceausescuhoz is. A Gánti Kőbánya is ezért lett a tulajdona, a régi marosvásárhelyi kőfejtő emlékére adományozta neki a fiacskája. Orbán apja 2 évet Líbiában töltött, de oda biztos nem a Külkereskedelmi Minisztériumon vagy egyéb komoly helyeken keresztül jutott ki, mert én ott dolgoztam, oda ilyen alakot nem küldtek volna ki. Erről az időszakról más ismerőseim is tudnak, például egy magyar fogorvos, aki szintén akkor élt Líbiában. Akkoriban Líbiában elkerített, elkülönített diplomata negyed volt, tulajdonképpen a védelmünket szolgálta. Hogy hol volt és mit csinált az akkor is még tanulatlan Orsós Győző, azt csak az a cég tudja, aki annak idején kiküldte. (BM vagy az Információs Hivatal?Orbán nagyon nem akarja a titkosszolgálati múlt feltárását, és aligha csak lebukott apósa, Lévai István miatt. Saját apja is súlyosan érintett lehet, sőt, valószínűleg ő maga is, ahogy az egykori barát és katonatárs, Simicska Lajos célzott rá. – A Szerkesztőség) Orsós Győző nyilván nem “olajmérnöki” tudással rendelkezett, vagyis nem szakmai alapon küldték ki, más “érdemei” lehettek. Egyébként pedig az a hír járja, hogy az üzemmérnöki diplomája sincs meg, csak a technikusi. (Ez tény, a Mezőtúri Főiskolán, ahová beiratkozott, nem diplomázott le, ám “kegyeletből”, seggnyalásból vagy Orbán iránti félelemből évtizedekkel később aranydiplomát kapott. Az is tény, hogy főiskolás korában még Orsósnak hívták. – A Szerkesztőség) Azt, hogy az öreg Orsós Marosvásárhelyen nőtt fel, az ottani egykori kőbánya alatt putriban (maga Orbán is elismeri, hogy 16 éves koráig putriban élt, ahol WC sem volt….), a régi Igazságügyi Minisztérium emberi meg is örökítették fotóval. Azt, hogy az Orsós papa az olajmaffiában volt, egy olyan volt külügyi szolgálatot akkoriban Romániában teljesített férfi volt felesége mesélte, akit a saját férje is ki akart csinálni, pedig elvégezte a bukaresti egyetem közgazdasági szakát és három nyelven beszélt. Valószínűleg többeknek is elmondhatta tudását és tapasztalatait Orsósékról, mert az Orbánná átvedlett család később betartott neki: nyugdíjazásakor a Külügyminisztérium nem volt hajlandó igazolni a külszolgálati éveit.
Van az állítólag szegény, adóbevallása szerint mindössze 700 ezer forint megtakarítással rendelkező miniszterelnöknek Erdélyben fatelepe, kastélyai is, orosz és azeri számlákon bújtatott pénze. Az a szomorú, hogy Soros György is támogatta ennek a cigány bunkónak a hatalomra jutását. Van egy felvétel a YouTube-n, amelyen Orbán Viktor mesél ifjúkoráról és erőszakos, brutális apjáról, a verésekről és rúgásokról, amiket apjától elszenvedett (deformált orrán ez a mai napig látszik is). Színészi tehetségét is apjától örökölte, hiszen nemcsak a Szegény Dzsoni és Árnika c. filmben volt Orbán apja (Orsós Győző Mihály) statiszta, hanem a MOZIÜZEMI Vállalatnál – amelyet katonatiszt vezett annak idején – is, ahol a statisztálás mellett gyilkolással volt megbízva.
Senki ne dőljön be, ez a drága jó miniszterelnök nemcsak bűnöző “jelennel”, hanem múlttal is rendelkezik. Nemcsak apja révén, hanem saját jogán is. Kiskorában Bakócán is nevelkedett, az ottani gyermekotthonban (Majláth Kastély), ahol érdekes módon volt egy olyan fiú a kis Orbán mellett, akit azóta is üldöznek és akinek Szily Katalin volt a gyámja. Nos az az akkori véres szájú MSZMP kiképzőhelye volt gyerekeknek, akikből vagy politikust vagy gyilkost képeztek. A másik fiatalemberből, aki Orbánnal együtt volt ott és akit ezért már többször ki akartak nyírni, ez nem mondható el. Ha minden igaz és nem hazudik a fiatalember, akkor ma már az ő feljelentése is Hágában van a Nemzetközi Büntető Bíróságon. Azért is fontos, mert ezt a bandát, mint az elmúlt 28 év népirtóit Kásler Árpád is feljelentette a Hágai Nemzetközi Büntető Bíróságon népirtás és emberiesség elleni váddal. Megnéztem angolul (a deviza alapú csalás miatt érdekelt, de a szinte nem létező munkanélküli segély stb.stb. miatt is) a népirtás fogalmát és a “crime against humanity” bűncselekményét Orbánék valóban kimerítették. Kásler Árpád a Strassbourgi Emberjogi Bírósághoz is fordult, márciusban úgy nyilatkozott, hogy hamarosan megszületik az ítélet. Szerintem utána jön majd HÁGA.
A fenti komment filozófiai továbbgondolása:
Ha Hágában nem lesz kielégítő ítélet, legalább olyan, mint Milosevics vagy Karadzsics ellen, akkor lehet, hogy jön a népítélet: az apa karrierjét Nicolae Ceausescu indította be, fia pedig az alkatilag nagyon hasonló román diktátor sorsára juthat – feleségestül.