
Poland puts its WW2 losses at $1.3 trillion, demands German reparations – SWI swissinfo.ch
Azok, akik elég régóta követik ténykedésemet, nem egyszer hallhatták, amint felemeltem a szavamat abban is, hogy Németország háborús jóvátétel megfizetésével tartozik Magyarországnak.
Akkoriban sokan csóválták a fejüket, hogy butaságokat beszélek, ilyet nem lehet kijelenteni ennyi év után. Ehh dehogynem, még csak most lehet igazán, és láss csodát, mostmár a lengyelek is kezdenek hasonló butaságokat kijelenteni…konkrétan 1,3 trillió dollárt követelnének.
Lengyelország háborús jóvátételt fog követelni Németországtól – jelentette be Jaroslaw Kaczyński, a lengyel kormánypárt elnöke csütörtökön Varsóban, a háború alatt elszenvedett, több mint 527,8 ezermilliárd forintnak megfelelő összegre rúgó lengyel veszteségekről szóló jelentés ismertetésekor.
2013. március 29-én ezt írtam többek között:
„Németország 1945-ben adósa maradt a Magyar Királyságnak 104 millió birodalmi márkával, ez mai értéken kb. 150 millió dollár. Ausztria 70 millió dollárral tartozik. Ezek a nyilvános adatok és vannak még a nem nyilvános adatok, háborús jóvátétel jogcímen. Ha elég sokan lesznek, akkor elmondom, hogy mennyi az. Szóval van keresnivalónk bőven úgy a történelmi Alkotmányunknál mint az ősi államformánál. Ez az egyetlen esélye a nemzetnek és az országnak.”
Ez a megnem fizetett tartozás, késedelmi kamatokkal, mai árfolyamon meghaladja a kétszáz milliárd forintot, ami nem olyan nagy összeg ha azt vesszük, hogy csak Kásler Árpád munkássága hétszáz milliárd forintra rúgott, amit a bankoknak vissza kellett adniuk, de a kártérítések ott is elmaradtak, a korrupt politikai széljárás okán.
A német tartozáson felül, háborús jóvátételre is igényt kell tartania Magyarországnak, ami az előzőleg feltüntetett összeg sokszorosa.
Ha közel nyolc évtized távlatából is fennállnak ezek a követelési lehetőségek, senkinek se legyen kisebbségi komplexusa, ami a devizahiteles kifosztást illeti.
A korrupt politikai rendszer, a kilóra megvehető álérdekvédők, a kifosztók által bitorolt média és még sokminden, látszólag győzött az igazságért folytatott küzdelmünk felett, legalábbis a felületes szemlélő számára. Én tudom, hogy nem így van és ahogy az első napon hittem az igazság győzelmében, ugyanúgy hiszek most is. A nemzetközi helyzet ehhez a megfelelő irányba halad.
Kásler Árpád
U.I.: Emlékeztető a meghívottak számára, szeptember 3-án Országos Választmányi Ülést tart A Haza Pártja