Csányi Sándor dollármilliárdos bankár, túlfizetett ügyvéd tűzszerészei nem tudták hatástalanítani a bombát és a gyutacs berobbant.
Eddig az Európai népeknek ezen küzdelmem közel 20 milliárd eurót eredményezett. Ebből a legkevesebbet, 700 milliárd forintot jelentett ez a magyaroknak, mert Orbán Viktor és a magyar parlament bankár kármentesítésbe kezdett, lábbal tiporva hazai és Európai jognormákat. Ügynökök százai lepték el az internetet, bértollnok “újságírók” indítottak lejárató kampányt ellenünk.
A Haza Pártjába ügynökök épültek be ezt követően, három puccskísérletet kellett elhárítanunk 7 év alatt. Számtalan fenyegetéssel és szabotázs akcióval kellett szembenéznünk. Teljes anyagi embargót vontak körénk. A Banki Adósok Érdekvédelmi Szervezetének még az adósok által felajánlott adó 1%-át sem folyósították számunkra.
Mindennek ellenére nem tudtak eltiporni mind a mai napig. Eszméletlen nehéz anyagi, technikai és egyéb körülmények között harcolunk a kifosztott magyar társadalom erkölcsi és anyagi jóvátételéért.
Aki ezt a videót megnézi, arra kérem, hogy vegye ki a részét az immáron 12. éve zajló nemes küzdelmünkből, mert mi nem adjuk fel a teljes győzelemig. Támogassanak emberi munkaerővel, pénzel és technikai eszközökkel. Mindenki hozzá tud tenni valamit, ha pénze nincs, akkor élő munkaerőt.
Minden faluból, községből és városból jelentkezzenek. Ne halogassák, jelentkezzenek, hogy készenlétbe legyenek akkora, amikor elérkezik az idő. Minden faluból 3-5 ember, városonként 15-20 ember jelentkezzen. Ha csak akkor jelentkeznek, amikor bajba vannak, az késő volt eddig is és késő lesz ezután is. Törvényes megoldásra toborzunk, ezért vagyunk legyőzhetetlenek.
Terjeszteni, hazafias kötelesség és önvédelem.
Kásler Árpád
kaslerarpad@yahoo.com