Na nem magát a közjegyzőt, csak az általa kiállított közokiratot égettem el. Bár azt tartják, hogy a könyvégetést emberek égetése követte mindig a történelemben.
Holnap letelne a fellebbezési határidő a közjegyzői végzés ellen, amelyet a törvényszéknek kellene címeznem, de ehelyett elégettem.
Mint már említettem egy korábbi cikkemben, Huliné dr. Susora Márta gyulai közjegyző leírta többek között a következőket:
„A közjegyző álláspontja szerint a követelés vitatottságát nem végrehajtási eljárásban, hanem kötelezettségvállaláskor kell megvizsgálni, márpedig a kölcsönszerződés megkötésének időpontjában az adós a kölcsöntartozás fennállását nem vitatta” .
Hát mit lehet írni egy ilyen álláspontara, ha azt mondanám, hogy ostoba, akkor alpárinak tartanának, pedig ez lenne a legenyhébb amit ember mondhat rá. A közjegyzői okirat kiállításakor még semmilyen tartozásom nem állt fenn, ugyanis több nappal utána utalt a bank, mi a fészkes fenét kellett volna vitatnom.
Az eddigi kétharmadnak csak volt valami eredménye, tökélyre vitte a közmunkát az országban, igen szép látvány lesz a sok doktort látni, amint kapirgálnak az út szélén. Majd kalapot emelek előtte és odabiccentek, „jó munkát dr.”
Na de térjünk rá az égetés okára, miért tettem ezt meg, akkor amikor nagyon sok embernek segítek ellentmondást, fellebbezést vagy bírósági keresetet megírni „devizahiteles” ügyeikben… Ha másoknak megteszem, akkor saját családomat érintő ügyben, a családi hajlékot illetően miért nem fordulok már a Törvényszékhez? Ennek nem kevesebb oka van, mint az, hogy így jelzem Önök felé, hogy hiszek abban amit cselekszem. Hiszek abban, hogy felsorakozik mellém és mögém az ország döntő része és együtt kivívjuk az igazságot. Visszaállítjuk Magyarország fényét és visszaadjuk az emberek önbecsülését társadalmi osztályoktól függetlenül, véget vetve az emberek kifosztásának és a kitelepítésnek. Elképesztő méreteket öltött a fiatalok kivándorlása az országból, megálljt kell parancsolni ennek.
Köztörvényes bűnözők, köztörvényes doktorokat sorakoztattak maguk köré, így fosztogatva az embereket. Ez megtörtént nem egyszer a történelemben, hogy belülről fosztogatták a népet, de előbb-utóbb mindig jött valaki aki véget vetett a fosztogatásnak.
Emberek, „devizahitelesek” és hitellel nem rendelkezők! Elég volt az ország kifosztásából, elég volt az emberek kifosztásából és elég volt Magyarország meggyalázásából.
Egy nyúl megengedheti magának, hogy nyúl legyen, egy oroszlán is megengedheti magának, hogy oroszlán legyen, de egy ember nem engedheti meg magának sem azt, hogy nyúl legyen, sem azt, hogy oroszlán legyen. Az embernek minden körülmény között meg kell maradnia embernek. Tessenek felállni és csatlakozni a nemzet megmaradásáért vívott harchoz, terjesszék minden erejükkel és minden eszközzel, hogy április 21-én összefog a nemzet, hogy mindenki szembenézhessen önmagával!
Kásler Árpád
Kelt, 2013. 04. 02.



