Megérkeztem. A kűzdőtér már nincs messze. Holnap felmegyek a ringbe és beleadok apait, anyait. Sok időm nem lesz megváltoztatni a világot, 2-5 percet kaphatok.

Biztosítékot nem kaptam arra nézve, hogy meglesz az 5 perc, úgyhogy 3 ra készülök. Sokaktól kaptam “tanácsot” , hogy mit mondjak el, csak a tanácsadók az idő tényezővel nem számoltak. Ha felét venném át tőlük, akkor is kellene vagy 40-50 perc. Még a sajátomnak is elengedem a felét, mert sok beszéd közt elvész az igazság. Arról nembeszélve, hogy olyan embereket kell meggyőznöm arról, hogy inzézkedjenek, akik szerintem el sem merik hinni, hogy mindez igaz lehet, amit a kifosztók megtettek a magyar emberekkel.

Hogy mennyire nem egyszerű, próbálják ki otthon a tükör előtt elmondani 3 percben mindenki gondját-baját, meg fognak lepődni.

Nem újdonság nekem a szorítóban lenni, mert ifjú koromban amikor boxolgattam, nemcsak a cipőmet… és egy rövid ideig Amerikában is megpróbálkoztam fekete meccseken pénzért való boxolással, sokéves kihagyás után, de egy orosz versenyző gyorsan véget vetett egy bordatöréssel az erölködésnek, amit nagyon sokára hevertem ki. De azokban a szorítókban sosem éreztem azt a terhet, amit most érzek, mert tudom, hogy ennek a megmérettetésnek a kimenetelétől, nagyon sok magyar család sorsa függhet. Rajtam nem fog múlni.
Kásler Árpád