“Ébredjetek föl magyarok, s legyetek újra nemzet, váljatok nemzetté. Ahol nem az a fontos, hogy ki mennyi pénzt hoz az országba, hanem hogy ki mennyi jót, szépet és hasznosat tud cselekedni a magyar közösségért.”
Egy vallomás Wass Alberthez
Szerző: Kásler Árpád :: Megjelent: 2012. március 14., szerda
Kedves olvasók, Nemzeti Ünnepünk alkalmából egy személyes vallomást kívánok megosztani Önökkel. Régóta nyomaszt, többször hozzáfogtam, hogy kiírjam magamból, de mindig visszatartott valami. Ilyenkor, március idusán, jobban hatalmába kerít a nagyjaink iránti tisztelet, valahogy úgy, mint Karácsony táján, amikor akaratlanul is megbocsátóbbak és befogadóbbak vagyunk, szeretettel átitatva.
A történet 1997 őszére datálható. Ekkor már fél éve éltem Los Angelesben. Nagyon gyorsan befogadtak az ott élő 56-os magyarok, ugyanúgy, mint a fiatalabb, kint élő korosztály. Néhány hónap alatt nagyobb számú ismeretségre tettem szert, mint idehaza több év alatt. Többek között pártfogásába vett Molnár Viktor, az amerikai Új Világ című újság főszerkesztője. Több írásomat, versemet is leközölt, majd később az újságjában próbált támogatottságot toborozni számomra, az IDITAROD alaszkai kutyaszánhúzó versenyen való részvételemhez. De ezt, majd egyszer, egy másik történetben elmesélem.
Viktorral baráti kapcsolatunk alakult ki, minden szükséges tanáccsal ellátott, amire egy újonnan bevándoroltnak szüksége volt. Én a magam módján segítettem. Viktor hatalmas építkezésbe kezdett Magyarországon, nagy tervei és álmai voltak, idősödő kora ellenére és ehhez Amerikából szállított haza nagyon sok felszerelést. Ezeket segítettem néha becsomagolni, hogy ne sérüljenek és ilyenkor órákon át mesélt. Rajta keresztül ismertem meg valójában az amerikai magyar emigrációt és így utólag, talán neki köszönhetem, hogy itthon vagyok és soha egy pillanatig sem gondoltam, hogy amerikai bevándorlóként szeretném leélni az életemet.
Viktor, közeli barátságban volt Wass Alberttel és több alkalommal mesélt róla, de ez akkor engem nem nagyon érdekelt. Faltam az életet, az új világot, a lányok és a rengeteg látnivaló, sokkal jobban lekötöttek, mint Wass Albert, vagyis fene jól el voltam magammal.
Annak ellenére, hogy akkorra az internet már meghódította a világot, Wass Albert postai úton levelezett Viktorral. Két levelet olvastatott fel velem, pedig szemüveggel kiválóan látott Viktor, de szerette, ha felolvasok neki és folyton közbemagyarázott, így volt ez Wass Albert leveleinél is. Szerintem kívülről tudta őket, de ízlelgette minden sorát és minden mondathoz volt hozzáfűzni valója. Tisztelte és felnézett barátjára, az íróra. Sajnos akkor ezt a tiszteletet és rajongást nem osztottam, vagy legalábbis nem tudtam magamévá tenni. Sőt annyira nem, hogy egyenesen egy flúgos, megkeseredett és sikertelen ember képe alakult ki bennem Wass Albertról és nem tudtam szimpátiát érezni iránta.
Igazából én Amerikában váltam felnőtté, későn érő típus voltam, ott kezdtem el behozni a rengeteg lemaradásomat, amit egy diktatórikus, elnyomó rendszertől elszenvedtem. Wass Albert életútja teljesen ismeretlen volt számomra és a kézzel írt leveleinek felolvasásából egyáltalán nem éreztem hajlandóságot, hogy jobban megismerjem. Én első kézből ismertem a romániai rezsimet, amely 89-ben megbukott és Wass Albertnek 1997-ben íródott levelében, teljesen képtelennek és hiteltelennek tartottam azt, hogy még mindig a Securitáte embereitől retteg. Ugyanis nem mást írt mint azt, hogy állandó veszélyben van az élete, de nem baj, ha jön a Securitáte, itt a Floridai őserdőben, a mocsarakban, krokodilok között, puskával a kezében fog harcolni. Megmondom őszintén, én akkor ezt teljesen nevetségesnek tartottam és egyben hiteltelennek is, mert a Securitáte megbukott (gondoltam én akkor, mára már tudom, hogy csak átvedlett, ugyanúgy, mint Magyarországon történt a hatalom átmentése). Amikor ezt a levelet felolvastam, még nem tudtam politikai üldöztetéséről, arra emlékszem, hogy Viktor említette, miszerint nemesi származás, de ez sem hatott meg különösképpen, ugyanis a legtöbb idős emigráns mind nemesi sarjnak vallotta magát, szinte mindenkinél ott csüngött a kutyabőrős címer a falon.
Egy másik levélben szomorúan közölte, hogy Zitácska is elhagyta. Itt nem másról van szó, mint Szeleczki Zitáról, Viktor szerint, gyengéd érzelmeket táplált Wass Albert, Szeleczki Zita iránt, bár mostanság ez már csak platói, tette hozzá. Akkor már Zita elbúcsúzott az emigrációtól, mindenki tudta, hogy haza fog települni, bár hivatalosan csak 2008-ban települt haza, ez érezhetően negatív hatással volt Wass Albertre. Valószínű, hogy egyre magányosabbnak érezhette magát, vagy még inkább elárultnak, magára hagyottnak. Ugyancsak Viktortól tudom, hogy Wass Albert nemegyszer kesergett azon, ha minden amerikai magyar, csak egyetlen dollárt adott volna, tanulmányai kinyomtatására, akkor a világ összes könyvtárában, lehetett volna egy valós ismertető anyag Magyarországról és a magyarok történetéről, állítólag volt egy ilyen jellegű munkája, amit sohasem adtak ki.
Még abban az évben hívott Viktor, hogy tartsak vele a Clevelandi Magyar Találkozóra, ez a legnagyobb amerikai magyar emigráció találkozó helye volt, évente megrendezték. Mondta, hogy bemutat Wassnak, már említést tett rólam neki. Mondanom sem kell, hogy kihagytam, akkor egyszerűen nem értem fel még ésszel ennek fontosságát, ha jól emlékszem ehelyett inkább a csilivili Las Vegasba vagy valami más értéktelen helyre ruccantam ki. Nem érdekelt, hogy találkozzak egy megkeseredett magyar emigránssal, aki a krokodilok között akar harcolni a nem létező szekusokkal. Nem sokra tartottam akkor Wass Albertet és ez az apropója az írásomnak.
Azóta szinte minden művét elolvastam, ugyanúgy, mint az élettörténetét.
Az idő kerekét visszaforgatni nem lehet, igazából nem is az bánt, hogy nem találkoztam vele, mert nem egy közös fénykép mutogatásával akarnék hencegni, hanem az bánt, hogy nem értettem meg időben Wass Albert üzenetét és én is azok közé tartoztam, akik életében elárulták, azzal, hogy nem ismerték fel benne az értékes magyar elmét, a hazafit és bátor, meg nem alkuvó harcost.
Időközben mindhárman eltávoztak az élők sorából. Wass Albert 1998-ban önkezével vetett véget az életének, harcoshoz méltó módon, saját fegyverével, Szeleczki Zita egy évre rá távozott 1999-ben, majd egy év múlva Molnár Viktor is követte bajtársait. Mindhárman a magyarságért küzdöttek, ki-ki a maga módján, de rendületlenül. Ma rengetegen olvassák Wass Albert műveit, rengeteg rajongója van, ebből a rajongásból, ha csak egy kicsit juttattunk volna számára még életében, akkor egy boldogabb öregkora lehetett volna.
Kásler Árpád.
Kelt, Gyulán 2012. 03.13-án.