“Zrínyi! Jön Zrínyi! – hallva a török tüzérek és a janicsárok fejvesztve menekülni kezdtek “
Mert akkor még, 1663-ban nem volt internet és facebook, hogy az ellenség ügynökei „ A Cion Bölcseinek Jegyzőkönyve” alapján, kígyó nyelvükkel, igaztalan rágalmaikkal, mindent beszennyező alaptalan vádakkal elhomályosítsák nagyságát és diadalait. Akkor még a nép hinni akarta a jót és elutasította a rosszat. Vajon mit tenne ma Zrinyi és mit kell nekünk tenni?
„A bécsi udvar háttérbe akarta szorítani Zrinyit, a túl sikeres és (számára) túl veszélyes horvát bánt. A császár tanácsadói arra gyanakodtak, hogy Zrínyi lehet egy esetleges Habsburg-ellenes magyar–nyugati összefogás fő letéteményese.
Ezt követően az uralkodóban és a császári hadvezetésben egyaránt csalódott Zrínyi visszavonult Csáktornyára, s nem vett részt a további harcokban, nem volt ott a szentgotthárdi csatában sem.
1664 novemberében a Csáktornyához közeli kursaneci erdőben egy vadászaton sebzett vadkan végzett vele. Ha valóban így történt…”
Elgondolkodtak-e a kifosztott „devizaadósok” azon, hogy semmi sem tart örökké és a passzivitás, nemtörődömség vége, Csáktornyára vezeti a legnagyobbakat is. Elgondolkodtak-e azon, hogy miért azokat szerepeltetik a médiában akik sokat beszélnek de keveset mondanak. Elgondolkodtak-e azon, hogy miért van teli a főváros olyan plakátokkal, hogy „Elszámoltatjuk a bankokat” miközben egy bíró már az Alkotmánybíróság elé viszi a devizahiteles törvényt megsemmisítés céljából, mert Alkotmányellenes. Visszamenőleges hatállyal nem lehet törvénykezni, mert akkor nincs jogbiztonság.
Az a kétharmados többség, aki nemcsak tétlenül végignézte, hanem tevőlegesen is segítette a kifosztókat, leírt egy nagy vargabetűt amely átível mindhárom választáson (országgyűlési, EP. és helyhatósági) megvezetve a kifosztott népet, aki elfordult azoktól akik érdemben képviselték az érdekeit és árulóikra bízták a sorsukat. Már előre látom Rogánt, ahogy széttárja karjait, hogy az Alkotmány Bíróság döntése őket is kötelezi, de ők akartak segíteni. Nagy színjátszás, gyenge szereplőkkel és egy összezavart, megvezetett közönséggel.
A kifosztott családoknak utolsó esélye, október 5-e. Ha a Nemzetgyűlésre kellő létszámban nem jönnek el, ha úgy gondolják, hogy az Ő egy személyük nélkül is sikerülni fog és nem írják alá a büntető feljelentést, akkor saját halálos ítéletüket hagyják jóvá.
Az Orbán kétharmados négy éve alatt menekült el a legtöbb fiatal az országból. Orbán fél az elszámoltatástól és ma rajtunk kívül senki sem tudja és akarja a hazaárulókat elszámoltatni, az ál ellenzék biztos nem.
2014. október 5-én NEMZETGYŰLÉS Gyulán!
A legegyszerűbb dolgok is bonyolulttá fejleszthetők, ha az ember sokat pörög rajtuk. Szeptember 21.-én ott kéne lenni a Nemzetgyűlésen, ahol majd kinyilvánításra kerül a “történelmi döntés” a Szent Koronához való visszatérésről…és az ott lévő, jó esetben 150-200 ember elégedett lesz, hogy na ezt is megértük. De ha lesznek ezren, a lényegen az sem változtat. Népnek alkotmánya, királysága annyiszor már újra kikiáltva, visszaállítva nem volt, mint nekünk, kár, hogy mindig csak pár száz ember tudott róla.
Gyulán, október 5.-én viszont lehet csatlakozni a devizahiteles feljelentéshez, aminek ne adj’ isten, még akár látszata is lehet.
Ne térj el a célodtól: http://youtu.be/Sw3rSWG0vm8
Kedves Gábor!
A névelírást komolyan vetted, és jogos volt.
Az én érzékenységem pedig azt hozta ki belőlem, hogy 1 óra 13 perc 29 másodperc időtartam alatt , nemzetgyűlést szervező uraknak nem volt egy percük sem a devizaalapú hitelezés kérdésére.
Csak az a baj, hogy a devizaalapú kérdés minden, csak nem deviza, nem hitel a történtek szerint, hiszen nem volt deviza, mégis követelve lett, de emiatt nem lett hitel sem.
Ami lett, az banki csalás lett, és ezt követően közokirattal megpecsételten lett tisztára mosva a devizakövetelés jogellenes hitelnyilvántartásba vétele, a felduzzasztott havi törlesztők, és ténytanúsítványba foglalták a jogalap nélkül hitelnyilvántartásban szereplő devizahátralékot, ami végrehajtással lesz beszedve ingóságból, ingatlanból, bérből, nyugdíjból, végkielégítésből-hacsak meg nem embereljük magunkat.
Tehát mi a devizaalapú hitelezésen Magyarországnak, a magyar embereknek a tönkretételét értjük, ami állami segédlettel folyik. Azt nem mondhatjuk, hogy a magyar állam segédletével, mert nincs ma magyar állam.
Olyan emberek, akik meg akarják menteni a magyar nemzetet, ne akarjanak keresztüllépni ezen a döbbenetes szégyenen, mert keresztül fognak rajta zuhanni, be a mélybe.
Azért, mert valaki a felvidéki tanács elnöke, nem legyinthet erre a helyzetre.
Sértő. Olyannyira sértő, hogy nem tudok rajta megnyugodni, hogy ő minket senkinek néz. Mert azzal, hogy a több mint egy óra alatt neki ez ennyi volt, minket semmibe vesz, az eddigi küzdelmünket, a vagyonunkat, a gyermekeink jövőjét, a mi jövőnket, Magyarország tragédiáját, hogy hitvány, senkiházi tróger banda akarja a magyarok teljes életét tönkretenni.
Ez akkor is igaz lesz, ha a Történelmi Alkotmány jogfolytonosságát most helyreállítanák.
Ilyen helyzetben Magyarországon nem lehet a Történelmi Alkotmány jogfolytonosságát helyreállítani, mert nem mások lesznek a hatalomban. mint akik hagyták tönkremenni az országot.
Első lépés nem lehet más, mint az államhatalmi szerveket megtestesítők vallomástétele, hogy mit tettek velünk és miért.
Kell lenni egy első lépésnek. Először a jelen helyzetben legégetőbb dolgainkat kell rendbetenni, ami nem lehet más, mint félreállítani azokat, akik lehetővé akarták tenni a teljes ellehetetlenítésünket.
Véleményem szerint csak ez után jöhet el az, hogy a Nemzetgyűlésen a nép dönt a Történelmi Alkotmány jogfolytonosságának helyreállításáról.
De ehhez először be kell mutatnunk a bizonyítékainkat, amelyek minden kétséget kizáróan tanúsítják, hogy kifosztás áldozatai lettünk, és a nemzetet végveszélybe sodorta a bankárokkal összejátszó mesterhármas, a Törvényhozó testület, az Igazságszolgáltatás és a végrehajtó hatalom.
Ami azt illeti, hogy miért kerültem bajba, az sem más, mint a devizaalapú hitelezés, mint ahogy szinte mindannyiunk esetében. Vannak olyanok, akik ezen a helyzeten nyerészkednek , de az már mindennek a teteje, hogy többéves küzdelmünket meglovagolják, amit feltártunk, a magukénak kezeljék olyannyira, hogy mi vettük el tőlük az ötleteket és nem fordítva.
Árpád minden anyagát a nyilvánosság elé tárta, minden pere nyílt színen zajlott, az eredménye miatt folyik a nagy küzdelem – a hatalom részéről álságosan ugyan, de folyik.
Én is megosztottam minden gondolatomat az érintettekkel, nem titokzatoskodtam, a tét Magyarország.
Nemzetgyűlés Gyula, 2014. október 5.
Az igazság pillanata.
Kedves Árpád!
A tartalmat említetted,idézet tőled:- Nem akarok senkit bántani vagy megbántani, de mégis meg fogok, teljesen végig nem tudtam nézni, csak bele-bele “tekertem”. Én végignéztem,de nem találtam benne kivetni valót.Az említett téma csak pusztán észrevétel volt és ezt le is írtam.A vita nem itt kezdődik.Engedd meg,hogy hozzátegyem,hogy nem célom félrevinni a dolgokat.Megnyugtatlak,egyik rendezvényen sem veszek részt egyéb okokból kifolyólag, ami az Én saját problémám.De ettől függetlenül mindenkinek azt mondom,hogy menjen, ha úgy ítéli meg.
F.Gábor, légy szíves nem félre vinni a dolgokat, nem ítélt senki, senkit a kinézete alapján. A tartalom a mérvadó, nem a fizimiska. Remélem ott leszel 21-én és elsőkézből beszámolsz, hogy miről maradtunk le. A továbbiakban ez nem vitatéma, itt legalább is nem.
Kedves Ibolya!
Rögtön válaszolok a kérdésedre.Mi együtt még sehol sem jártunk a Mozgalom munkásságán kívül,így az általad említett “Úriembernél” sem.Utólagosan is elnézésedet kérem ha megsértettelek,hogy nem szólítottalak meg,nézd el nekem.Ami viszont a műsor tartalmát illeti,ha ennyire fontos a szereplők mit mondanak,akkor üljünk le velük beszélgetni közös ügyünkről,hidd el nem ördögtől való és legalább megfelelünk a feltételezgetéseknek és végre lehetünk valahol együtt közösen.Egyébként nem értem hogy ki előtt kellene téged kimentenem,de ha ki kell álljak melletted,azt bármikor gondolkodás nélkül megteszem,azért hogy becsületed megmaradjon.Remélem kielégítőnek találtad válaszaimat!Szeretettel.
A szeptember 21-i Nemzetgyűlésre invitálják a köztársasági elnököt
a szervezők
Én ezt árulkodó jelnek tartom.
Az, hogy mi a hatályos törvények betartása érdekében elmentünk gyalog a Köztársasági Elnök rezidenciája elé, azért volt, mert jelenleg ő van beiktatva , és megadtuk a lehetőséget, hogy intézkedjen .
Ezzel a lehetőségével nem élt, nem kérte a devizaalapú hitelezés felülvizsgálatát.
Azonban semmi esetre sem tartjuk lehetőségnek azt, hogy ennek a rendszernek egyetlen vezetője is kimenekülhessen a felelősségre vonás alól az által, hogy megjelenik Nemzetgyűlésen, s akár ő maga sáfárkodik a Történelmi Alkotmány jogfolytonosságának helyreállításában.
A jelenlegi hatalmat nem menti fel az, hogy nincs érvényben a Történelmi Alkotmány.
A jelenlegi, általuk meghozott törvények értelmében sem lehet csalással kifosztani magyar családok százezreit, sőt.
Minden törvény adta lehetőségük megvolt, és meg is van arra, hogy
a bankokat megfékezzék az ámokfutásban, minek során sosem létezett devizát kölcsönbe adottként felkönyvelve , jogellenesen követelve teszik tönkre az országot, veszik el az ingó-és ingatlan vagyont, a béreket, a nyugdíjakat.
Ehelyett a jelenlegi hatalom teret biztosít a végrehajtási kényszer alkalmazásának, amely ugyan a jogrend része, de nem velünk szemben kellene alkalmazni,
HANEM A MINKET TÖNKRE TEVŐ BANKOKKAL SZEMBEN !
Mert nem mi vétettünk a törvénynek, és nem mi károsítottuk meg a bankokat, hanem éppen fordítva.
A bankok vétettek a törvénynek, és csalással ők fosztanak ki bennünket.
Éppen ezért nyílt összejátszásnak tekintem azt, hogy a Bertalan Attila , az Orosházi Ferenc , a Vesztergám Miklós, az Orosházi Ferenc és a Hurai Ági levélben kéri fel a Köztársasági Elnököt, hogy vegyen részt a 2014. szeptember 21-én tartandó Nemzetgyűlésen.
Bármely közjogi méltóság meghívása a hatalommal való összejátszást igazolja.
Olyan személyeknek nem lehet helye Nemzetgyűlésen, akik tétlenül végignézték a magyar embereken tort ülő banki terrort.
A jelenlegi hatalmat nem mentesíti a felelősség alól az a tény, hogy a Történelmi Alkotmány jogfolytonossága szünetel.
Semmilyen törvényi felhatalmazásuk nem volt arra, hogy családok százezreit megnyomorítsák, és lehetővé tegyék magánbankok kezére átjátszani a magyar emberek munkával ,és örökséggel megszerzett javait, ingatlanjait, ingóságait.
Ellenkezőleg. A hatályos törvények védelmet biztosítanak , hogy csak érvényes jogcímen lehessen anyagi javakhoz jutni , törvényesen megalapozva a követelés jogosságát. .
A magánbankok nem szerezték meg a jogot a devizakövetelésre, de a magyar állam erőnek erejével , a végrehajtási kényszerre hivatkozva, jogalapot nélkülöző közokiratokkal végrehajtás lefolytatását teszi lehetővé, átjátszva ezzel magánbankoknak a magyarok javadalmait, és átjátszva ezzel az ingatlanjainkat idegeneknek .
A Történelmi Alkotmány hiánya azonban kétségen kívüli veszélyt jelent, mert a jogellenesen nyilvántartott követelések jelenleg magántulajdonban lévő földterületekből is behajtható, ellenben a Történelmi Alkotmány jogfolytonosságának helyreállítása által erre nem lenne már lehetőség.
De a Történelmi Alkotmányt arra nem lehet felhasználni, hogy kimossák a bűneik alól a helyreállításával a bennünket a bankoknak átjátszó elitet .
Ha a devizaalapú hitelezésben nem mondatik ki, hogy a hatalmi elit bűnös, akkor velünk szemben nem is követtek el törvénysértést a bankok , hiszen éppen az az államhatalom bűne, hogy nem tették a dolgukat, nem védtek meg minket a kifosztástól, mert nem tekintették kifosztásnak azt, ami zajlik..
És akkor a Történelmi Alkotmány jogfolytonosságának helyreállítását követően éppen a jelenlegi hatalmi elitnek nyílik meg a joga arra, hogy a végrehajtási eljárások során megszerezhessen mindent.
Ugyanis pénzük nekik van, és ők válhatnak birtokossá a földjeink, lakóingatlanjaink felett.
Kedves Faludi Gábor!
Legyél szíves megszólítani máskor, ha ki akarsz igazítani.
Valóban elkövettem egy hibát, összekevertem a Horkovics nevet a Horkaival, magyarázatul szolgáljon, hogy az apám kezelőorvosa volt Horkai Péter sebész orvos.Valóban helytelen volt a részemről.
De van ennél nagyobb gond is.
Bármennyire is másról szólt a műsor, azt a pontot, miszerint a kormány elfelejtette azt, hogy Magyarország kormányaként kötelezettsége van velünk szemben, nem lehet kihúzni, és nem lehet tovább menni , mert itt nem pusztán alkalmatlanságról van szó, hanem összejátszásról minket kifosztó bankokkal a Magyarországot lebéklyózó bűnügyben .
Éppen úgy nem lehet továbbmenni, mint ha egy fekvő embert látsz az úton, s mivel más volt az uticélod, keresztüllépsz rajta.
De ha már így megtaláltuk egymást egy sajnálatos névelírás miatt itt, a neten, megkérlek, itt írd le azt, hogy voltam-e én Veled egy budapesti úriembernél, aki szerint én az ő szellemi termékét elvettem volna (miközben én két éve írogatok a közjegyzők áldatlan tevékenységéről, törvényhelyekkel alátámasztva , arról, hogy jogellenesen készítik a közokirataikat felmondáskor és végrehajtás elrendelésekor).
És azt is írd le légy szíves, hogy tudtál-e erről a totálisan hazug állításról, hogy én elmentem ehhez az emberhez Veled, s ott hozzájutottam anyagokhoz.
Ha igen, akkor miért nem mentettél ki, mint rajtam kívül egyetlen ember, aki teljes bizonyossággal tudja, hogy ez az állítás hazugság.
Tudd meg, ha eddig nem tudtad volna, hogy ebből nekem igen sok kellemetlenségem adódott, és azt is tudd meg, hogy igen sok embernek igen sok pénzébe került ezzel az emberrel való találkozásuk, miközben eleve igen nagy bajban vannak- mi más miatt, mint a devizaalapú hiteleik miatt.
És ne húzd ki ezt a pontot, s ne menj tovább, mielőbb erre válaszolnál akkor se, ha nem volt célod erről nyilatkozni, mert ez nem névelírás. Ez becsületbeli ügy.
Csak a pontosság kedvéért megkövetem magam!
A vitát kiváltó videón az alábbi személyek láthatók:
Az általam is idézett Bertalan Attila középen ül,jobbra Dr: Horkovics és aki a bizonyos kijelentésével “félreértelmezhető” kijelentést tett,Ő nem más mint,Kormos László a felvidéki tanács elnöke.
Egy téves értelmezéssel kapcsolatos észrevételt teszek.
A Dr. Horkovics kijelentése,idézem:
-a bankok ezt nem tehették volna meg,ha van egy megfelelő kormány,aki intézkedik azon az első pillanattól kezdve ,ha ebbe nem képes intézkedni,akkor nincs miről beszélni. Ez önmagában szerintem egy helytálló kijelentés.
Bertalan:“Szerintem ezt a pontot kihúzhatjuk, vagy mehetünk tovább…
Nyilván azért,mert nincs és nem is volt ehhez megfelelő kormány,hogy a Horkovics által tett kijelentés megcáfolható legyen.
Egy felhevült hangulatban nem vesszük észre a másik ember hívó szavát sem.Egy félreértelmezett mondattal véleményt sem szabad formálni szerintem,amíg nem ismerem a másik embert.Pusztán a kinézete és a mondandójával ne hiszem hogy túl lőtt volna a célon,de mégis rájuk van húzva a vizes lepedő!Ez nem sportszerű és egyébként sem a devizahitel a fő csapása a műsornak,hanem az általuk meghirdetett Nemzetgyűlés.Aki nem ismeri és még a nevét sem tudja a másiknak,az kiről?-a kinézete alapján?vagy a más által hallottak alapján ítél? Ne haragudjatok,de az üldözési mánia kezd kialakulni egyesekben,de ez már egy kicsit túlzás némely személyekkel szemben és most nem védeni akarom őket,de ha ezt is ki lehet forgatni,akkor elemezgetésre ajánlom azt amit leírtam és a végén Én is besúgó és aljas megvett ember leszek.Nemár..!
Emberek! Ezt ha ezt a harcot vívjuk,akkor elvesztünk!!Kövezzetek meg,max visszadobom..):