„Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül.”
“Aki sosem veszíti el a türelmét, azt nem lehet legyőzni.” (japán közmondás)
A megbocsátás óriási erővel bír, és hatalmas energiákat mozgat – indít meg. Itt van erre rögtön egy rövid történet, ami jól példázza a többség hozzáállását a dolgokhoz, s hogy miért tart ott a világ, ahol, tart:
Történt, hogy Tanzan és Ekido együtt bandukoltak egy sáros úton a szakadó esőben, mely nem akart elállni.
Az egyik kanyarnál egy selyemkimonót és széles selyemövet viselő bájos leánykával találkoztak, aki nem tudott átkelni a túloldalra.
– Gyere lányom! – mondta rögtön Tanzan. Karjába emelte a lányt, és átvitte a sáros szakaszon.
Ekido meg sem szólalt többé estig, míg el nem érték a szálláshelyül szolgáló templomot. Akkor már nem tudta türtőztetni magát.
– Mi, szerzetesek, kerüljük a nők közelségét – mondta Tanzannak. – Különösen a szép és csinos nőkét, mert az veszélyes. Miért csináltad ezt?
– Én otthagytam a lányt – mondta Tanzan -, te még mindig cipeled?
Nagy győzelem volt.
Mi urunk aki a mennyekben vagy bocsásd meg vétkeinket,miképpen mi is megbocsájtunk az ellenünk vetkezőknek, és szabadíts meg a kapzsi bankároktól,és hasonszőrű politikusoktól.
Aha. Kezdődik.
Hannl János, a győzelem után már nem követelünk…
A győzelem megszerzése után a rendes korona logót vissza kell követelni!