Egy bíró már betámadta a devizahiteles törvényt, alkotmánybíróság elé viszi.
De nem azért, mert nem kellett volna megalkotni, hiszen bűnt nem új törvénnyel kell feltárni. Hanem azért támadta be, merthogy visszamenőleges hatállyal alkotmányellenes törvénykezni.
Aha. Itt van már az időhúzásuk eredménye. Bolonduljak meg, ha nem volt neki kiadva, hogy kezdeményezze a vizsgálatot, de mindegy is.
Ha mi nem kényszerítjük térdre a hatalmat, akkor végünk.
Akik itt írogatunk sokan, lájkolgatunk, egyikünk sem teheti meg, hogy ne jöjjön a Nemzetgyűlésre Gyulára. Teljességgel eredménytelen lesz minden, ha a sok ember nem nyújtja be a feljelentést.
Mert aki nem nyújtja be, vagy támogatólag nem írja alá, az itt és bárhol mindhiába ír, lájkol.
Aki nem nyújtja be, egyetért a devizakövetelés jogosságával.
Aki nem nyújtja be, egyetért a kifosztással.
Aki nem nyújtja be, egyetért az államhatalom Bankkal történő teljes összefonódásával.
Aki nem nyújtja be, egyetért azzal, hogy Magyarország területére törnek.
Aki nem nyújtja be, egyetért azzal, hogy a magyaroknak el kell menekülni az országból.
Aki nem nyújtja be, nem tartja szentnek a magyar földet.
Aki nem nyújtja be, nincs velünk.
Aki benyújtja, akár hiteles, akár nem történelmi tettet hajt végre.
Hozzájárul Magyarország fennmaradásához, hozzájárul a magyar emberek, családok jogos igazának kinyilvánításához.
Most arra van szükség, hogy a magyar emberek, családok összefogjanak, mert a magyar állam nem védi őket az idegen hatalmaktól.
A magyar emberek akaratának széleskörű kinyilvánítása nélkül Magyarország végveszélybe sodródik.
Jöjjetek mindannyian a Gyulai Nemzetgyűlésre 2014. október 5-én!
A HAZA NEM ELADÓ!
Petőfi Sándor: Magyar vagyok
“A tönkölyt azonnal aratni kell, amint megérik, mert törékeny kalászkái utána könnyen letörnek, s az értékes mag a földre hullik.”
http://www.hazipatika.com/taplalkozas/zoldseg_gyumolcs/cikkek/tonkoly_a_gyogyito_gabona/20100304124720&utm_source=hirstart.hu&utm_medium=www&utm_campaign=hirstart_20140911
Amit megalapoztunk, be kell fejeznünk!
Sokan vannak kik időt, fáradtságot félretéve teszik kötelességüket! Sokan vannak akik vagy ezzel vagy azzal nem értenek egyet, bírálnak kritizálnak, az okból ,mert nem ugyanazt a véleményt hallják a másiktól. Ez így helyes és nem baj! Sőt előnyös, hiszen nem járhat egy srófra mindenki agya.Épp ezért mondom azt, hogy tisztelni kell a kizárólag egymást segítő szándékkal történő akár szóbeli( írásbeli egyéni nyilatkozatokat) akár olyan felhívásokat, melyek közösségi összehívást kezdeményeznek.Ez mutatja meg az összefogásunkat kizárólag, ha nem támadjuk, de segítjük egymást. Ezt észrevételezem folyamatában vizsgálva, követve az eseményeket. Egyre kevesebb anyázás van itt, egyre több ember igyekszik megosztani egymás között az információkat. Igen ez az úgynevezett faces MLM rendszer valósult meg tudtunk nélkül mostanra aránylag letisztázva.
Aki nem veszi észre a haladásunkat folyamatosan előre az kishitű! Nem lehet sikert elérni gyorsan, a helyzetünk mára állóháborúvá alakult, vált. Az okos vezetők pedig egyéni döntést meghozva nem vezetik az embereket fejjel a betonfalnak! Köszöntöm az ujabb és szélekörű tanácskozásra történt felhívást és remélem egyre több ember fog a személyes jelenlétével, hozzászólásával jó példa mutatással és tanácsadással segítségére lenni egymásnak!
Üdvözlök mindenkit Feketéné Kalmár Marcsi Bp-ről. Ott leszek!
https://www.youtube.com/watch?v=PD0bcVuDwns&list=PLC72728E3344A8310
Kedves Judit, én is azt írom, hogy a magyar állam nem véd meg minket az idegen hatalmaktól. Bankoktól, multiktól- kérdés, hogy más államoktól meg akar-e minket védeni egy esetleges konfliktus során. Vagy reálisabban fogalmazva, jó helyre csatlakozik-e. Ez az egész devizahitelezés dolog eleve háború, de nem a fegyveres harc mellőzésével történő területfoglalásnak a része-e .
Mivel az állam aktívan hozzájárult mindvégig az adósok ellehetetlenítéséhez, az ingatlanjaik veszélybe kerültek az eddigi kifosztással történő ellehetetlenítés miatt bekövetkező felmondások közokiratba foglalásával, s erre alapozva elrendelték a végrehajtásokat, a magát magyar államnak mondó erőszakszervezet kifejezetten a magyar családok ellehetetlenítéséhez adta, és adja aktív támogatását.
Tehát a fegyver nélküli háborúban, aminek területfoglalás lesz a vége, ha nem állunk a sarkunkra, a magyar állam idegen bankokat szolgált ki mindeddig.
De vajon mi volt a céljuk ezzel? Mert a magyar államnak mindebből az égvilágon semmi haszna nem volt, hiszen a devizatartalék növekedése helyett választhatta volna a tisztességes, bár magas áfabevételt, és bérek utáni adókat a megmaradt vállalkozások után, amit az emberek a normális vásárlásuk és normális munkahelyeik után befizethettek volna.
Milyen paktum áll a háttérben .
Elég kellemetlen, hogy ilyenen gondolkozom, de nem kerülhető meg , látván, hogy egyes bírók még a devizatörvényt is meg akarják semmisíttetni, mondván, hogy nem lehet egyoldalúan az adós oldalán állni, s ő , a bíró a perek felfüggesztését már mellettünk állásként minősíti. Pedig még nem is értünk el semmit, azaz az árréssel még nem vagyunk kisegítve, nem úgy, mint az árrés tisztességtelenségének jogi alapjával, azzal, hogy nem volt az ügyletben deviza.
Szóval, a helyzet az, hogy a magyar állam hatalmi szervei, közjegyzői, végrehajtói olyan oknál fogva engedtek minket tönkretenni, miközben minden eszköz a kezükbe volt a jogtalan követelések leállítására, amely ok nem szolgál magyar érdeket, de még csak a közjegyzők, bírók, ügyészek, végrehajtók érdekét sem szolgálja hosszabb távon.
Mivel mindannyian azonos módon döntenek, engedik végrehajtási kényszerrel elvenni mindenünket jogellenesen,minden hatályos törvényt megsértve, mindenképpen felülről vezéreltnek tűnik a folyamat. A folyamat, amelynek köze lehet a világpolitikai helyzethez.
Előre eltervezett, időzített ellehetetlenítésről lehet szó, amelyet féken tart a küzdelmünk, amit Árpád indított el. Merthogy lőni nem lőhetnek ránk, az feltűnő lenne, s ezért megy a szórakoztatás a forintosítással, miközben a cél, hogy az ország jelentős területét idegenek vásárolhassák fel, megvalósulni látszik.
Hogy idegenek megvessék a lábukat, állítólagos kötelezően alkalmazandó végrehajtási kényszerre hivatkozva, s ezzel a háborúban már bentebb vannak fegyver nélkül.
Ehhez nekünk is lesz még szavunk.
Kedves Dsupin Judit !
Mindenben osztom a véleményét, az alább bemásolt sorához, még egy rövid megjegyzés, vagy kiegészítés kikívánkozik belőlem:
“Most arra van szükség, hogy a magyar emberek, családok összefogjanak, mert a magyar állam nem védi őket az idegen hatalmaktól.”
Nem csak az idegen hatalmaktól,nem védi a magyar népet, hanem maga az állam sem akar megvédeni bennünket. Számomra ez jön le az eddigi színjátszásból, amit 5.éve folytatnak.
Petőfi Sándor
MAGYAR VAGYOK
Magyar vagyok. Legszebb ország hazám
Az öt világrész nagy terűletén.
Egy kis világ maga. Nincs annyi szám,
Ahány a szépség gazdag kebelén.
Van rajta bérc, amely tekintetet vét
A Kaszpi-tenger habjain is túl,
És rónasága, mintha a föld végét
Keresné, olyan messze-messze nyúl.
Magyar vagyok. Természetem komoly,
Mint hegedűink első hangjai;
Ajkamra fel-felröppen a mosoly,
De nevetésem ritkán hallani.
Ha az öröm legjobban festi képem:
Magas kedvemben sírva fakadok;
De arcom víg a bánat idejében,
Mert nem akarom, hogy sajnáljatok.
Magyar vagyok. Büszkén tekintek át
A multnak tengerén, ahol szemem
Egekbe nyúló kősziklákat lát,
Nagy tetteidet, bajnok nemzetem.
Európa színpadán mi is játszottunk,
S mienk nem volt a legkisebb szerep;
Ugy rettegé a föld kirántott kardunk,
Mint a villámot éjjel a gyerek.
Magyar vagyok. Mi mostan a magyar?
Holt dicsőség halvány kisértete;
Föl-föltünik s lebúvik nagy hamar
Ha vert az óra odva mélyibe.
Hogy hallgatunk! a második szomszédig
Alig hogy küldjük életünk neszét.
S saját testvérink, kik reánk készítik
A gyász s gyalázat fekete mezét.
Magyar vagyok. S arcom szégyenben ég,
Szégyenlenem kell, hogy magyar vagyok!
Itt minálunk nem is hajnallik még,
Holott máshol már a nap úgy ragyog.
De semmi kincsért s hírért a világon
El nem hagynám én szűlőföldemet,
Mert szeretem, hőn szeretem, imádom
Gyalázatában is nemzetemet!
(Pest, 1847. február.)