SZÖVETSÉGESKÉNT TEKINTÜNK RÁJUK

Gattyán György bejelentette hivatalosan, hogy politikai pártként indulnak a 2022-es választáson, a pártjuk neve, Megoldás Mozgalom.

A Haza Pártja, az első szándéknyilatkozat óta, mint lehetséges szövetségesre tekintett rá és támogatólag álltunk hozzá. Bár semmilyen biztató visszajelzésben eddig részünk nem volt, ez mit sem változtat eddigi hozzáállásunkon.

A digitalizálást elkerülhetetlennek és fontosnak tartjuk, de nincs kellő szakmai ismeretünk a témában, viszont egy politikai választáson való részvételhez, minden szükséges ismerettel és a terepen, saját kudarcainkból és sikereinkből megszerzett nagy gyakorlati tapasztalattal rendelkezünk.

A kifosztott devizahitelesek ügyét érdemben eddig is mi képviseltük, az érintettek nagy létszámát és mély társadalmi súlyát tekintve, igen hatékony szövetségesei lehetünk egymásnak.

Gattyán Györgyöt, amióta bejelentette szándékát, a teljes politikai spektrum betámadta. A Pesti Srácok jobboldal szócsövétől kezdve, a Kétfarkú Kutyapárttól, a Momentumon át, Márki-Zay Péterig bezárólag. A Haza Pártja volt az egyetlen politikai Párt, aki nyíltan felvállalva támogatásáról biztosította.

Érdekes az olvasótáborunk hozzáállása az ügyhöz. Eddig számtalanszor számonkérték rajtunk, hogy mi senkihez sem csatlakozunk, ami egyébként nem volt igaz, de eddig tényleg nem volt olyan, akiben megbíztunk volna. Most, amikor erőfeszítéseket teszünk, hogy legyen szövetségesünk, ráadásul komoly szakmai tudásanyaggal és anyagi forrással rendelkező szövetséges, nem látni az „ujjongást”, hogy na végre, van szándék.

Persze a szándék egyoldalúan nem elégséges, de bizakodva tekintünk a jövőbe, hogy időben felismerésre kerülnek értékeink és szükségességünk.

Aki szeretné, hogy szövetség alakuljon ki, ossza meg és nyomjon egy likeot.

Kásler Árpád