Az ország, a politikai pártok, a civil szervezetek, az érdekvédő szervezetek, az újságírók és legfőképp a hétköznapi emberek közötti szimbiózis, a „Magos Déva Vára” építéséhez hasonlít.
„Tizenkét kőmives összetanakodék,
Magos Déva várát hogy fölépittenék.
Hogy fölépittenék fél véka ezüstér,
Fél véka ezüstér, fél véka aranyér.
Magos Déva várhoz hozzá is kezdettek.
Amit raktak délig, leomlott estére,
Amit estig raktak, leomlott reggelre.
…………………………………………….
A legnagyobb pallér azt a törvényt tötte:
Kinek felesége legelőbb jő ide,
Szép gyöngén fogjuk meg, dobjuk bé a tűzbe,
Keverjük a mészbe gyönge teste hammát
Avval állítsuk meg magos Déva várát.”
Mi az akadálya annak, hogy ne kelljen senkit sem befalazni, sem tűzbe dobni, sem agyon lövetni?
Mi az akadálya annak, hogy párbeszéddel, tényekkel, törvénnyel, egymás iránti tisztelettel győzzön az életösztön a gazemberség felett?
Van-e erre igény és ha van, kik azok a szövetségesek, akik képesek a létszámbeli fölényükkel felülemelkedni a bűnön?
Primitív, őslényi, de annál inkább aktuális kérdések, melyek válaszra várnak minél előbb…
Ja és még valami. A szaros nyelvűek munka után hazamennek, megsimogatják gyermeküket remélve, hogy majd ő is szülei nyomdokába lép egykoron ha nem, ennek következményeibe jobb bele se gondolni. És ezek a gyerekek lesznek az urai a mi gyerekeinknek. És az én kis zseni gyerekeim majdan szolgái lesznek a szaros nyelvűeknek? SOHA!
Abszolút egyetértek Zsolttal. A haza ellenségei arra játzzanak, hogy ők gyorsan megússzanak minden gaztettet, hogy elkövessék a következőt. Ezért nem is értik Árpádot és a többi jószándékú érdekvédőt mit vacakol a törvényekkel. Megmondtuk forintosítás akkor tessenek magukat ehhez tartani. Ezek nem gondolkodnak csak cselekszik, amit a segg elvár tőlük, hogy melyik tájon nyalják.
De igen komolyan gondolom!
Az akadály csak a bennünk, lévő becsület! Becsületesen, jó szóval, próbáljuk a becsteleneket, hazugokat, becsületesség útjára vinni. Kapjuk a pofonokat, és mi csak tűrjük.
Ki az aki a vérontást jó, és becsületes útnak látja. Értsétek jól.
Eljön az idő amikor( remélem isten és az utókor, megbocsájt majd) a gazdájára támadó kutyákat el kell pusztítani! Ez nem becstelen lépés lesz, hanem szükséges rossz! Más akadály nincs. Amit meg kell tenni, azt meg kell tenni!
Véletlenül elküldtem a befejezés nélkül.
A lényeg az, hogy a repülni akaró többség, be is bizonyította magának azt, hogy aki repülés közben lezuhan, az nem is volt odavaló, repülhetünk tovább. Pedig ha engedték volna a többieket csak átlépni, vagy ugorni, kinek-kinek a maga tehetségével megoldani, kikerülhettük volna Déva “első” asszonyának az elégetését /lezuhant/.
Hol keressük a sódert, a cementet, és a vizet, hogy ne dőljön össze a vár?
Hát, ott ahol van! Hogy ki mondja meg hol van? Hát az aki tudja! Ki tudhatja? Akinek mindig generálódik a “piszok” a “konyhájába” “spájzába”, “kamrájába”! Nem akinek tetőzik évek óta, és annak sem akinek már sosincs ott dolga.
Minden alkalommal egy sajátos kertbe varázsolódunk közösen, felépítve magunk köré mindazt, ami körülvesz – akár látható, akár láthatatlan. Kicsiként megtapintjuk és kipróbáljuk, nagyobbacskákkal megtanuljuk felépíteni, a legnagyobbakkal megtanuljuk lerombolni az eddig tanultakat, hogy kialakuljon az, ami magunk vagyunk, kényszer nélkül. Megtanulunk lélegezni, átéljük a rajz alakulását, ahogy keszén-kuszán előbukkan, mint egy zene vagy tánc, akár zene és tánc által. Az alkotás bármiből kialakulhat és bárhol. Ami kialakult, még sok minden lehet.
Nem a produktum a cél, hanem annál sokkal mélyebb, fontosabb, a tapasztalati úton való megismerés. Felépítünk, rombolunk, újra építünk. Illatokat szagolgatunk, vizet simogatunk. Az érzések elöntenek Bennünket, a feszültséget valahol lerakjuk egy batyuban, akár az út elején, vagy közben, ha könnyűnek találtatik és cipelni szeretné Valaki, segítünk neki, hogy könnyebben haladjon. Az élmény sajátunké lesz, azt már nem adjuk senkinek. Megtanuljuk, hogy egy tárgyat a rendeltetésszerűségen kívül milyen sokféleképpen lehet használni. Néha zenélünk olyan dolgokkal, ami nem hangszer, néha festünk olyan valamivel, ami nem festék. Megírjuk a mesénket.
Egy foltról kiderülhet, hogy az egy felhő. Rajzolásról szólva a legutoljára tartogatom az irányzatokat, vagy a stílusokat, korok művészetét. Olyan eszközöket és fogalmakat közelítünk egymáshoz, melyek a megszokott, mindennapi életünkben igencsak távol állnak egymástól. Ezek alapján mindenkinek ajánlani tudom, hogy nézzen körül a szobájában, konyhájában, kiskertjében, szerszámos ládájában, mivel sohasem tudni, milyen “varázseszköz” rejtőzködik a közelünkben… nézze meg mindenki, keresse meg a saját piszkát is, amit ki kell takarítani, rendbe kell tenni. Ha nincs ilyenje, mert minden rendben van, nincs saját piszka, rendetlensége, akkor ő, dolga végéhez érkezett, már nem tud hozzá tenni, már nincs hova fejlődnie, nincs mit takarítania. Megállt, úgy is mondhatnám vége. Akinek volna, de a más konyháját takarítja, annak a konyhája attól még piszkos marad, ami ő maga, azt még nem takarította ki. Én csak ilyen kicsiben tudok gondolkodni, olyan végtelenül egyszerűben. Ezért, lehet, hogy önvédelemként, 🙂 a mottóm lett: aki kicsiben nem tud gondolkodni, az nagyban el se kezdjen. A Zsoltival egyet értek. Nem hiszem, hogy jó lesz ha kiforgatjuk egymás szavát.
Hogy Árpád kérdéseire is válaszoljak: Nincs akadálya semminek! Azt csinálunk, amit akarunk. Persze csinálni kell. Hogy mi lesz a végeredmény? Amit csinálunk. Ha égetünk, akkor az égetés, ha befalazunk, akkor a falazás. Ha rombolunk a rombolás. Nyilván vannak külső tényezők, amik akadályoznak és az főleg akkor meg is fog, ha megállunk az akadály előtt, és elkezdünk morfondírozni azon, hogy hogyan is lépjük, ugorjuk, repüljük át… Pedig csak meg kéne engedni, hogy mindenki úgy tegye ahogy tudja, ki ugrik, ki átlép, ki repüli….stb. De ácsoroghatunk is fölötte, vita, veszekedés, majd visszafordulás. De ott az akadály előtt megtorpanva, mert vissza sem akar menni senki, de tovább sem mer, mert akárki szerint nem haladhatunk csak egyképpen tovább ugyanazon az úton és annak úgy kell lennie. Hiába nincs tehetségem a repüléshez, ha az mellett dönt a többség. Nyilván vagy ott maradok, vagy bevállalom a repülést, de közben lezuhanok, mert ez volt a sorsom.. pedig nem, csak végül úgy látszik.. hiszen lezuhantam… pedig nem is kellett volna, csak átlépnem, mert nekem ez ment volna. No, ezt kellene elfogadni egymástól, hogy fegyelmezetten, a főhadiszállásról irányítottan ugyanúgy, ugyanazon az úton maradva, ki repülve, ki ugorva, ki átlépve az akadályt, maradhasson az úton.
Én azt érzem, hogy Ivancsó honfitársunk gondolata rb van. Ha tisztességesen, becsületesen és erkölcsösen élünk 20, 50,80 és affölöttig,akkor nagyon nehéz az ellenkezője szerint megnyílvánulni.
Az agymosottaknál ambivalencia nincs. Nincsenek kérdései önmagához. A saját anyját is ha kell…. Ha az ösztönélete becstelen, tisztességtelen, erkölcstelen, továbbra is aszerint él, ez az “életrutinja”.
Akinek a vezérlőrutinja az első mondatban foglaltak szerinti, annak nagyon nehéz szembemenni önmagával, azaz dögöljön meg a szomszéd lova is elvet használva cselekedni. Szövetkezni és cselekedni is csak így tud. Ha az elve a halálbüntetés ellen szól nem fog ölni. Lopni, csalni, hazudni sem, hanem megtalálja a módját, a dolgok tisztességes, erkölcsös és igazságos megoldásához, és nem fog a rendezés során lealjasulni.
Ezért gondolom, hogy az Ivancso honfitársunk ezt próbálta hangsúlyozni.
Nagyon sokan azért AZÉRT SZIMPATIZÁLUNK A MOZGALOMMAL ÉS ÁRPÁDDAL MERT EZT AZ IRÁNYVONALAT KÉPVISELI KEZDETEKTŐL FOGVA.
Világba természetes azonban, ha meg kell védenünk magunkat az életellenes dolgokkal szemben meg is fogjuk tenni! Ezért vagyunk most itt ezen a helyen. Vissza akarjuk adni a nemzetünknek a régi fényét, a nemzetalkotó lelkeknek pedig azt azt lehetőséget, hogy fényes, igazságos, becsületes, tisztességben megőszült nemzettestekké válva
munkálhassanak.
A párt nagyságát mi határozza meg? A tagok száma az egyik. A szimpatizánsok száma, ami szavazáskor még nagyobb hatással bír. A parlamentbe bejutó képviselők száma, mandátumok ami a párt finanszírozására van rendkívül jelentős hatással. Jelen helyzetben úgy tűnik, a nem elkötelezettek irányába kell menni, mert igen sokan vannak, és közöttük vannak azok nagy számban, akik a jelenlegi pártokban nem bíznak és mert jelenlegi pártok nem képviselték jól az érdekeiket, vagy hagyták a lerablásukat.
A jelenlegi pártokkal nem tartom elképzelhetőnek a szövetségre lépést, mert az álláspontok nagyon eltérőek, és a szavazótáborukat ” megveszik” vagy zsarolják- nekünk szavazótábor megvásárlására nincs pénzünk, és nem is szavazótábor kell, hanem szimpatizáns, aki tudja, vagy érzi, hogy változás kell.
Nekünk a hitehagyottak nagy tömegét kellene megnyerni.
Ivancsó Zsolt, ezt remélem nem gondolod komolyan.
“1. Az akadály bennünk van. A tisztességünk, erkölcsünk, becsületünk. De ezeket sajnos ki kell egy adott pillanatban majd kapcsolni, hogy meg tudjuk tenni amit meg kell tenni.”
Szerinted az a tisztességtelen, aki megállítja a magyarság kiirtását?
Meg vagyok döbbenve.
Harcban harcolnak.
1. Az akadály bennünk van. A tisztességünk, erkölcsünk, becsületünk. De ezeket sajnos ki kell egy adott pillanatban majd kapcsolni, hogy meg tudjuk tenni amit meg kell tenni.
2. Az akadály az emberek agymosásából adódó butaság, Életösztönt felváltotta az anyagi ösztön. A becsületet a becstelenség, az adott szó értékét a hazug szó. Ez a legnagyobb akadály!
3. Igény van, az árulók vérével kell a falakat megerősíteni, az igazi szövetségeseknek ezt kell akarniuk. Az adott szónak ismét vissza kell adni az értékét, ha az erkölcs és a becsület nem tűri meg a hazugokat, akkor lesz meg az erő felülemelkedni a bűnön!
Ezzel visszatértünk az első ponthoz, és beindult a körforgás
És meg lesz a szövetség.
A folyamat már elindult!
Ezek valóban aktuális kérdések!
Válaszok, többfélék lehetnek, mindenkinek saját maga vérmérséklete szerint.
Én személy szerint az elmúlt 25 évet látom. S abból is a rombolást!
Csak a saját, önző érdekek érvényesültek, s ez tart a mai napig. Sőt, egyre inkább!
Nekünk, MAGYAROKNAK kell összefognunk, s ez ellen tenni, mert az eddigi parlamenti pártok nem képesek építeni.