Az ország, a politikai pártok, a civil szervezetek, az érdekvédő szervezetek, az újságírók és legfőképp a hétköznapi emberek közötti szimbiózis, a „Magos Déva Vára” építéséhez hasonlít.

„Tizenkét kőmives összetanakodék,
Magos Déva várát hogy fölépittenék.

Hogy fölépittenék fél véka ezüstér,
Fél véka ezüstér, fél véka aranyér.

Magos Déva várhoz hozzá is kezdettek.
Amit raktak délig, leomlott estére,
Amit estig raktak, leomlott reggelre.

…………………………………………….

A legnagyobb pallér azt a törvényt tötte:

Kinek felesége legelőbb jő ide,

Szép gyöngén fogjuk meg, dobjuk bé a tűzbe,

Keverjük a mészbe gyönge teste hammát

Avval állítsuk meg magos Déva várát.”

Mi az akadálya annak, hogy ne kelljen senkit sem befalazni, sem tűzbe dobni, sem agyon lövetni?

Mi az akadálya annak, hogy párbeszéddel, tényekkel, törvénnyel, egymás iránti tisztelettel győzzön az életösztön a gazemberség felett?

Van-e erre igény és ha van, kik azok a szövetségesek, akik képesek a létszámbeli fölényükkel felülemelkedni a bűnön?

Primitív, őslényi, de annál inkább aktuális kérdések, melyek válaszra várnak minél előbb…