A teljes videóanyag közzétételéig, néhány ízelítő fénykép a tüntetésről.

Sokan voltunk, bár már jelentek meg képek az interneten, ahol még csak gyülekeztünk, így működnek a megosztóink

A jelentős létszám ellenére, a fősodrásúnak nevezett lakáj-médiának kiadták a parancsot, hogy Káslerékről egy mukkot sem…

A nyugalmazott határőr főtörzszászlós, beszél a rendvédelmi dolgozókat ért sérelmekről és a határőrség megszüntetéséből fakadó migráns problémákról

Ács Sándorné, az állami földek elkótyavetyéléséről és az ebből eredő veszélyekre hívja fel a hallgatóság figyelmét

Székely János, a Terror Elhárító Védelmi Egység parancsnok helyettese, röviden ismerteti a TEVE csoport céljait, felépítési rendszerét

Elhangzott, aminek el kellett hangzania. Ez volt az utolsó békés tüntetésünk, ha még egyszer meg kell fújnom a kürtöt, akkor ott kő-kövön nem marad. Erre tettünk fogadalmat
Én nem a miniszterelnök úr vagyok! 🙂 Ha én az lennék már nem élnék.De kitudja? Az is lehet hogy igen, de, az is lehet, hogy nem. 😉 Sokan élünk Magyarországon ezzel a névvel.
Egyetértek arra az alkotmányra szükségünk van.Persze vannak akik önkényüleg megalapították az Apostoli magyar királyságot.Mondván aki tagja az kap koronát is vagyis pénzt.Csak miből?Újabb adáságba hajtás az egész.Csavaros számomra, ez az egész deviza ügy,de aki átver ennyi embert,olyan módon, mint ahogyan azt a bankárok is teszik,azok megérdemelnek egy életfogytig tartó börtön büntetést.
Egy biztos azonban, valamilyen okkal vagyunk itt, ma Magyarországon.
Az előttem szóló Lázár János vajon aza Lázár János???
Sajnálom, hogy a magyarok tömege még mindig másra mozdul, de öröm látni a sok résztvevőt…
Nem hagyhatom szó nélkül azt a megosztottságot, ami országunkra és népünkre jellemző. A szeptember 12-i tiltakozó nagygyűlés nem a legszerencsésebb időpontra szerveződött, bár akik a migránsok mellett tüntettek, azokat nem hatja meg a hitelesek kifosztása!
Szeretném elmondani a véleményemet, még ha kicsit szélsőséges is. Remélem valaki meg fogja érteni:
Magyarországon olyan szimbiózist erőltetünk, ami 100 éve nem működik. 2 teljesen külön gondolkodó, másként érző népet kényszerítenek együtt élni, a hunokat és a magyarokat. Ahogyan a csehek és a szlovákok megértették, hogy ők sohasem lesznek egy nemzet, úgy meg kell értenünk végre, hogy mi sem leszünk azok. Sőt, egyre inkább nem leszünk! Őseink vére, Atilla nagy király és Koppány vezér vére támad ma fel sokakban, és ezt mások egyre inkább nem nézik jó szemmel. Merem ezt mondani a hunok maradékának, a kunoknak, és Kásler Árpádnak. Magyarország sem most szakadt ketté. Kelet és Nyugat különbsége olyan szembeötlő, mint a 2 nép, a hun és a magyar természetének különbsége. Az áruló Vajk és a tisztaszivű Koppány maradékai nem bírnak egymással. Sem élni, sem megküzdeni. Ezért kellene mielőbb szakítani, mielőtt az ország is elveszne ebben az ádáz és dicstelen csatában! Atilla nagy király és Buda nagy király trónját mielőbb vissza kell állítani, ez elengedhetetlen. Nem István koronáját, hanem Atilla nagy király koronáját és kardját kell magasra emelni! Én tudom, hogy hol van az a kard, ősapám kardja. Ez a kard most a népét keresi. Mert az a nép nem keresi a kardot, amit nagy Szulejmán keresett egykor, és azért a kardért szembeszállt a magyar nemesekkel, akik a békejobbot elutasították. Ezért van az, hogy a törökök másként emlékeznek arra a 150 évre, és másként Atilla királyra, aki nekik ősatya. Akiről ma magyarországon még egy utca sincs elnevezve! Mert a magyaroknak Atilla király nem fontos, és a kardja sem az, pedig AZ a kard Isten Kardja volt, a legyőzhetetlenség jelképe. Akkor voltunk utoljára nagy birodalom, s ez a birodalom Vajkig tartott. Szeretném, ha mindenki megértené, ahogyan én is megértettem őseim üzenetét: vissza kell állítani a királyságot a Kárpát-medencében, a Hun Királyságot! És az ősi királyi alkotmányt. Mielőbb, akár szakadás árán is! NINCS TÖBB IDŐNK
Az ÚR legyen veletek!
Nem alkuszom!Ne adják fel!
https://www.youtube.com/watch?v=lqfK93lpWp0