Minden gondolatunkat össze kell szedni

Nem ám, hogy hagyjuk magunkat.

Amit eddig kimondattunk velük, legyen szentírás.

SZENTÍRÁS LEGYEN

kulcs

Az elszámolási törvény szerint immár visszajáró összegeket a fennálló tőkéből rendelte el levonni a Parlament az elszámolási törvénybe foglaltan, de ez nem jelenti azt, hogy a banki felmondáskor nem volt jogellenesen beszedett a visszafizetendő összeg, amelyet jogtalanul fizettettek meg velünk, adósokkal.
A már felmondott, és végrehajtás alá vont szerződések a fizetésképtelenségünk miatt lettek felmondva, minden esetben egy konkrét, időben meg nem fizetett és már lejártként nyilvántartott hátralék miatt.

Ezen meg nem fizetett, a bank által lejárt tartozásként nyilvántartott összeg lehet, hogy kevesebb is, mit amennyit elszámoláskor kiszámolnak a bankok.

Ebben az esetben egyértelmű, hogy felmondáskor a jog sárba tiprásával lett a szerződés felmondva.

Ha a felmondáskor már többel tartoztunk volna, mint az elszámolási törvény által visszaadandó összeg, akkor is igaz az az állítás, hogy jóval kevesebb volt az elszámolási törvény figyelembe vételével követelhető, lejártként nyilvántartott hátralékunk a bank felé. És nem lehet utólagosan bizonyítani azt, hogy ezen, jóval kevesebb összeg esetén is felmondta volna a bank a szerződésünket. A szerződés felmondásának hiányában viszont a teljes tartozás nem követelhető egy összegben az adóstól, ami a végrehajtás elrendelésének jogi alapja.

Ezen okok miatt, az elszámolási törvény figyelembe vételével kiszámolt, és az adós felé visszaadandó pénzösszeg lehet az a védelem, ami miatt a végrehajtások elrendelései megtámadhatóak.

Ugyanis a már végrehajtás alá került adósok esetén maga a végrehajtható okirat tartalmaz jogellenesen követelt összegeket. Hiába kapja vissza az adós ezt a pénzösszeget, egyértelmű, hogy a végrehajtás elrendelésekor nem volt a banki követelés jogos teljes egészében ( az árfolyam különbözetről nem is beszélve).
Utólagosan azt sem lehet megállapítani, hogy kevesebb összeget nem állt-e módjában befizetni az adósnak, amely által elkerülhette volna a szerződés felbontását és a teljes hátralék azonnali lejárttá tételét, s az ezt követő végrehajtási eljárást.

Az elszámolási törvény minden eddigi felmondás, minden, eddig elrendelt végrehajtás jogszerűségét megkérdőjelezi.

Ezen összegek az adósok fizetőképességét döntötték romba, amivel százezrek életét keserítették meg, sok ezer ember ellen indultak meg végrehajtási eljárások. Ezek miatt pedig kilakoltatások sorozata történt.

Ezért meg kell felelniük mindannyiuknak. Nekünk pedig minden erőnket össze kell szedni, hogy ezt a kriminalisztika történetében példátlan helyzetet megállítsuk, amelyet a magyar igazságszolgáltatás feladata lett volna megállítani.

Az adósok összefogására van szükség, és fegyelemre.

8 hozzászólás a(z) “Minden gondolatunkat össze kell szedni” bejegyzéshez

  1. kedves judit az én hitelem már lejárt ebben az évben kérdezném tőled hogy kelle kérnem a markentil bankomtól a jogtalanul el vett pénzemet autó hitelem voltdevizában amit 8 évig fizettem minden kamatával együtt ráadásul a bank alá sem írta a szerződésemet előre is köszönöm válaszod sok sikert kívánok ehez a nehéz munkához

  2. Értelmes, magukért kiálló, küzdő szellemű emberek számára teljesen egyértelmű kell, hogy legyen ez a feljelentés. A gyáváknak, és az eddig ki nem hullott férgeseknek pedig már úgyis mindegy. Hogy lehet megalkuvásban élni?!

  3. 2014. évi XL. törvény

    a Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló 2014. évi XXXVIII. törvényben rögzített elszámolás szabályairól és egyes egyéb rendelkezésekről1

    http://www.complex.hu/kzldat/t1400040.htm/t1400040.htm

    Ez a törvény szabályozza az elszámolással kapcsolatos kérdéseket Tanulmányoznunk kell.
    Akik szeretnének ezen az alapon pert indítani a bank ellen, jelezzék nekem a face-n chat üzenetben. Vegyenek fel előbb ismerősnek, hogy tudomást szerezzek róluk.
    Első nekifutásra, a törvény alapján azt látom, , hogy pusztán a bank által kiszámolt összeget akarjuk támadni.
    De itt nem az összegszerűség egyedül az, amely panaszolható, hanem az a tény, hogy ezen összeg fokozatosan felmerült mint fizetni való, és mértékét tekintve felmondás alapjául szolgáló tétellé vált.
    Ha ezen összeg hiányában mindent befizettünk volna, a bank , ezen be nem fizetett összeg miatt fel tudta volna mondani a szerződést. Mint ahogyan sokaknál az is kiderülhet, hogy nagyobb összeget fog kiszámolni mint visszafizetendőt, mint amely összeg miatt élt a felmondási jogával.
    A banki követelés mindig a teljes fizetni valóra kiterjed, mibnt tudjuk. Akik az eredetileg követelt havi törlesztőt fizették, éppen úgy elérkezteek arra a pontra, amikor a bvank már nem várt tovább, hiszen nyilvántartása szerint megnyílt a joga a felmondásra, aminem következtében az adós teljes, általa nyilvántartott hátralékát azonnal lejárttá tette.
    Ennek a hátraléknak a nyolc napon belüli megfizetésére szólította fel az adóst.
    amennyiben ez nem törtlént meg, végrehajtási eljárás lefolytatását kezdeményezte : közokirat megléte esetén a közjegzőhöz fordzlt, hogy záradékoljon, más esetben pedig szintén közjegyző által fizetési meghagyást bocsáttatot ki, amelyet bíróságnál lehet megtámadni.
    Fenti törvényhelyet alaposan át kell tanulmányozzuk, és emellett a 2014. évi XVIII.számú törvényt is, amely a Kúria döntésén alapul :

    2014. évi XXXVIII. törvény

    a Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről1

    http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A1400038.TV

    Szóval, várom a jelentkezőket, akik élen akarnak járni az újabb fronton.

  4. Ezekkel a devizahitelnek mondott, pénzkölcsön nyújtásként szereplő kölcsönökkel kecsegtettek minket, kedvező kamattal reklámozták, csak minél többen vegyék fel, boldoguljanak, házakat, autókat vegyenek, vállalkozásokat fejlesszenek. Nagyon sokan éltünk evvel a lehetőséggel, vásároltunk, fejlesztettünk, de a rémálmunkban sem gondoltunk arra, hogy a szerződés aláírásakor , egyidejűleg a halálos ítéletünket is alá írtuk. Vártak pár évet, hogy minél több hitelt ki helyezzenek és utána aztán, hideg zuhanyként ért bennünket a forint romlása és egyben a valuta árfolyam nagy mérvű emelkedése. Rövid idő alatt a törlesztő részletek az egekbe emelkedtek és már nem tudtuk ki termelni a havi be fizetést sem, egymás után mentek csődbe a családok, vállalkozások.
    Most már tudjuk, hogy ezt a folyamatot direkt idézték elő aljas módon igáztak le bennünket. Sokan még ezek után is a bizalmukkal ruházták fel a kormányt, evvel is adva a lehetőséget, hogy ebből a csapdából, ígéretükhöz híven ki vezessék az embereket.
    Reméljük, hogy minél több emberben tudatosul, hogy bizony, a kormányunk bezárt egy palackba és most még le is zárta a tetejét, hogy most már ki sem tudjunk onnan jönni, fulladjunk bele még többen, de most már, legálisan, mondván, „ ők meg mentettek”.

    Ebből a háborúból csak győztesen kerülhetünk ki, ha mindenki szembesül avval, hogy tenni kell érte, tesz magáért és családjáért.
    Ezen kis szösszenet elolvasásakor jó helyen jár, mert ezt a kilátástalan helyzetet, csak is A Haza Nem Eladó Mozgalom Párt képes megoldani. Tájékoztassa barátait, ismerőseit, mert csak is közösen nyerhetünk!
    Nem hagyhatjuk, hogy ez a rabló banda minket elveszejtsen!

  5. Honfitársaim !
    Ellenünk szándékosan, előre kitervelten, bűnszövetségben követték el ezeket a bűncselekményeket.
    Az ÉLETÜNKRE törtek !
    Éppen ezért nem maradhat el a bűnösök elszámoltatása.
    Ezért küzd A Haza Nem Eladó Mozgalom Párt !
    Kérlek benneteket csatlakozzatok sorainkba !
    “Erős igazsággal az erőszak ellen:
    így élj, s nem kell félned, veled már az Isten,
    Kelnek a zsarnokok, tűnnek a zsarnokok.
    Te maradsz, te várhatsz, nagy a te zálogod.
    Zsibbad a szabadság, de titkon bizsereg,
    és jön az igazság, közelebb, közelebb…”
    / Babits Mihály/

  6. http://www.azenpenzem.hu/cikkek/vegrehajtas-torvenyt-modositana-a-kuria/2336/
    “Mint azonban kiderült: sokszor az érintettek két különböző pert is indítottak, az egyikben a szerződés semmisségének kimondását, míg a másikban a végrehajtás leállítását kérve.”
    “A Kúria ezt azzal magyarázza, hogy a devizásokban a vagyonuk elvesztésétől való félelem háttérbe szorította a költségérzékenységet ”

    Fél a “devizás” a vagyona elvesztésétől. Devizás. Mert mitől kellene félni?
    Az oroszlántól?

    Nem a szerződés semmisségének, vagy részleges semmisségének kimondatását kell kérnünk a bíróságtól, mert nem a szerződésben magában van a baj. Nincs meg az az ok, amely miatt a szerződés mint a felek megegyezése semmis lenne.

    A szerződés aláírása pillanatában azonban fennállt a bankok részéről a tévedésbe ejtésünk, és tévedésben tartásunk szándékára irányuló banki magatartás, tehát az előre megfontolt szándék megvalósult.
    Hiszen a bankok devizaalapúnak jelölték meg a szerződéseket, de ezt követően milliós nagyságrendben, HITELFOLYÓSÍTÁS jogcímen forintot folyósítottak.
    A devizaalapú hitel elnevezés emiatt vált a kifosztásunk alapjává: kizárólag erre hivatkozva vették nyilvántartásba a devizát mint hiteltartozást- és nem a saját pénzszolgáltatási tevékenységükre alapozva.
    Nekünk azt kell támadnunk, hogy törvénybe lettek iktatva a tisztességtelennek megjelölt költségeink, amelyeket akkor vettek el tőlünk, amikor fizettünk.

    Ezeket az összegeket most számolják ki a bankok. Ezen összegekkel immár törvény által is alátámasztva, kifosztottak bennünket, amíg a bank fel nem mondta a szerződéseinket. Ezen öszegek kellettek ahhoz, hogy mint a bank által nyilvántartott , lejárt tartozás, felmondható legyen a szerződés.

    Tehát mire alapozták a bankok a szerződések felmondását? A kifosztásunkra.
    Ezt a problámát polgári perben is tudjuk támadni: ugyanis a Ptk. rendelkezik a tévedésbe ejtésről is, és a károkozásról is külön -külön.
    A károkozást azonban a bankok arra építették, hogy tévedésbe ejtettek bennünket , miszerint ezek a hitelek deviza alapúak lennének.
    A tévedésbe ejtés, tévedésben tartás és károkozás együttes megjelenése a büntető törvénykönyvben megnevezett elkövetési magatartás : a csalás.

    Ha kell, a polgári perben a tévedésbe ejtésre kell hivatkoznunk, és emellett arra, hogy kárunk keletkezett, amihez szükség volt a deviza erősödésére. De a devizaalapra hivatkozással történt deviza nyilvántartásba vétel volt az egész kifosztás alapja.
    A kereskedelmi árrés kifejezetten a tévedésbe ejtésre alapozva lett felszámítva, ezért ez a költségelem mindenképpen csalással lett elvéve tőlünk. A tévedésbe ejtés miatt indított perben az okozott kárt maga a banki elszámolás fogja bizonyítani, és emellett belevonhatjuk azt, hogy az árfolyam kockázat felszámítása is emiatt következhetett be. Mert nem amiatt, hogy devizát szolgáltatott a bank.
    Így mennek át a polgári törvénykönyvben meglévő rendelkezések a büntetendő cselekedetek irányába.
    Ha valaki véletenül, a közlekedés szabályainak be nem tartása miatt okoz balesetet, elkezdik vizsgálni, hogy mi történt, és a szándékosságot ki kell zárják. De ha súlyos a sérülés, vagy halálos a baleset, akkor bűncselekménnyel is megvádolhatják az elkövetőt.
    Esetünkben, a szándékos tévedésbe ejtés önmagában még nem bűncselekmény, ezért a polgári bíróságon is támadható. Az okozott károkat is ki tudjuk mutatni.
    Majd ezt a büntető bíróság előtt egyesítjük.

  7. Itt minden lépésük jogszerűtlen,és megkérdőjelezhető….Ki hiszi azt,hogy ezek tisztességesen el fognak számolni,akár egy adóssal is ? Ez egy csodálatos tavasz lesz a mostani,csak nem a “devizakárosultaknak”,most jön a felébredés,megint beetetett a hatalom rengeteg embert. Ébresztő,gondolkodj és állj ki magadért,családodért,csatlakozz hozzánk,mert csak mi akarjuk az igazi megoldást és a teljes igazságot !

  8. Össze kell fognunk nekünk,adósoknak.Amit ellenünk,az életünk ellen tettek,azért felelniük kell.Igazságot kell szolgáltatnia felettük az embereknek.Véget kell vetni ennek az ámokfutásnak.Ezért is küzd A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM!Csatlakozzatok minél tóbben hozzánk,mert így érhetünk el eredményt!