Mindenki várja a „recesszió” utáni „felemelkedést”, ami el is fog jönni, de nem úgy mint sokan azt gondolnák. Gyakran, a mostani gazdasági válságot, a ’29-es világválság néven elhíresült eseménysorozathoz hasonlítják, de ez csak részben igaz. Ugyanis ’29-ben még az olcsó olaj javarészt kiaknázatlan volt és valójában ennek köszönhetően jött létre a nagy „felemelkedés”. Azóta volt egy olajhozam-csúcs, röviden csak olajcsúcsnak hívják, ami a kőolaj kitermelésének időbeli tetőzését jelenti. Ez a csúcs az Egyesült Államokban 1971-ben következett be és Világviszonylatban 2005-2007-ben. Jelenidőben az olajkészletek egyharmada, már kimerülő mezőkről származik és ez a tendencia, folyamatos 4% csökkenést mutat, ami világviszonylatban több mint egy millió hordóval kevesebb kitermelt olajat jelent évente. Ezek Tények!
Ennek ellenére, még mindig sok olaj van a Földön, de ezeknek kitermelése egyre drágább, mivel nagy mélységekben, valamint politikailag instabil országokban található, ami a kitermelést kockázatosabbá és drágábbá teszi. Itt meg kell jegyezni, hogy ezek a konfliktusövezetek, nagyrészben pont az olajnak köszönhetik a kialakult helyzeteket. Ebből következik, hogy a világháború utáni, gazdasági fellendülést biztosító olcsó és bőséges olaj már nincs. Nem beszélve arról, hogy e röpke hatvan év alatt 2,3 milliárdról 7 milliárdra emelkedett a föld lakossága és mindez az olajnak, ennek az olcsó energiaforrásnak volt köszönhető, úgy a bőséges élelmiszertermelés és fizikai munkaerő helyettesítésének tekintetében mint a műtrágyák előállításában, amelyeknek fő alapanyaga a kőolaj.
A felsoroltakból egyenesen következik, hogy a Földbolygó, katona-politikai szempontból még nem vívta meg az összes harcát. Nagyon leegyszerűsítve, úgy is fogalmazhatnánk, hogy két dudás egy csárdában nem fér meg, vagyis ennek a hatalmi harcnak az előszeleit érezzük most.
Annak ellenére, hogy Kína rohamosan fejlődik, egyelőre a nagy harc még mindig az Egyesült Államok és Oroszország között fog eldőlni. Aki figyelemmel kíséri a világ történéseit, az minden kétséget kizáróan egyetért ezzel a megállapítással. Ennek alátámasztását bizonyítja a jelenlegi amerikai elnök előválasztási hajsza is. Érdemes az ilyenkor elhangzott kijelentésekre odafigyelni, mert a cél érdekében és küzdelem hevületében, sok igazságot is kimondanak a jelöltek, amit egyébként nem tennének. A jövő évi elnökválasztáson, Mitt Romney republikánus elnökjelöltet tartják a legesélyesebbnek, Obamával szemben.
Romney a napokban azt nyilatkozta, hogy „Oroszország, megkérdőjelezhetetlenül a mi elsőszámú geopolitikai ellenségünk.” Nem ellenfelet, nem konkurenciát, hanem ellenséget mondott. Mindezt összevetve az Oroszországot körbevevő NATO rakétapajzzsal, elég jól kiszámítható a jövő. A NATO nemhiába „gyűrte” maga alá a volt szovjet utódállamokat, ezen országok katonái, jók lesznek golyófogónak és ezt nem én mondom, hanem kiváló elemzők, különböző országokból, ugyanezen véleményen vannak.
A nagy kérdés az, hogy Magyarország ebben a gigászi harcban, hova helyezkedhet. Mára már tudjuk, hogy a nyugatnak mire kellettünk és kellünk, sohasem fognak egyenrangú félnek tekinteni. Oroszország iránt, nagyon sok emberben van egy mesterségesen gerjesztett megvetés érzet, a vélt és valós történelmi sérelmek miatt. Véleményünk szerint Magyarországnak csakis az önellátásra, az önmegvalósításra és minél nagyobb függetlenségre kell törekednie, a keleti blokkal való sorsközösséget felvállalva. Ennek a sorsközösségi mértéknek meghatározása kell, hogy legyen a jövő nagy döntése és ehhez bölcs államférfiakra van szükség. A legkisebb hibát akkor követhetjük el, ha nem másra, hanem önmagunkra hagyatkozunk és önmagunk fenntartására, megvédésére fordítjuk minden tudásunkat és szorgalmunkat.
Rendszerváltó Mozgalom (RVMP)- 2012. 03. 27