RING

A hitelnyilvántartási számla az, amelyen megtörtént a fikció.
A kislexikon leirata szerint a fikció nem más, mint kitalálás, elmeszülemény, koholmány.
Én leginkább koholmánynak tekinteném azt, hogy a hitelnyilvántartási számlára a Bankok devizaösszeget vettek nyilvántartásba.


Ennek eredménye olyan torz valóságot eredményezett, hogy sokan megkérdőjelezik manapság Magyarországon a saját életük eredményességét, a jövőjüket pedig emiatt kétségesnek tekintik.
Ezzel én is így vagyok, ezért írok most arról a téveszméről, amellyel fogva tartanak bennünket.

Gondolkodjunk már el egy kicsit arról, hogy mit is tettek-tesznek velünk, és amennyiben nem leszünk képesek ezt megállítani, mi fog mindebből következni.
Semmi mást nem tettek, mint egy fikciót ültettek be követelésképpen velünk szemben a számviteli nyilvántartásukba.
Ez a deviza nyilvántartásba vétele annak érdekében, hogy követelhessék tőlünk kifulladásig, kamatokkal együtt, és miután nem bírjuk, a biztosítékként velünk aláíratott kölcsönszerződéssel, jelzálog szerződéssel és a tartozáselismerő közjegyzői okirattal éljenek, és elvegyenek mindent, amivel a devizanyilvántartás szerint még fennálló tartozásunkat behajthassák.
Mindezt a közjegyzők, a rendőrség, a végrehajtók közreműködése, a bírók, az ügyészek törvénykerülő ítéletei, a magyar kormány tétlen közönye és a magyar társadalom tehetetlensége miatt eddig meg tudták tenni.

Mindezidáig működött is ez, bár a Kásler kontra OTP per eredményeképpen kimondta a Kúria, hogy az árrés, amely a vételi és eladási árfolyam alkalmazásával volt felszámítva, jelenleg a 2014. július 26-án hatályba lépett törvény értelmében visszafizetendő az Adósoknak.
Ennek a pernek óriási a jelentősége, próbálják ezt bagatellizálni és nem azon a helyi értéken kezelni, amelyen kell, de mi tesszük a dolgunkat.
Az árrés egy tőről fakad az árfolyamkülönbözettel, mert éppen ugyanazon oknál, éppen ugyanazon degenerált fikciónál fogva nyílott meg a Bankok lehetősége ennek követelésére, mint az árfolyam különbözetére.
Ez a lehetőség pedig nem más, mint a Bankok teljesítését kizárólagosan bizonyító banki kivonatunk szerinti forintösszeg le nem könyvelése helyett a deviza nyilvántartásba vétele a hitelnyilvántartási számlán.

Emiatt a hitelnyilvántartási számlára felkönyvelt devizaösszeget vételi árfolyamon rögzíthették a folyósított forint helyett, és beindult a törlesztéskor a lehetőségük a devizakövetelés által eladási árfolyamon átszámítani a devizát forintra, így képeztek árrést a fiktíven nyilvántartásba vett devizára építve.
Bár a Kúria pénztartozás megadásának tekinti a devizaösszeg átadásának kötelezettségét, ami által forintot folyósíthattak ki, a pénztartozás nem valós megjelölés, a bankoknak soha nem volt és soha nem is lesz lehetősége kölcsönszerződés okán pénztartozást megadni az Adósnak.
Ugyanis a Banknak nincs joga pénztartozást felkönyvelni, és azt megadni, amennyiben nem teljesítenek számára semmit, mint ahogyan látható is: a folyósított forintot hitelfolyósítás megjelöléssel könyvelték le a banki kivonatainkon, tehát nem valamilyen tartozás megfizetéseképpen.
Ahhoz, hogy az elmebeteg bankárok fikciójának helyt tudjon adni a Kúria, ő maga is elmebeteg ötlettel állt elő. Így van ez, amikor sokáig gyógyít valaki elmebetegeket, ő maga is bajba keveredhet.

Ez az ötlet az volt a Kúria részéről, hogy a kölcsönszerződésből fakadó, devizában meghatározott pénztartozás megadásaként tekintett a Bank Adóssal szemben fennálló kötelességére.
Csakhogy amennyiben valakinek devizában meghatározott pénztartozása keletkezik, akkor előbb megkapja a szolgáltatást, s utána kifizeti a pénztartozását, forintban, vagy devizatartozás esetén devizából forintra átszámítva.
De esetünkben kölcsönszerződést kötöttek a Bankok az Adósokkal, amikor a pénztartozásnak tekintett kölcsönösszeg devizából forintra átszámítva mint elvégzett szolgáltatás jelent meg az Adósok banki kivonatain forintban, emiatt pedig vissza kellett volna könyvelni a banki hitelnyilvántartási számlára, mert köteles követelni a folyósított kölcsönt a Bank.

Köteles, és nem választható opció.

De a Kúria ezt a folyamatot megpróbálta kordában tartani, és a devizában meghatározott pénztartozást felhasználni arra, hogy a deviza helyett joggal került forint a banki kivonatra.
Majd pedig a szerződésből fakadóan, amelyben az árfolyamkockázat viselését szerződéses rendelkezés rögzíti, joggal tekint a hitelnyilvántartási számlára felkönyvelt devizára, miközben nem vizsgálja meg, hogy miért nem a valós banki teljesítést, a kivonat szerinti forintot könyvelték fel a Bankok.

Ezzel a munka el is lenne végezve, gondolta a Kúria, beállván a sorba a fiktív gondolatával, az agyszüleményével, amikor pénztartozásként tekint a Bank kötelességére kölcsönnyújtási szolgáltatás végzése helyett, és joggal tekinti követelhetőnek a szerződésbe foglalt rendelkezés miatt az árfolyam különbözetet.

Mi pedig mást gondolunk.
A Kásler kontra OTP per során már kimondta a Kúria az árrés tisztességtelenségét, mivel nem volt mögötte szolgáltatás, de még tartják magukat.
Még azért tudják tartani magukat, mert az árrés tisztességtelenségének kimondását nem tekintik a végnek, a devizanyilvántartás jogos voltát még védik.

bástya nagyenyedPedig eljött a vég.
Ugyanis a Kásler per végezetével kimondatott, hogy nem volt pénzváltás, azaz nem volt az ügyletben deviza.
Emiatt a Kúria azon bástyája, amely a devizában meghatározott pénztartozásra alapozva védi a Bankokat, hogy emiatt elegendő volt forintot folyósítani, de lehet devizát követelni, mert a szerződésben rendelkezés van az árfolyamkockázat adós általi viselésére – nos, a Kúria bástyája le fog omlani, és maga alá temeti a Bankokat, a Kúriát és a magyar kormányt, velük együtt a regnáló képviselő testületet.

A folyósított forintot fel kellett volna könyvelni a hitelnyilvántartási számlára kötelező jelleggel.
Ebben az esetben bekövetkezett volna az a valós, törvények szerinti helyzet, hogy nem lett volna lehetőség árrést követelni, de nem lett volna lehetőség árfolyamkülönbözet felmerülésére sem, hiszen a hitelnyilvántartási számlán nem lett volna egy olyan nyilvántartásba vett összeg, a deviza, amire rá lehetett volna számolni, mint a bokszolóra.

Kérem szépen. Nem bokszmeccsen vagyunk.
De ha Önök, Tisztelt Bankárok, Tisztelt Kúria és a magyar kormány azt gondolják, felhúzzuk a kesztyűt, és most mi fogunk Önökre rászámolni.

Azonnali hatállyal állítsák le a Bankok és a Kúria agyszüleményére alapított folyamatot, és tekintsenek a megdönthetetlen bizonyítékunkra, a banki kivonatunkra, amely szerint hitelfolyósítás történt forint devizanemben.

Ez igen egyszerű dolog. De ennek figyelmen kívül hagyása többmillió ember sorsát pecsételné meg, amire nem fogunk lehetőséget adni.

Az Önök sorsát már véglegesen megpecsételte, hogy ezzel a degenerált agyszüleménnyel, amit devizaalapú hitelezésnek kereszteltek el, az életterünkre, s az életünkre törtek.
Mi nem ringbe szálltunk.
Nem is tudom, meddig számolunk még, hogy a meccsnek vége legyen.

1-2-3-4

18 hozzászólás a(z) “RING” bejegyzéshez

  1. Tisztelt Pauló Pál Úr!

    Most olvasom a hozzászólását:
    1.Nem,egyáltalán nem csak ezt az egy oldalt figyelem!Hanem azt figyelem,hogy miként lehetne ezt a megnyomorított,kifosztott,minden téren tönkretett országot valahogy megmenteni!

    2.Néhány bejegyzéssel alább felvetettem,hogy vérrel mossuk le ezt a gyalázatot,amit ellenünk elkövettek,Erre mindenki nekem esett,hogy mit képzelek én….provokátor vagyok…..csak békés úton haladjunk…..a törvény nekünk ad igazat…stb,stb.

    S most ott tartunk hogy Árpád is kimondja egy bejegyzés címében:”Háborúra készülve….”

    Akkor most hogy is van ez?

  2. Tisztelt Szíjártó Géza és Lázár János úr!

    Lehet félreérthető volt amit írtam.

    A nyilvános és mindenkire tartozó kérdésem: Önöknek szinte minden kaslerarpad.hu oldalon megjelent cikkhez azonnal van hozzáfűzni valójuk, állandóan ezt az oldalt figyelik csak?

    Én nem csak egy kis virtuális csevegést szeretnék önökkel folytatni…..hanem valami olyan valós kérdés-feleletesek, mint mikor például Dsupin Judittal tudok akár telefonon vagy éppen személyesen beszélgetni!

  3. Tisztelt Pauló Pál Úr!

    Kérdéseit nyugodtan tegye fel itt,nyilvánosan.Gondolom egyikünknek sincs semmi titkolnivalója a többi tag elött.
    Tehát kiváncsian várom a kérdéseit…….

  4. Én Kovács Péter Pálra gondoltam amikor ehhez a cikkhez nem régiben hozászolásomat írtam…De kérdését ide is irthatja.Én is kíváncsi vagyok.

  5. Tisztelt Szíjártó Géza és Lázár János úr!

    Szeretnék egy pár kérdést intézni önökhöz és szívesen megismerném önket mert a hozzászólásai nagyon felkeltették a figyelmemet.

    Privátban elérhet a https://www.facebook.com/pal.paulo

    vagy a 06 20 961-0064 telefonszámon

    Jó éjt és további tartalmas hozzászólásokat kívánok és várom jelentkezésüket!

  6. BIZONYÍTÉK CSATOLÁSA ARRÓL, HOGY A BANK JOGELLENESEN KÖNYVELTE FEL A HITELNYILVÁNTARTÁSI SZÁMLÁRA A DEVIZÁT

    Név, cím

    Budapesti V.és XIII. Kerületi Ügyészség
    1055 Budapest
    Markó utca 27.

    Tárgy: bizonyíték csatolása arra nézve, hogy forintot kaptam
    közokirat ügyszáma:—————————-

    Tisztelt Budapesti V.-XIII.Kerületi Ügyészség!

    Az általam megküldött banki kivonattal kívánom alátámasztani azt, hogy mindvégig jogellenesen követelt tőlem a Bank kölcsön jogcímen, kölcsönkamatokkal devizát, és mindvégig jogellenesen tartotta nyilván a könyveiben mint kölcsöntartozást.

    2007. évi CXXVII. törvény
    az általános forgalmi adóról

    86. § (1) Mentes az adó alól:

    a) a biztosítási, viszontbiztosítási szolgáltatás nyújtása, ideértve a biztosítási alkusz és közvetítő által – ilyen minőségében – teljesített szolgáltatásnyújtást is, továbbá az életbiztosítási és a nem életbiztosítási ág elkülönült művelésére tevékenységi engedéllyel rendelkező, ugyanazon személyek, szervezetek többségi tulajdonában álló felek egymás közötti olyan szolgáltatás nyújtása, amely közvetlenül szükséges az egyik fél biztosítási, viszontbiztosítási szolgáltatásának nyújtásához, és az ellenérték, amelyet a másik fél kap vagy kapnia kell, nem több annál, mint a nála ezzel összefüggésben igazoltan felmerült költség;

    b) a hitel-, pénzkölcsön és egyéb, ilyen jogviszonyt megtestesítő szolgáltatás
    (e § alkalmazásában a továbbiakban együtt: hitel) nyújtása és közvetítése, valamint ezek hitelező általi kezelése;

    Az áfa törvény rendelkezése értelmében a pénzkölcsönnyújtásról nem szükséges számlát készíteni, mivel mentes az áfa alól.

    165. § (1) Mentesül a számlakibocsátási kötelezettség alól az adóalany abban az esetben, ha

    a) termék értékesítése, szolgáltatás nyújtása a 85. § (1) bekezdése és 86. § (1) bekezdése szerint mentes az adó alól, feltéve, hogy gondoskodik olyan, az ügylet teljesítését tanúsító okirat kibocsátásáról, amely a Számv. tv. rendelkezései szerint számviteli bizonylatnak minősül;

    Számviteli törvény

    165. § (1) Minden gazdasági műveletről, eseményről, amely az eszközök, illetve az eszközök forrásainak állományát vagy összetételét megváltoztatja, bizonylatot kell kiállítani (készíteni). A gazdasági műveletek (események) folyamatát tükröző összes bizonylat adatait a könyvviteli nyilvántartásokban rögzíteni kell.

    (2) A számviteli (könyvviteli) nyilvántartásokba csak szabályszerűen kiállított bizonylat alapján szabad adatokat bejegyezni. Szabályszerű az a bizonylat, amely az adott gazdasági műveletre (eseményre) vonatkozóan a könyvvitelben rögzítendő és a más jogszabályban előírt adatokat a valóságnak megfelelően, hiánytalanul tartalmazza, megfelel a bizonylat általános alaki és tartalmi követelményeinek, és amelyet – hiba esetén – előírásszerűen javítottak.

    A pénzkölcsönnyújtásról készült számviteli bizonylat nem lehet más, mint az általam ezúton megküldött banki kivonat, amely az ügylet teljesítését tanúsítja.Ezen az okiraton forintösszeg szerepel mint a kölcsönnyújtás során nyújtott pénzösszeg.

    Mivel a jogügyletről számla nem készült a szolgáltatás áfamentessége miatt, ennek a banki kivonatnak minden tekintetben elegendőnek kell lennie arra nézve, hogy a jogügylet teljesítését tanúsítsa.

    A Bank ennek a bizonylatnak a tanúsításán túlmenően nem számolhatott volna fel velem szemben mást mint főszolgáltatásból eredő kötelezést, mint a banki kivonaton szereplő forintösszeget, mivel nem tudja igazolni semmilyen más okirattal azt, hogy számomra ezen túlmenően szolgáltatást nyújtott volna.

    Ezt az áfa törvény és a számviteli törvény alátámasztja, hiszen nem lehet olyan ügyletet folytatni, amelyről ne készülne a teljesítést teljes bizonyító erővel igazoló alapbizonylaton alapuló számla vagy számlát helyettesítő olyan okirat, ami az ügylet teljesítését tanúsítja.
    Nem számolható fel semmilyen összeg szerződés alapján, ha nincs a teljesítés leszámlázva, vagy a törvény szerinti egyéb okirattal alátámasztva.

    A Bank ezen törvényi rendelkezésnek nem tett eleget, amikor a szerződésbe foglaltak szerint devizakövetelést könyvelt fel a hitelnyilvántartási számlára, mert nem vette azt figyelembe, hogy a követelést minden esetben meg kell alapozni a teljesítést igazoló okirattal, és nem elégséges a szerződésbe foglaltak szerint követelni a szolgáltatás ellenértékét.

    A teljesítés igazolása nélkül beszedett összegeket, a devizára felszámolt árfolyam különbözetet, az árfolyam különbözetre felszámolt kamatot jogellenesnek tekintem.

    Ezen összegek követelése miatt történt meg a teljes ellehetetlenítésem, kérem a nyomozás elrendelését a velem szemben jogellenesen felszámított összegek miatt.

    Kérem a banki kivonat tartalmának figyelembe vételét és a hivatkozott jogszabályok figyelembe vételét a feljelentés elbírálása során.

    Tisztelettel:

    név

    dátum

    ———————————————-
    Értelemszerűen csatolandó a banki kivonat, és a tartozáselismerő közjegyzői okirat, a felmondás, a végrehajtási záradék-ami van .

    EL KELL KÜLDENI NEKIK MINDET, MERT A BUDAPESTI NYOMOZÓ ÜGYÉSZSÉG NEM ADTA ÁT , CSAK HÁROM EMBERÉT!
    Új emberek is küldhetik!