2013. augusztus 1-jén 11:00 órakor a Teve utcai Rendőr-főkapitányságon bejelentettem 2013. augusztus 19-én 09:00 óra és 2013. augusztus 20-án 21:00 óra közötti időre, a Budapest,XIV. kerület Regnum Marianum kereszthez (Hősök terétől öt perc gyalogút) összehívásra kerülő Nemzetgyűlést azzal, hogy amint nyilvánossá válik, az augusztus 20-i hivatalos állami ünnepség helyszíne, a tömeg szervezett formában átvonul és csatlakozik az ottani tömeghez.
Az ellenünk cselekvők és szervezkedők megtévesztésére, kénytelen voltam meghirdetni azt, hogy az április 21-én, húszezer ember részvételével megtartott „Összefog A Nemzet” Gyülekezőn augusztus 17-re kihirdetett Nemzetgyűlést október közepén fogjuk megtartani. Mint Önök is értesülhettek róla, politikai pártok már megtették az előkészületeket, hogy őszire rászervezzenek, addig a „jól megérdemelt” szabadságaikat töltik az „elitek”.
Így cselekedve minimálisra csökkentettük az ellenünk szervezőknek az esélyeit. Mint tudhatják Önök is, április 21-re, könnyebb támadási felületet biztosítottunk, mert elegendő idejük volt rá, hogy ránk szervezzenek több eseményt is, illetve az Adj Gázt motoros felvonulást, megpróbálták összemosni a mi Gyülekezőnkkel és a Hősök terén lévő fegyelmezett, jogkövető magatartást folytató magyar állampolgárokat neonáci tüntetésnek igyekeztek feltüntetni.
Az elmúlt hónapok eseményei azt bizonyítják, hogy rohamosan felgyorsították a kilakoltatásokat és végrehajtásokat. Addig, míg korábban több év is eltelt egy végrehajtás foganatosítására, ez most lecsökkeni látszik három hónapra. Olyan méreteket öltött a magukat betegre aggódók és az országból elmenekülő kifosztottak száma, hogy tovább nem halogathatjuk a Nemzetgyűlés összehívását.
A Felvonulási Téren a Regnum Marianum kereszt mögött ideális helyet választottunk. Óriás fák árnyékában, védve leszünk a tűző naptól mindaddig míg a kritikus létszám felfejlődik. Ez a végső esély, hogy a népakarat érvényt szerezzen a jognak és a jogállamiságnak. Február 9-től hosszú utat tettünk meg. Rengeteg tapasztalatot szereztünk és felismertük, hogy sokan vannak akik látszólag nemzetmentésben gondolkodnak, de valahogy mégis az uszítást és a megosztást táplálják. Viszont rengeteg tisztességes ember tudott ez idő alatt egymásra találni, akik képesek lesznek érvényt szerezni akaratuknak. Minket nem a bosszú hajt, nem valaki és nem valami ellen jött létre A Haza Nem Eladó Mozgalom, hanem valamiért. Ez a méltóságukért, a jogbiztonságért és a jogállamiságért kiálló emberek békés forradalma lesz.
Csak Önök tudják elérni azt, hogy a tudatos kritikus létszámú tömeg létrejöjjön. Sok mindent megtettünk eddig a cél érdekében, de egy valamit mi sem tudunk megtenni. Azt, hogy más helyett is ott legyünk. A Nemzetgyűlés létszámától, az ott megjelentek tudatosságától és elszántságától függ az, hogy azonnali hatállyal véget vetünk-e a kifosztásunknak. Nem csak a „devizahitelesek” kifosztásáról van szó, hanem a kisvállalkozók, a munkavállalók kifosztásáról, Magyarország kirablásáról. Arról, hogy van egy réteg Magyarországon, aki törvényen felülinek gondolja magát.
Aki eljön az maradjon is ott éjszakára, maradjon ott addig, ameddig szükséges, addig míg felfejlődik a kritikus tömeg. Az aki úgy gondolja, hogy lelkiekben elég velünk lenni, az önmagának hazudik elsősorban. Mindenkinek el kell jönni! A vidékieknek kell megmenteni az országot, mindaddig míg a fővárosiak is csatlakoznak. Puskás Ferenc annak idején megmondta, „kis pénz kis foci, nagy pénz nagy foci.” Puskás után szabadon, „kis támogatottság kis eredmény, nagy támogatottság nagy eredmény.” Hát tegyenek róla, hogy nagy eredmény legyen.
Az események egyre inkább felgyorsulnak, ezzel egy időben a személyemet ért nemtelen támadások száma és mértéke is. Ez teljesen normális egy nem normális világban. A hatalom nem tud mit kezdeni egy tiszta mozgalommal, a törvények mellettünk állnak. Marad a lejárató hadművelet. Minden előadásomon elmondom, hogy egy órát biztosítok kérdések feltételére, (kivétel, ha két előadás van egy napon és kevés az idő közöttük) bárminemű kérdést feltehetnek, a legintimebbtől a pénzügyekig. Nincs mit és nem tagadok semmit. A közelmúltban közzétették, hogy CIA ügynök vagyok, azért éltem Amerikában hat évig. Én tényleg ügynök, a magyar nemzet ügynöke vagyok, ha lehet így fogalmazni. A művésznő által közzétettekre, annyit reagáltam, hogy őrizzék meg a méltóságukat, mert ha azt elveszítik semmijük sem marad. Ami a doktori címet illeti, sohasem használtam, nem vagyok az és kiráz a hideg tőle, ha az adósok ledoktoroznak. Szerintem a természetes józan ész többet ér bárminemű címnél. Nem tartok attól, hogy alaptalan, értelmetlen és igaztalan állítások veszélybe sodorják a Mozgalmat, mert amit abban a levélben olvashatnak, nélkülözi az igazság szikráját is. Csak sajnálatomat tudom kifejezni miattuk, mert ettől sokkal többre lettek volna érdemesek. Aki erre meginog, az nem állt biztos lábakon, ez is egy szűrő, a természet rendje működik. Arra kérem Önöket is, hogy őrizzék meg higgadtságukat és csak tisztességgel, méltósággal válaszoljanak az ilyen kirohanásokra, ha válaszolnak. Csak bízni tudunk abban, hogy egyszer mindenki visszatalál a jó és helyes ösvényre, mi várni fogjuk az eltévelyedetteket is.
A további értesítésig mindenki vegye ki a részét és hirdesse, hogy 2013. augusztus 19-én 10:00-tól, több napon keresztül, NEMZETGYŰLÉS lesz Budapesten, kezdjék meg a buszok szervezését, hogy azok is eljussanak, akik már teljesen ki lettek fosztva.
Tisztelettel, Kásler Árpád.
Nemzetgyűlés szórólapok itt!
Szerelmes keserű hazafiság
Bátyám, ki bortól mámoros éneket
Zengsz húrodon, Te, nézd a magyar hazát,
Csitítsd el Anna-kérő szíved
S öntsd az erőd a reménytelenbe.
Hangod legyen az őszi vihar sötét
Zúgása, melyben tompa a jajgatás,
De a harangszó messze hangzik
S tornya fehérlik az éjszakában,
Ha sujt a villám s retten a gyönge szív.
És ösztökéld a tétova honfiút:
Üzend, hogy nincsen Isten, Ember,
Csak magyarok letiport hazája.
És hogyha kell, ó, csak könyörögj nekik,
Hogy dolgozó nép karja erős marad
És vagdald föl meleg nagy szíved
S oszd ki közöttük az éheseknek.
Csak így lehet célt érni magyarral el,
Szidj, kérj, dörögj és hozd a reményt nekünk,
Mert hogyha nem remél a költő,
Más ki remélne az új hazában.
József Attila
Mennék én most is, eddig ott voltam minden megmozduláson, de a Hősök Tere majdnem az utolsó kirándulásom volt. Közvetlenül utána kórház – infarktus – lábadozás. Most nem megyek.
Érdekes dolgok ezek Andreánkkal kapcsolatban bár ez is olyan mende mondának tűnik nekem.
Mondja meg már valaki mit jelent az a szó, hogy rendelkezésre bocsátás!
Akkor Andreának vaj van a füle mögött, igy akarja magukról el terelni a figyelmet hogy másokat ócsárol, hát igen a legjobb védekezés a támadás!
Újabb fejlemények:
László Mihálynak bejegyzett cége van Szlovákiában, amin keresztül munkaerőt toboroznak Németországba és állítólag fölkeltette a Magyar és a Német hatóságok figyelmét olyannyira hogy elkerülhetetlen lett volna a letartóztatásuk Andreával együtt.
Ha ez megtörténik akkor a gyermekeiket gyámság alá helyezték volna. Azt hogy mit követtek el nem tudni.
A letartóztatásuk rejtélyes módon elmaradt, az ok csak egy lehet, hogy beszervezték őket hogy mentsék a bőrüket.
A beszervezett ügynökök 99% nem kap fizetést ügynöki munkájukért, először valamit elkövetnek, utána pedig beszervezik annak fejében, hogy nem vonják felelősségre őket. Ez egy kiváló módszer, olcsó és hatékony.
Tehát akkor ki a csaló ebben a lejárató kampányban?
János remélem igaza van!
Szerintem Andreának semmi köze hozzá mivel hangját sem adta hozzá csak meg kell kérdezni Andreát és akkor szerintem kiderül az igazság.Az a videó csak a hiszékenységünk miatt készülhet amivel azt hivatottak kijátszani ellenünk,vagyis hiszékenységünket.
Nem értem miért pont most, a nemzetgyűllés előtt kellett ezt a videó bejátszást
feltenni a yutube ra, azt akarják Andreáék, hogy ez ne jöjjön létre!, vagy valaki megbízásából teszik?
Üzenem annak a ki azt a levelet írta, hogy most nem a szét húzásra hanem az összefogásra van szükség, bár mindig vannak olyanok a kik bomlasztják az egységet