Példátlan

„A magyar gazdaságtörténetben példátlan, hogy a kormány és a parlament a tisztesség logikája alapján teljes egészében átvilágítson egy az emberekkel szemben tisztességtelen pénzügyi manőverrendszert, és elszámoltassa a bankokat – hangsúlyozta Orbán Viktor”

Fejtsék ki erről a véleményüket, elemezzék…..

22 hozzászólás a(z) “Példátlan” bejegyzéshez

  1. Ha visszaemlékszünk egyik kormányváltás után azt vettük észre, hogy a korábbi magánszerződésekhez, melyekhez elegendő volt a formanyomtatvány kitöltése tanukkal igazolva. Nem telljesítés esetén a bíróság ennek a szerződésnek értelmében meghozta a döntését. Az újólag megalakult kormányzat mindent ügyvédi jelenléthez kötött. Közjegyzőknek őket megelőzően alig akadt a polgári életben feladatuk. Ezt követően betereltek bennünket piszlicsáré ügyekben is a “jogi keretek közé” ami a pénzükről szólt. pedig ugyanazt a formanyomtatványt nyomtatták ki ,de most már a PC segítségével, esetleg hozzáírva valmi kiegészítést. Ma a legegyszerűbb formanyomtatvány kinyomtatása 25-30.000 FT. és még csak papír van. Visszagondolva nem volt ez véletlen kedves Sorstársaim, véres előre vonatkozó logika által vezérelt szipityóság. A következő ténykedés az újabb kormányalakításokkal az lett, hogy a kiállított okirat “nem hiteles”tanusítvány. Ha annó felébredünk, hajaj ,de másként alakulhatott volna. Most hitelesített, és igazi nem hiteltérdemlő íratok alapján kicsináltak bennünket. Természetesen csak a kisembert vonják felelősségre, szabnak ki rá kártérítéseket,börtönt, hogy bele büdösödik. Ha a kisembernek valamiféle kicsi vagyonkájára valami nagykutya az állam képviselete címén ráéhezik, már hupsz el is rekvirálják. Megvédeni nem lehet, mert vagy nincs rá beadványonként a fent említett összeg melyet még a birósági illetékkel is megspékelnek,vagy ha van akkor, ami fekszik, az nyugszik rendseresen elveszti a pereket. Tisztelet azon maroknyi ügyvédnek, akik akár presztizsből kevés ellenszolgáltatásért harcolnak az állampolgár érdekében. Most a bánat tudja miért,de az MNB valutája át fog kerülni a rabló bankokhoz, hogy forintosítani tudjnak. Érti ezt valaki, mert nekem hlavány lila sejtésem sincs. A devizatartalék is a mi adóforintjainkból képződött. Azt sem értem, hogy ha valaki rendesen fizet egyre többet és többet, mitől nő a tőke amit kölcsönkaptunk,csökkennie kellene. Nagy a féces ott fenn. Már csak a fejük van kint és még mindig diktálhatnak.Nyomjuk már 20 cm-rel lejjebb őket. Legyen magyarszívű kormányunk végre

  2. Ha a kormány és a parlament a tisztesség logikája alapján teljes egészében átvilágítaná az elmúlt 25 évben véghezvitt, az emberekkel szemben tisztességtelen pénzügyi manővereket, és szándékában állna, hogy elszámoltassa a felelősöket, akkor libasorba kellene a teljes politikusi állatkertnek, az őket etetőknek, és a médián keresztül minket etetőknek börtönbe vonulniuk pár emberöltőnyi időre. Legalább addig, amíg kiheveri Magyarország az általuk okozott károkat.

    De a deviza ügyre visszatérve, most, hogy a bíróság megállapította a bankok tisztességtelenségét (ezt megcáfolni még nem sikerült nekik), így szerintem a károsultak jogosultak nem csak a túlfizetések visszaigénylésére (de ezekre is késedelmi pótlék, kamatos kamat jár nekik, hiszen ők is így fizettek), hanem vagyoni és nem vagyoni kártérítésre is. Mert olyan nincs, hogy csak károsultja van egy ügynek, de károkozója nincs! Itt is van károkozó, sőt a személye sem ismeretlen. Tehát a pénzintézeteknek fizetniük kell mindenért. A bűnlajstromukat felsorolni is nehéz, csak párat említve pl: fizetniük kell az elrabolt otthonok, a szétvert családok, a külföldre száműzött, a hajléktalanná tett, kirabolt embertömegek, a lelki terror, az uzsora, és nem utolsó sorban a halálba hajszoltak miatt. Pénzzel és börtönévekkel. Nem szabad hagyni, hogy megússzák kevesebbel.

    De fel kell menteni az összes közjegyzőt a hivatalából, és az egész közjegyzői rendszert fel kell számolni. Egyetlen fontos feladatát nem teljesítette ez a kiváltságos kör a devizahitelek esetében, horribilis bevételei ellenére. Vagy éppen azért. Ezek után egyértelmű, hogy erre az intézményrendszerre semmi szüksége nincs a magyar embereknek.

    Minden végrehajtási ügyet tételesen át kell vizsgálni, és a végrehajtóknak szembesülniük kell tetteik következményeivel minden olyan esetben, ahol túlkapások történtek. Itt vagyonelkobzásokra és igen hosszú börtönévekre gondolok. De sajnos szükséges átvilágítani ezekben az ügyekben a bírói testület által hozott érthetetlen, elfogult ítéleteket is, korrigálni a hibákat és a bírói pályára lakalmatlan, méltatlanná vált személyeket el kell távolítani a testületből.

    Ez lenne az elszámoltatás, nem pedig az, amikor a miniszterelnök “főnöke” a lázár jános (nem véletlenül kisbetűs) puhatolózik a bankoknál, hogy anyagilag mennyit hajlandóak visszaadni az elrabolt ezermilliárdjainkból.

    Abba már bele sem megyek, hogy az állam is be kellene, hogy perelje a bankokat az örökre kieső adóbevételei, és a megugró szociális kiadásai miatt. Aki külföldre menekült, soha ide nem fog adózni, sem az itthon maradt kilakoltatott hajléktalan, sem a fennmaradó adósság miatt feketemunkára kényszerített, sem akik öngyilkosságba menekültek. A tönkretett életben maradottak, az állami gondozásba vett gyermekeik pedig az állami ellátórendszeren keresztül nyilván a magyar költségvetést terhelik. Egy magyar kormány benyújtaná a számlát a bankoknak, és nagyon vastagon fogna a ceruzája, mert egy egész országot, egy teljes nemzetet kell most már újjáépíteni.

    Legyen magyar kormányunk!