Ötvenhat csendje

Az észak koreai jellegek egyre tapinthatóbbak nálunk, ha ugyan nem szépelgés tapinthatónak nevezni azt, ami kiszúrja az ember szemét.

Történelmi léptékű visszametszései tapasztalhatóak minden a kortól elvárható haladottságnak. A politikai palettának, a hatalmon kívüli, és úgy a párt, mint a politizáló civil szegmensei állandóan a betiltás határán vagy annak lehetőségével hatalmilag fenyegetett állapotokban vannak.
A magyar önvédelem fogalma köré csoportosuló szervezetek állandó üldözésnek kitéve, időnként betiltva vagy kényszerűen átalakulva létezhetnek csak. És ezeket a párialétbe szorított testületeket és személyeket az életüket fizikailag ellehetetlenítő vegzálások tömegének kitéve és korrumpálási kísérletekkel zaklatva próbálják hatástalanítani.

A hatósági túlsúlyok,
a vegzatúrák sokéves elnyújtásai,
az államhatalmi elit perelhetetlensége,
a nemzetellenes pénzstruktúrák karhatalmi védelme,
az életet spekulatív rendszerekkel szipolyozó működéseknek nyújtott állami védelem garanciáival,
az irányított sajtóvonulatok,
a parancsuralmi metódusok a másképpen gondolkodók agyonhallgatására,
a beteges hatalmi pótcselekvések építész gigantizmusai,
a rafináltan halálba kergetettek tömegei,
a direkt módokon likvidáltak szétkent ügyei,
a hatalmi bűnök titkosítások mögé rejtése,
a népesség nagy részének tudatos és törvénytelen kisemmizése és
a gazdasági menekültek disszidenshullámai mind sztálini időket idéznek és ezen felsoroltak a listának csak rövidke részeként állnak itt.

De, ha ezek a már szinte megszokott dolgok nem volnának elég beszédesek, hiszen a propaganda sokat költ a helyi értékeiknek a süket dumával feltöltésére, akkor aktuálisan vizsgáljuk meg, hogy egy minden ízében a nemzetért érző és működő magyar kormánynak ugyan miért is jutna eszébe egy nemzeti ünnepen tökéletes karhatalmi zárat vonni a főváros fölé, tökig agyon felfegyverzett rendőrkészenléttel, elektronikus arzenállal, a megfigyelés és az azonosítás minden elképzelhető eszközével és plusz bevetési állományok készenlétével?

Nos ez abszurd volna.

Értelemszerű tehát, hogy hazánk jelenlegi regnálói nem ilyenek és ráutalva utolérhetően maguk is tisztában vannak ennek tényével.
A zsarnokság tényét tehát maga a zsarnok deklarálja a félelem skáláin, ez ma számunkra egyetlen egyet sugall: féljetek!

A zsarnoksághoz pedig egyetlen egészséges közösségi hozzáállás lehetséges, a

MEGDÖNTÉSE.

Az országban várakozva hallgat ötvenhat csendje.

56

2 hozzászólás a(z) “Ötvenhat csendje” bejegyzéshez

  1. Megdönteni. De mit is?
    Magyarországon már nem lehet megdönteni a zsarnokságot.
    Mert a zsarnokság kintről van itt.
    Ezért vagyunk mi is nagy bajban, ezért nem akarunk bírni a látszólagosan magyar hatóságokkal, az igazságszolgáltatás szerveivel, és magával a törvényhozás testületével, amelyet politikai pártok által delegált képviselők alkotnak-jelenleg.
    A választási kampányban rendkívül módon lekorlátozták a forrásokat, nem finanszírozhat cég, és külföld.
    Ezt a FIDESZ-KDNP kormány alatt rendelték el, ha már ők megszerezték a kétharmados parlamenti többséget, gondolták, más nehogy leválthassa őket.
    A kampányköltségek forrásainak , és költségeinek ellenőrzése folyamatban van, a Jobbikot is ellenőrzik, a FIDESZ-ről nem hallottam, de igen sok jó magyar embernek kelllett beszállni a költségekbe, hogy óriásplakátokkal legyenek leborítva az útmenti hirdetőtáblák, és a városiak, és le lettek borítva.
    Esetleg a fejenkénti ötmillió forint meghaladásával volna náluk gond, de már nem számít, hiszen megvan a kétharmad az ország szavazatra jogosultjainak 27 %-ával- ennyi az ÁFA is- szavazatnál kicsi az arány, áfánál nagy.
    Mivel tudták ők, kinek kell gazdaságilag megerősödni, azoktól vissza is kapták a finanszírozásra szükséges pénzeket, nem úgy, mint A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT.
    De ne legyünk már annyira prűdek. Mitől is ne volna külföldi finanszírozása a választásoknak, amikor az Európai Uniós pályázatok pénzeinek elosztása az uralkodó pártok által dölnek el, így akik ezekhez hozzájutnak, már vígan finanszírozhatják kedvenc kenyéradó gazdájukat, a FIDESZ-KDNP-t, hiszen elvileg magyarnak számítanak, miközben az uniós pénzek keresztülgörögtek rajtuk.
    A mozgalmunk által létrehozott párt így igen nagy aránytalanságokat kellett kiálljon, s még nem is szóltam a létesített pártokról, akik immár sehol sincsenek, de elvitték a megszerzett százmilliókat, az ellenőrök szerint el is tűntek, de a legtöbb az, hogy igen jelentős szavazati arány rombolást vittek véghez, s ez által a párt állami finanszírozástól esett el, s a képviselőknek végrehajtás alá kerülhetnek ingatlanjai is, ha nem lesznek képesek visszafizetni az egyéni költségeik finanszírozására juttatott “állami támogatást” a 2 % alatti eredmény miatt.
    A zsarnokság odakint van. Ez a dolgunkat iszonyúan megnehezíti.
    Az országban lévő helytartóik megkapják mindig a külföldi támogatást, másképpen nem is kerülhetnének be a parlamentbe, s ha mégis bekerülne bárki, ott lesznek a hatóságok és a bíróságok, ügyészségek, a hatalom mindentől független, csak a törvénynek megfelelni akaró szolgái, akik még csak meg is alkotják a törvényhozó testület által megszavazott törvényeket, na de kérem.
    Ha már alkalmazni kell, és igazságot szolgáltatni, akkor a függetlenségük leple alatt úgy döntenek, ahogyan a zsarnokság akarja, ami nincs idebent.
    Ezért van az, hogy a devizaköveteléssel lefojtotott magyar emberek, vállalkozások és a teljes magyar gazdaság esetén kimondta a Kúria az MNB véleménye alapján, hogy devizahitel az, ami nem az.
    A zsarnokságot nehéz lesz félreállítani. A helytartóik hatalma korlátlan.
    Papírokra írogatnak számokat, hogy meg kell fizetni, legyen az banki követelés közjegyző általi közokiratba foglalása ellenőrzés nélkül, legyen az bírósági döntés jogellenes adó-bírság- devizakövetelés jóváhagyásakor. Legyen az adóhatósági megállapítás a törvények figyelembe vétele, vagy kiforgatása által, vagyonosodási vizsgálat lezárása, ahol vagyon sose volt, csak vélelmezés, hogy mit költöttél.
    Ja, hogy három fürdőmedencés ház a külügyminiszternek? Nem kell firtatni, legyen nekem az a külügyminiszter tiszta.
    Addig, ameddig a hatalom személyhez kötött, s nem törvényhez, itt nem lesz rend.