„Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül.”
Idővel még a katonai szerződések is lehetnek teljesen nyíltak.
Kedves János!
Saját véleményem szerint csak és kizárólag a katonai szerződések esetében van létjogosultsága a bizonyos fokú (és semmiképp nem teljes) titoktartásnak. Árpád erre tett kijelentést! A katonai kérdésekben – azt gondolom, – teljesen elfogadható, ha minden másban teljesen nyíltak a szerződések! Ha ez megvalósulna, akkor már sokkal tisztábban láthatnánk…
Én egyet értek mindenben Árpáddal a koronáig bezárólag.Viszont a katonai titoktartást valamiért nem értem.Miért van arra szerinte szükség?Érdekelne.Mivel indokolja ezt a katonai titoktartást?Szeretném én is megérteni hogy pontosan mire gondol azzal.Csak ezért kérdezem.
Sajnálom hogy Andrea azt tette amit tett vagy azzá lett..