NVI kifogás + Bajnai Nyílt vitára hívott + Állatkerti megnyilvánulások


KIFOGÁS

Tisztelt Nemzeti Választási Bizottság

Tárgy: kifogás benyújtása, sérelmezett eljárási cselekmény ellen

Az országgyűlési képviselők 2014. évi választásának országos listás eredménye megállapítása tárgyában 1063/2014. NVB határozatszámú határozata ellen a 2013. évi XXXVI. törvényben foglalt VII. -A JELÖLTÁLLÍTÁS- fejezetének 60. bekezdése – Az ajánlás témakörének 122. § (1) pontjának alapján ajánlás gyűjtés szabályainak megszegése miatt, figyelemmel annak (2) pontjára, mely szerint: – „Az ajánlóívre rá kell vezetni az ajánlást adó választópolgár nevét, személyi azonosítóját, magyarországi lakcímét, valamint az anyja nevét. Az ajánlóívet az ajánló választópolgár saját kezűleg aláírja”, – valamint annak (4) pontjára, mely szerint: „ Érvénytelen az az ajánlás, amelyet az ajánlási szabályok megsértésével gyűjtöttek. „

 az alábbi részletezés szerinti kifogással élek

A 2014. évi Országgyűlési választásokon való független, és egyéni képviselőjelöltek, illetőleg megfelelő számú egyéni jelölt esetén a pártlisták állításának alapvető feltétele volt, a fejenként 500 érvérvényes ajánlások, tisztességes úton való összegyűjtése.

Az ország közvéleményét sokkoló események történtek, amikor napvilágot látott az aláírás hamisítási botrány. A gyanú alapján a hamisítási ügy tíz választókerületet érint: A visszaélések a budapesti, Bács-Kiskun, Hajdú-Bihar és Pest megyei, szabolcsi, hevesi és zalai kerületekben történtek, ahol összesen a legkisebb becslések szerint is mintegy 8-10 ezer aláírást hamisíthattak meg.

A gyanúba keveredett tíz párt:

a Magyarországi Cigány Pártot, Összefogás Pártot, Új Magyarország Pártot, Magyarországi Szociáldemokrata Pártot, az Új Dimenzió Pártot, a Kisgazdapárt-MIÉP választási szövetséget, a Szabad Választók Párját, a Sportos és Egészséges Magyarországért Pártot, az Elégedetlenek Pártját, valamint a Jólét és Szabadság Demokrata Közösséget. Az ajánlóív-hamisítások ügyében feljelentés történt.

A panaszok ellenére az Adatvédelmi Hatóság egyértelművé tette, hogy a választópolgároknak nincs joguk kikérni, melyik pártok ajánlóívein szerepel a nevük, szerintük: „-erre azért nincs lehetőségük, mert az ajánlóívek kizárólag papíron vannak meg, azokat leellenőrizni pedig túl sok időbe telne, és a választás megtarthatóságát veszélyeztette volna. ”

A Haza Nem Eladó Mozgalom Párt álláspontja szerint ez egy rendkívül nagy kockázatú magatartás, amely alapvető emberi jogokat sért, hiszen sérti a szabad választójog gyakorlását, mert valószínűsíthetően ezerszám vannak emberek, akik tudtukon kívül hozzájárultak bizonyos jelöltek indulásához.

Hiszen alapvető, hogy választáskor mindenkinek joga van azt támogatni , akit akar. Másrészről adatvédelmi törvényt is sért az eljárás, hiszen az aláíráskor megadandó cím és személyi szám védett személyes adat, azt az adatkezelőnek tilos kiadnia, más harmadik félnek. Még magának sem teheti el.

Továbbá ez egyben közokirat-hamisítás is, hiszen az ívek másolgatása során, az ajánlást adó polgárok aláírását is át kellett másolni. Mindezt figyelembe véve, egyszerűen elfogadhatatlannak tartjuk azt a fajta közömbösséget, „eljárást” amit mindösszesen ” Túl sok munka lenne ” kijelentéssel lezártnak, és elfogadottnak tekintenek, egy súlyos bűncselekményt. Pártunk értékrendje szerint ez egyszerűen elfogadhatatlan és felfoghatatlan magyarázat, amely egy jogállam alapjait rengeti meg.

Éppen ezért tisztességes eljárást kérünk, akár a szükséges ” túl sok munka ” elvégzésével. Az ügy teljes körű vizsgálatát követően, amely vizsgálatot olyan szakértői gárdából állítsák össze , amely további kétséges feltételezésekre nem adhat okot. A vizsgálat tényszerű ismeretében hozzák meg a megfelelő határozatokat, és amennyiben a csalás ténye megállapítást nyer, az esetben a csalásban résztvevő pártok kizárásával, az új választás kiírását is rendeljék el haladéktalanul!

Tegyék ezt meg anélkül, hogy különböző illetékességi okokra való hivatkozásokkal egyszerűen lesöpörnék  azt!

Hiszen nem kérdés, hogy a szóban forgó 10 párt nélkül, a választások végeredményének kimenetele teljesen más arányeltolódásokat képzett volna.

Alábbiakban a gyanúba keveredett pártok, a 2014. 04. 06-i Országgyűlési választáson elért eredményei:

Pártok                                 Hazai           Levélben              Összesített            Pártlista

Szavazat      %    Szavazat     %      Szavazat       %         %

MCP                                   8793       0.18%    17       0.01%     8810       0.17%    0,18%

ÖSSZEFOGÁS                   6527       0.13%    25       0.02%     6552       0.13%    0,13%

ÚMP                                   1572       0.03%     6        0.00%     1578       0.03%   0,03%

SZOCIÁLDEMOKRATÁK 15012      0.31%    61       0.05%    15073      0.30%   0,30%

ÚDP                                     2082      0.04%    18       0.01%    2100        0.04%   0,04%

SEM                                    12438     0.25%    125     0.10%    12563      0.25%   0,25%

JESZ                                    9885      0.20%    40       0.03%     9925       0.20%   0,20%

KISGAZDA                         8040      0.16%    43       0.03%     8083       0.16%   0.16%

SZAVA                                —————————————————————————–

EP                                       —————————————————————————–

Tegyék meg azon tisztességes magyar családanyákért, és családapákért akik a tisztességes megmérettetés reményében, időt, energiát nem sajnálva jelöltették magukat, és a nyilvánvaló csalás eredményeként, az igénybe vett támogatások visszafizetésre kényszerülnek, hiszen nem érték el azt a százalékos küszöböt, amely átlépésével ez elkerülhetővé vált volna.

Végezetül, de nem utolsó sorban, az aláírás gyűjtéssel kapcsolatosan A Nemzeti választási Bizottság 643/2014. számú határozatában érdemi vizsgálat nélkül elutasította a Hajdú-Bihar Megye 4. számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság (a továbbiakban: OEVB) 17/2014. (III. 6.) számú határozata ellen benyújtott fellebbezést. A fellebbezés a Vincze József által gyűjtött ajánló aláírások kivizsgálását kérte , aki A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT országgyűlési képviselő jelöltje volt Hajdú-Bihar megyei 4. számú választó kerületben.

A helyi Választási Bizottság 468 érvényes aláírást fogadott el, de mivel hiányzott a fellebbezésből a jelölt lakcíme és személyi azonosítója, ezért lett érdemi vizsgálat nélkül elutasítva a fellebbezés. Iratbetekintést kért a jelölt, ellenben több esetben hatáskör hiányára hivatkoztak a Berettyóújfalui Polgármesteri Hivatalban, mert a személyi azonosítót nem fogadta el a rendszer, de ők nem vizsgálhatták az okot.

Az aláírásgyűjtők ellenben azt tudták meg az aláíróktól, hogy mindig is rendelkeztek választójoggal. Az aláírás kizárására való jogukat azonban fenntartották, így a jelölt nem indulhatott a választáson. Mindeközben az így kizárt aláírásokat adók más pártra mégis szavazhattak. Ezt az ellentmondást is kérjük feltárni, és kérjük feltárni azt is, hogy országosan hány ilyen személy lehet, aki nem ajánlhatott jelöltet, de választójoggal rendelkezik.

KELT Gyulán, 2014. 04. 25. napján

Maradok tisztelettel!

Czuczi Ernő

………………………………………………………………………………………………………………………………..

Együtt-PM meghívó EP vitára

Nyílt vitára hívja Bajnai Gordon, az Együtt-PM vezetője Kásler Árpádot, A Haza Nem Eladó Mozgalom vezetőjét.

2014. április 25-én Bajnai Gordon, hozzám írott levelében az EP választásokkal kapcsolatban nyílt vitára hívott. A részletek kidolgozásával a kapcsolattartást Karácsony Gergelyre bízta. Válaszlevelemben, a mai napon a kihívást elfogadtam, azzal a kikötéssel, hogy élő televíziós közvetítés keretén belül valósuljon meg. Ha lesz bővebb információ azt közzéteszem. Addig is maradnak az „állatkerti” megnyilvánulások. Az állatkertet az állatok tisztelete végett tettem idézőjelbe, íme:

László Mihály, László Andrea férje, a következő címmell ellátott hiánypótló írással lepte meg az arra éhezőket: Kásler Árpád áruló? – leleplezte magát az “Isteni” vezír  

„A haza nem eladó mozgalom” célját és a tavaly április 21-e utáni feladatokat „A kifosztottak listája” című írásomban tavaly pontosan és világosan megírtam. Ezt az írást Kásler oldalán mindenki megtalálja (google-ba beírva: László Mihály – A kifosztottak listája). De ha időközben törölné, arra az esetre mellékelem én is. Iránymutatásnak szántam azt az írást, mert kételyek merültek fel Árpádban, hogy tényleg jó úton járunk e. A kétely oka az volt, hogy 2013. április 22-én benyújtottuk a házelnökhöz petíciónkat, aki ezt továbbította az Alkotmányügyi Bizottságnak. Erről korrekt módon írásban tájékoztattak is bennünket. Az Alkotmányügyi Bizottság zárt ülésen tárgyalta meg a petíciót és határozatot hozott, amelyet 30 évre titkosított. Megkérdezem én: mit gondoltok, miért kellett és mit titkosítani? A tartalmát Árpáddal és velem is közölték, de alá kellett írnunk, hogy amennyiben nyilvánosságra hozzuk annak tartalmát, államtitok megsértésért becsuknak bennünket.

Ekkor kaptunk egy ajánlatot:
1. vagy eltaposnak bennünket,
2. vagy elfogadjuk az alaptörvényt legitimnek „A haza nem eladó mozgalom” nevében, és indulhatunk politikai pártként a parlamenti választáson, kapunk hozzá 700 millió forintot, amivel már jól megfizetik az átállást, azaz az árulást.

Árpád beszart! Idézem szavait, azt mondta: „ezért a sok tesco birkáért nem lehetünk földönfutók, mert ezek kicsinálnak bennünket, és annak mi értelme. A pénzt meg elosztjuk, és mi gondunk van tovább”.

„Én azon a véleményen voltam, nem szabad beszarni, van kiút, az pedig egy ORSZÁGOS KÖRÚT, amit meg fog engedni a hatalom, mert becsapjuk őket. Megígérjük, hogy párt leszünk és a végén nem leszünk. „

2014. április 26.

László Mihály”

és most repeta…” Árpád beszart! Én azon a véleményen voltam, nem szabad beszarni van kiút, az pedig egy ORSZÁGOS KÖRÚT, amit meg fog engedni a hatalom, mert becsapjuk őket. Megígérjük, hogy párt leszünk és a végén nem leszünk. “,

tudja valaki, hogy kell ide tenni egy olyan figurát, tudják azt a sárgát, amelyik egy serpenyővel üti a saját fejét. Ennyi marhát egy rakáson még nem hordott a föld. Be örülök így utólag, hogy a hangfalak cipelésétől nagyobb feladat nem hárult erre a zemberre…

És most sétáljunk odébb egy ketreccel, az aranycsapathoz:

„Bella Tibor:

Nagy a baj Szarvason a kilakoltatással….Ha nem akarjátok kurvára lejáratni, akkor jól teszitek, ha ott vagytok SEREGESTŐL kedd reggel 8 órára….”

(ezt a finom stílusú felhívást  A Haza Nem Eladó Mozgalomnak írta egy pávián az állatkertből, de ezzel nem elégedett meg, mert most jön a „de ha majd”).

„Ha nem léptek, ki fog borulni a bili és elmegyünk mi, nyilatkoztatni fogom a Mártát videó kamera előtt és felteszem a youtube-ra… Azért Kásler részéről is álljon meg a szemét…Le fogom hívni Pókáékat, Dabasi Tamást, Balogh Béláékat és a végére járunk Kásler Árpád ámokfutásának!!!!!”

Ennek az  előzménye az, hogy Szakács Márta elhintette a facebookon miszerint azért nem megyünk mi most Szarvasra mert „magam alatt vagyok”. Rákérdeztem, hogy tényleg ő áll a hátterében ennek az újabb marhaságnak és kiderült, hogy igen. A Mozgalom áldozathozatala után  nem ezt érdemeltük, a jövőt illetően levettük a kezünket róla. Meg hát jó lenne eldönteni mindenkinek, hogy most felmarkoltam a 700 milliót vagy búslakodom, a kettő nem fér össze. 🙂

Elmondom mivel és hogyan töltöm a napjaimat. Megpróbálok a lehető legtöbbet együtt lenni a szeretett családommal, mert az elmúlt öt évben ők viselték a legnagyobb áldozatot, van mit bepótolnom, ráadásul egy hónap múlva születik a harmadik kisfiunk, szeretettel várjuk. Ami pedig a sok szarkavarót illeti, ha azt gondolják, hogy ennyi hülye láttán megcsömörlök és abbahagyom az egészet akkor nem ismernek, „nem olyan családból származom”.

Kásler Árpád.

4 hozzászólás a(z) “NVI kifogás + Bajnai Nyílt vitára hívott + Állatkerti megnyilvánulások” bejegyzéshez

  1. Azóta elutasították a beadványt. Ja, mert meg meri kérdőjelezni a választás tisztaságát?
    Pedig tiszta volt. Tisztán a FIDESZ-KDNP által irányított .

    Magyarországon a ” rendszerváltás ” óta mindig is egypártrendszer működött, és mindig is az fog működni, amíg a kormányra jutó egy párt egyetlen társadalmi csoportosulás , réteg érdekeit fogja támogatni .
    Képtelenség pusztán pártok közül való választással az egész nemzetet képviselni, hiszen a pártok szerepe nem terjed ki egy egész társadalomra .
    Pedig mi szeretnénk benne lenni a társadalomban.
    Ja, de a közigazgatási és igazságügyi rendszer diktatúrájának idején a mindenkori egy párt által képviselt réteget védi az igazságszolgáltatás és a végrehajtó hatalom.
    Mindeközben a kormánypárt a törvényhozást uralja, és esély sincsen másra, mint például jelenleg a külföldi és magyar nagytőkések és a bankszektor érdekeinek képviseletére, mint most, a FIDESZ-KDNP REZSIM IDEJÉN .
    A közigazgatásban és az igazságszolgáltatásban dolgozók uralják az országot.
    Amíg ez így lesz a törvényhozó mindenkori egypárt miatt, ne beszéljünk nemzetről.

    Hiszen míg mi itt írogatunk, ők, a közigazgatás hű szolgái és a bírók, ügyészek felettes énjük mögül ki-kihajigálnak egy-egy elutasító végzést, egy-egy ítéletet, amely szerint a Bank mindent jól csinált.

    Magyarán szólva, zavarjuk őket a nyugalmukban, amelyet a mi adóinkon biztosít nekik a mindenkori egypárt.

    —————————————————————————————————
    Abonyba hívom azokat, akik szerint ma Magyarországon a közigazgatási és igazságügyi rendszer diktatúrája zajlik.

    A MEGBESZÉLÉSÜNK ÉS A BEADVÁNYUNK ELFOGADÁSÁNAK VÉGLEGES HELYSZÍNE :

    2014. MÁJUS 2. 14 ÓRA

    2740 Abony , Újszászi út 90 .
    Bagoly vendéglátóegység rendezvényterme

    ……………………………………………………………………………..

    Remegett a lábam az idegességtől, hogy át kellett tennem a helyszínt, mivel Szarvason nincs lehetőségünk biztonságosan véghezvinni a tervünket.
    Szakács Mártáéknál a jegyző nem adta meg a birtokvédelmet, s a fellebbezés még nem lesz elbírálva április 29-ig.
    A Szarvasi Arborétumban pedig nem biztos, hogy nem tekintenék demonstrációnak a találkozásunkat.
    Emiatt be kellene jelenteni a rendőrségen , miközben akár az eső is eleredhet .

    Amit mindenkinek el kell hoznia, hogy lássuk a helyzetünket és hogy amit elkezdtünk, véghez tudjuk vinni :

    ……………………………………………………………………………..

    1. Tartozáselismerő közjegyzői okirat

    ( van, akinek szerződése is van, van, akinek csak közokirata a kötelezettségvállalásról )
    ……………………………………………………………………………..

    2. Felmondás a Bank által közjegyző előtt ,

    akinek még nincs, csak érdeklődőként tud jönni

    ………………………………………………………………………………

    3. Végrehajtási záradék , ha már van

    ( ezt már a végrehajtó szokta küldeni, de a tartozáselismerő közjegyzői okiratot készítő közjegyző készíti)

    ………………………………………………………………………………

    Sajnálom, hogy nem voltam képes a helyszínt biztosan meghatározni. De ez a kialakult helyzetnek köszönhető.

    Most már reményeim szerint a beadványunkra tudok koncentrálni, nem hittem volna, hogy az alkalmas helyszín ekkora gondot fog jelenteni .

    Köszönet a felajánlónak !

    A HAZA NEM ELADÓ !

  2. A cikk első részének előzménye ez a cikk, ami még a választások előtt készült:
    Stratégiaváltás a nagypolitikában
    http://kaslerarpad.hu/?p=6541

    Tehát a választói figyelem felszalámizása, a kis pártok dömpingje lett a cél. Azt viszont Árpád az előző cikk írásakor még nem tudhatta, hogy ehhez törvénytelen eszközöket is fognak használni. Ezzel pedig túllőttek a célon, mert ezzel érvénytelenné tették az egész szavazást.

    Ezt a feljelentést a nemzetközi választási megfigyelőknek (EBESZ?) is meg kell küldeni.

    Az újabb választás nagy csapás lenne a fityesznek, mert választás után elárulták magukat, hogy ők az EU hívei/kiszolgálói (választás előtt meg ezerrel szapulták az EU-t) és a devizacsalások áldozataival őszig nem akarnak foglalkozni (választás előtt meg bőszen ígérték, hogy lépnek devizaügyben).

  3. László Mihályéknál elgurult a gyógyszer, amit feltehetően a páros egyik, vagy mindkét tagja szed mániás depresszióra.
    Az egyikük szinte biztos, hogy szenved ebben a betegségben, ami önmagában nem bűn, hiszen beteg akárki lehet. Csak ezt tudomásul kell venni, és nem elgurítani kell a gyógyszert, hanem szedni. Vagy elfoglalni magunkat valami hasznossal, ha már az előadói karrier, és a stúdió nem prosperál. Kicsi ország ez, nem tud ennyi művészt eltartani. El lehet menni például dolgozni is.

    Bella Tibor bácsi azóta orrol a Haza Nem Eladó Mozgalomra, hogy 2013. október 23.-án nem valósult meg a “nagy összefogás” a Jobbikkal, mert mi 20.-án tartottuk az autós vonulást. Az interneten azóta csahol ránk, ilyen-olyan tagság nélküli szervezetek tagjaként, bár az ócsán készült facebook-os profilképe szerint annyira mégsem szégyelli a Haza Nerm Eladó Mozgalmat. Saját magát még inkább nem, pedig nem ártana. Meg hát megtalálta a zsák a foltját:
    “Le fogom hívni Pókáékat, Dabasi Tamást, Balogh Béláékat…”
    Na most végünk lesz, mint a Twin Peaks-nek…Dabasi majd feljelent minket némi alpári anyázás után, ahogy szokta, Balogh meg listát fog vezetni rólunk, hogy szembesítsen minket a bűneinkkel, ahogy azt már több ízben kilátásba helyezte 😀
    Ilyen prominens társaságot felvonultatni már teljesítmény, de így együtt tökéletes bizonyítékok rá, hogy az agyhalál után is lehetséges élet.
    Már csak a Jobbik hiányozna innen, Bella Tibor nagy szerelme, de a hungarista jelvényes micisapkájával még azok sem fogják komolyan venni. Pedig ott sincs túl magasan az a bizonyos léc….