A múlt hétvégén az állami földek elkótyavetyélése ellen tüntetett 11 https://ahazapartja.hu/?p=9705#comments szervezet. A 11 szervezet mindegyike sem barátnak, sem politikailag azonos vonulatnak nem volt tekinthető, sőt ellenkezőleg. De volt valami, amit akár nemzeti minimumnak lehet tekinteni, amit akár a politikailag vélt vagy valós ellenfelek közösen fel tudnak és fel kell hogy vállaljanak, a közös érdek, a közös nemzeti érdek.
Amit soha nem fogunk tudni felvállalni az az emberi méltóság megsértése. Az embernek az ellenfelét is tudnia kell becsülnie, hogy megbecsülje önmagát. Sem Semjén Zsolt, sem pedig Hoffmann Rózsa nem a szívünk csücske, de úgy gondoljuk, hogy a nemzeti minimum keretei közé az emberi méltóság sárbatiprása nem férhet belé, még akkor sem, ha sok sérelem ér bennünket. Sem most, sem a jövőben nem fogjuk ezt elfogadni, mi másképp harcolunk. Tehát akik sérelmezik, hogy miért nem fogunk össze pl. a Pókáékkal, hát ezért, mi ezt elítéljük, másként gondoljuk és másként tesszük.
https://www.youtube.com/watch?v=-k5Dt0gZ-9o&feature=youtu.be&list=PL6ZyS9Bk8idUkzxEp9y4Le_YgnQskzJjH
Tisztelettel, Kásler Árpád.
Az emberi méltóság ebben a kifordult világban az erkölcs: a tiszta szív, a tiszta beszéd. Ez az, amit soha nem vesznek, nem vehetnek el … és van egy másik világ is, ami ezzel kezdődik ITT 🙂
Sajnos velük nem, de mindig van, akikkel érdemes, és lehet.
https://www.youtube.com/watch?v=5mqJWwCw3H8
Miközben értem a Csucsor-Fogarasi szótár beli megfogalmazását a méltóság fogalmának, más szempontból látom annak lényegét.
Mind abban az időben, mind most azt gondolom,a méltóság lényege magában az egyes személyekben, és az egyes személyeknek az egymás iránti viselkedésében rejlik. Megléte esetén az ember önmagát elfogadja, és a többieket úgyszintén. Magának az életnek a tisztelete kell hogy megnyilvánuljon.
Ez az állatokra is igaz, miközben a tápláléklánc fennáll.
Szűkebben nézve, méltóság az, ha valaki azzal kívánja magát elfogadtatni, hogy a többiekért tenni kíván, miközben saját testi-lelki mivoltában törekszik az igényességre.
Jelenleg társadalmi kirekesztésben van részünk, emiatt igen nehéz a méltóságunk érzékeltetése-hiszen azokkal szemben nagyon nehéz elfogadónak lenni, akik értünk nem tesznek.
Íme a Csucsor-Fogarasi szótárból a méltóság fogalom meghatározása.
*MÉLTÓSÁG
(mél-t-ó-ság) fn. tt. méltóság-ot, harm. szr. ~a. Általán, a tiszteletet követelő érdemnek nagysága, sokasága, fensége. Ide tartoznak mindazon külső jelek és tulajdonságok, melyek a magasabb nemü érdemnek kitüntető bélyegei. Az erénynek, önmegtagadásnak, feláldozásnak méltósága előtt meghajolni. E nagy férfiu arczán, s minden léptén, nyomán bizonyos méltóság ömlik el. Méltósággal teljes magatartás. Különösen jelenti az embernek az oktalan állatok fölötti lényegét. Emberi méltóság. Az emberi észnek méltósága. Polgár és társadalmi viszonyban am. magas rang, mely különös tiszteletet igényel. Világi, egyházi méltóság. Fő méltóságra jutni, emelkedni. Akármely dicsőséges méltóság üdővel megvénül. (Km.) Második, és harmadik személyben mint rangczim használtatik oly egyének irányában, kiket a méltóságos nevezet megillet. Méltóságod alázatos szolgája. Kérem Méltóságtokat. Ő méltósága, a megyei főispán. A megyei püspök ő méltósága. Nagy melléknévvel öszvekötve: nagyméltóságu a belső titkos tanácsosok czíme (excellentissimus); fő melléknévvel pedig: főméltóságu s nem uralkodó házból való herczegek czíme (celsissimus). V. ö. MÉLTÓSÁGOS.