A mai napon kézbesítésre került 48 kg, azaz közel tízezer, kifosztott magyar állampolgár által, sajátkezűleg aláírt és az Európai Unió Parlamentjének, Petíciós Bizottsági elnökéhez címzett PETÍCIÓJA, melyben kértük, hogy soron kívül kötelezzék a magyar kormányt arra, hogy a Strasbourgi Bíróságnál folyamatban lévő Kásler féle csoportos kereset elbírálásáig, függesszék fel a “devizahiteles” ügyekhez köthető végrehajtásokat Magyarországon.
Mi elvégeztük a munkának eme fázisát is, amint bármiféle visszajelzés érkezik, azonnal értesítelek benneteket.
Bár nagyon nehéz ez a vajúdás, de szerencsére egyetlen olyan pontja sincs, amit ne értenénk, vagy ne látnánk tisztán, hogy mi-miért megy annyira nehezen és akadozva.
Ma, csak egy pici, apróságnak tűnő dolgot emelnék ki, aminek nincs nagy jelentősége, de mégis van. Ha nagyon pofátlanul beképzelt, akarom mondani szerény akarok lenni, akkor úgy is mondhatnám, hogy devizás témában vannak a nagyszarházi médiák, meg a kisszarházi médiák és vagyunk mi, mint hiteles publikációs felület.
A nagyszarházi médiák, a mellébeszélésük hitelesítéseként minket ignorálnak, vagy lekamupártoznak, majd ha pereljük őket, akkor apró betűvel valahol helyreigazítást írnak.
A kisszarháziak minket idéznek, de nem hitelesen és a lényeget elhallgatva. Mai példa erre az ORBÁN LAPJÁRÓL KITILTOTTAK TÁRSASÁGA, ahol valószínű már az Orbán fóbia mindent felülír, még a hitelességet is.
Rubóczki Tamás 2018. szeptember 26-án ezt írta lapjukban:
“20 hónapot nem adok Orbánnak és olyan állapotok fognak uralkodni Magyarországon, amilyenre még nem volt példa!” – írja a blogjában Kásler Árpád a Banki Adósok Érdekvédelmi Szervezetének (BAÉSZ) elnöke.
Miközben én nem ezt írtam és egyébként is A Haza Pártja elnöke a legújabb titulusom, de valahogy mindenki fél kimondani A Haza Pártját, a kisszarháziak is, meg a nagyszarháziak is….
“20 hónapot nem adok neki és olyan állapotok fognak uralkodni Magyarországon, amilyenre még nem volt példa.” -én ezt írtam
Először is nincs benne Orbán, másodszor nincs felkiáltójel a végén. Két fontos és nagyjelentőségű dolog az én szememben, mert idézni csak szépen, ahogy csillag megy az égen, úgy érdemes.
Emberek, terjesszétek országnak-világnak, hogy Káslerék végleges győzelemre rendezkedtek be, minden devizás kifosztott kártalanítva lesz. Minden végrehajtott kártalanítva lesz, ezt megígértem 10 évvel ezelőtt és sem rágalom, sem ármány, sem megvesztegetési kísérlet, sem árulás, sem fenyegetés, sem nélkülözés utamtól el nem térített.
Kásler Árpád