Eljött az ideje annak, amikor már az is bűn, ha nincs elég betevő. Július elsejétől lép érvénybe a szülőtartásról szóló törvénymódosítás, amely kimondja, hogy minden 18. életévét betöltött gyermek köteles a rászoruló szüleiről gondoskodni.
Írja a 24.hu
Gondolná az ember, hát miféle világban élünk, hogy erről törvénykezni kell, hisz ennyire nem lehetnek felelőtlenek a fiatalok? Nem is erről van szó, pusztán az anyagi hiányosságok pótlásáról, amit a gyermekeknek kellene megoldaniuk abból a fizetésből, melyből saját maguk is alig képesek megélni. Meglepő, hogy akár perelhető is a gyermek és a fizetése felét is bukhatja, ha a szülők vagy egy 3. személy úgy véli, nem gondoskodik megfelelő mértékben a gyermek a szüleiről.
Egyelőre kikötések vannak arról, kik jogosultak az eltartásra. De mint tudjuk, egy törvény újratárgyalható, megváltoztatható.
Ellenzéki politikusok úgy látják és akár nem is alaptalanul, hogy ez ad alapot a kormánynak a szociális szektorból való kiválásra. Elég belegondolni, milyen terheket róna ez a fiatalságra, ha a szüleiket teljes mértékben nekik kellene eltartani. De mi lesz azokkal az emberekkel, kiknek nincs gyermekük vagy meghaltak gyermekeik, de nyugdíjasok?
Ami felettébb hátborzongató, a kormány meg is bünteti azokat a fiatalokat, kik nem tesznek majd eleget a kötelezettségeiknek. Természetesen jelenleg itt is szó van arról, ha ez veszélyeztetné a saját illetve közvetlen családja megélhetését, akkor nem köteles szülei kényszer eltartására. Kérdések itt is felmerülnek. Mi lesz a norma, ami alatt már nem köteles fizetni a gyermek? 47 ezer ft? Amiről 2012-ben Lázár János azt mondta, 47 ezerből nem lehet megélni és ennyit csak az egyedülálló segédmunkások keresnek. Hát, egyedülállóként még az albérletre is kevés volna ez a pénz.
Büntetnek itt már akkor is, ha segítségért folyamodik az ember a háza felújítására.
Így járt egy négygyermekes tiszapüspöki hölgy, aki a csok-ot szerette volna igénybe venni a házuk felújítására. Ahhoz, hogy előrébb léphessen az ügyben, az építésügyi hatóságtól kellett engedélyt kérjen, melyet meg is tett, kimentek a házhoz és felszólították a hibák kijavítására. Határidőt adtak engedély helyett, mely lejárta után visszatértek és látták, a kéményen kívül semmi sem lett kijavítva. ami nem meglepő, hisz pont erre szeretett volna a hölgy támogatást, mivel nincs rá pénze, hogy megcsinálja. Erre megbüntették és megint határidőt kapott. Részletesebben ITT!
Én szégyellem magamat,a névrokomnom helyett.