Megbeszélés Kecskeméten

2014. február 12-én, szerdán este 18 óra 30 perces kezdéssel, Kecskeméten az Inkubátorházban (Ipoly u. 1/A, földszint-kisterem) közös beszélgetésre hívok minden Kecskeméti és környékbeli lakost, aki egyetért A Haza Nem Eladó Mozgalom párt eszmeiségével, célkitűzéseivel.

Tisztelettel, Kásler Árpád.

http://mno.hu/magyar_nemzet_gazdasagi_hirei/meg-hozhat-meglepetest-a-devizaugy-1209837

Jövő szerdán hozzák nyilvánosságra az Európai Bíróságon a főtanácsnok véleményét a Kásler-ügyben. A tisztességtelenség kimondása elvezethet a szerződések semmisségéhez.

A Kásler kontra OTP perben a múlt év elején a Kúria lényegében azt kérdezte a luxembourgi székhelyű Európai Bíróságtól: vizsgálhatja-e a magyar igazságszolgáltatás, hogy a devizahiteles fogyasztói szerződések tisztességes feltételeket tartalmaznak-e, vagy sem. Érdeklődött a legfőbb hazai fórum arról is, az ítélkezés módosíthatja-e a tisztességtelen kikötést. A vita az ügyben egyebek közt az árfolyamrés jogi természete körül forgott.

A Kúria a Kásler-ügyre hivatkozva nem foglalkozott ezekkel a kérdésekkel abban a jogegységi határozatában, amelyben a devizaalapú hitelszerződések érvényességéről és teljesítésének feltételeiről döntött. A december 16-i határozat elvi megállapításai között szerepelt, hogy a devizaalapú kölcsönszerződés révén az ügyfél a forintkölcsönnél kedvezőbb kamat mellett devizában adósodott el. S az árfolyamváltozás hatásait a hitelfelvevőnek kell viselnie. Az ilyen szerződés – önmagában az adóst terhelő árfolyamkockázat miatt – nem ütközik jogszabályba, nem sérti a jó erkölcsöt, nem uzsorás jellegű, és színlelt kontraktusnak sem tekinthető – rögzítette a Kúria. A jogegységi határozat az összes érvénytelenségi okot nem sorolta fel, a tisztességtelenség esetleges kimondása ezért – idehaza és Luxembourgban is – elvezethet a semmisség megállapításához.

Egy tegnapi szakmai beszélgetésen a Kúrián Osztovits András bíró a Magyar Nemzetnek elmondta: a gyakorlat ismeretében feltételezni lehet, hogy a luxembourgi főtanácsnok nyilatkozatának jövő szerdai közzététele után az Európai Bíróság akár egy hónapon belül döntést hoz a Kásler-perben. A Kúria a konkrét ügyben és a jogegységi eljárásban is ezt követően alakíthatja ki álláspontját. Az időpontot természetesen befolyásolhatja, hogy az Európai Bíróság egyértelmű, határozott választ ad-e.

Részletek a Magyar Nemzet szombati számában.

3 hozzászólás a(z) “Megbeszélés Kecskeméten” bejegyzéshez

  1. De hát az összes külföldön betiltották, kárpótolják a megvezetett hiteleseket, hazánkban miért kell erre éveket várni? Megmondom: mert a nép nagy része nem csatlakozik, csak vár-tényleg elképzelni sem tudom, hogy mire.

  2. Jól gondolom hogy ez egy nagyon jó hír, ami megjelent most a magyar nemzetbe?
    Örülök hogy a határon túl is foglalkoznak azzal amit Árpád elindított, mert amit ez a magyar kormány csinál az szégyen.