A Haza Pártja december 7-én sikeresen megtartotta Sarkadkeresztúron az időközi helyhatósági választással kapcsolatos lakossági fórumát. Érdeklődés volt, vita volt, tehát minden úgy zajlott, ahogy ilyenkor zajlania kell. Bár számomra ez nem újkeletű dolog, hogy fellépésemmel frusztráltságot is, nemcsak elismerést váltok ki az emberekből és ez most sem volt másképp. Vélelmezhetően a rendezvény alatt a kocsim jobb hátsó kerekét kiszúrták :), lehet elfogytak az érvek… Mire érzékeltem, hogy felnin gurulok, már késő volt. Semmi baj, megyünk tovább. Háború van és a háború veszteségekkel is jár, holott nem háborúznunk kellene, hanem együtt tolni-húzni az ország szekerét, én ezen leszek.

Egy rövid telefonos felvétellel érzékeltetném a hangulatot, még egyszer megköszönve mindenki segítségét és minden jelenlévő figyelmét.

A fórumról született is egy vélemény a facebookon, melyet megosztok Önökkel is. Jó lenne, ha a devizaadósoknál is beindulna az a szemlélet, ami a poszt megíróját gondolatainak megosztására ihlette!

Széplaki Andrea:

Keresztúriaknak… Jelentés a ma esti FÓRUMRÓL:

Ma este nem Müller Péter útmutatójával esik gondolkodóba a fejem a párnán. Nem a holnapi nap teendőivel datálom az estét, hanem a holnap álmaiba szenderülök. De előbb megírom ezt a pár sort, mert a kimondott szó a teremtőerejű, a gondolat, ha nem öntik formába illanó. Ha szavakat fog, papírt lát, továbbadható, majd sokasodik, fejlődik és a „A fejlődő gondolat először virágot hajt, aztán gyümölccsé érik.”( Karinthy Frigyes)
Ma este elindult a nagy hidegben egy szárba szökkenés. A szokásokat félretéve a közhelyes ígéretek és hátramutogatás helyett feketén-fehéren egy lehetőséggel találtuk szembe magunkat ott A FÓRUM-on. A fórumon, ahol mindenki, aki felelősségteljes embernek vagy legalább kíváncsinak véli magát, megjelent. Megadva önnön lényének, értelmének, szellemének, a szabadon gondolkodás lehetőségét. Választópolgárként kötelesek vagyunk teljesíteni a választással járó feladatot: tájékozódni, megismerni, aztán az elegendő ismeretek birtokában dönteni a lehető legjobb tudásunk és meggyőződésünk szerint. Szabad akaratunk szerint. Ha változást akarunk, pláne…
Jelöltként pedig a meghirdetett fórumokon való részvétel, kérem szépen, tiszteletet kivívó cselekedet. Erre pedig nagy szükség van, az ellenféltől kapott tisztelet meg szinte kettőt ér. A távolmaradás nem hőstett, még érdektelenség látszatát fenntartó viselkedés sem… – hiszen, – minden gondolkodó ember szerint, – ez meg sem engedhető ebben a titulusban. Gyávaság (?). Ha így van, butaság (?). S talán ebben a helyzetben ez(ek) a legkevésbé megengedhető(k)…
Meg kell mondani, nem sokan törekedtünk ma a megismerésre, és arányában elég sokan maradtak gyáván (?), bután (?) otthon. Nem értem. Mint ahogy azt sem, miért kell azért félni, „félve lenni”, ha mindennapi életünk történéseinek részesei kívánunk lenni. Ha adott a helyzet, és az idő, hogy véleményezhetünk, vagy csak csendben informálódjunk, miért nem használjuk ki? Retorzió? Ne engedjük meg magunknak, és nem történik meg! Választás mindig van. Csak akkor nincs, ha nem élünk vele. Esetleg a „másik” (meg)felismerése marad el. Hiba.. Egy újabb, amiből szintén nincs tanulás, így a fejlődés is elmarad, hozva a megrekedést.
A tunyaság a tehetetlenség leple alá bújik, a lustaság a lehetetlenség mögé. Pedig lehetetlen nem létezik…
Mi „ingázósok”, kívülállóként nézzük azt, ami láttatni engedtetik. Az „itthoniak” pedig vakok a „túlvilágra”, s van, aki még csak el sem képzeli a falutábla utáni létet. Ki így bírál, ki úgy véleményezik, dönt vagy hagyja magát döntetni(?).
„Munkahely kell! Munkahely nélkül nem élhető a falu!”- év(tized)ek óta ez a fáma. Van, aki még mindig vár, van, aki eljár és kivár…és aki elment ugyan, mégis vissza-visszatekint.. Várunk..
És lassan hagyjuk, hogy egy újabb generáció nőjön fel ugyanezzel a hozzáállással.
Már kérdéseink sincsenek…, ezt tapasztaltuk az este, ott A FÓRUM-on.
Bárki az elmúlt hosszú években kézzel, képpel, géppel fogható ötlettel állt elő elénk?
Most felbukkant egy messziről jött ember, aki IGEN(!), azt mondott, amit akart…,elénk állt és zsebében egy üzenettel megszólított: Emberek,merjünk nagyot álmodni!
Mi pedig tátogtunk, mint akik nem hisszük el, hogy ez jár nekünk…
Aztán egy bíráló után jött a másik, majd Jóska bácsi, túl a 60-on rátette az i-re a pontot és megválaszolta a bírálatot: igenis van helye az álmodozásnak, mert bizonyított, hogy abból lesz a tett. „Nézd csak vissza az életed Zolikám, gondoltad volna 25-30 évvel ezelőtt, hogy ma sikeres vállalkozó leszel?”
Köszönöm Kásler Árpádnak, hogy idehozta elénk ezt a lehetőséget, bármi vezérelte is. Köszönöm, hogy talán először éreztem azt egy községünk tisztségét betölteni kívánó jelölttől, hogy meg akarta magát ismertetni velem és tisztelettel szólt hozzám. Nem győzködött, nem ígérgetett, csupán tényeket közölt, még ha néhányak szemében magamutogatós kérkedésnek is tűnt…(ilyen a mai világ). Bemutatkozni jött, megtette. A szórólapján is említett, kikért beszámolók hiányában tájékoztatást nem kaptunk a pénzügyi lehetőségek helyrehozatalára tett javaslatairól, hiszen nem volt miből „építkezzen”.
Viszont hozott egy nem mindennapi lehetőséget és biztosított arról, meg is valósítható. Rajtunk múlik… Nekünk most nem dolgunk azt firtatni, milyen zsebből kerül elő a tőke, nem vagyunk abban a helyzetben. A mi dolgunk gondolkodni, majd bizalmat adni szabad akaratunkból, miután meggyőződtünk arról, hogy legjobb tudásunk szerint döntöttünk. Sorsunk felől. Bárki személye mellett is voksolunk…