„Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül.”
Az idei választások nagy tanulsága, hogy a fősodrású média úgy működik, mint a kábítószeres fecskendő…nem az okozza a delíriumot, de az fecskendezi az emberek vénájába…
A magyarországi választások történetében A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT történetének eddigi legjobb eredményét érte el.Gratulálok a képviselő jelölteknek a elszántságukhoz,bátorságukhoz.Ez a párt és tagjai a zászlónkra tűzött célok miatt minden elkövetett kezdeti esetlenségünk ellenére is tiszteletet érdemelnek.A társadalom leginkább bajba jutott rétegén próbálunk segíteni.A nyerőkhöz képest kevés kapott szavazat ellenére is elértük azt,hogy a választások kampánytémáját jelentős részben tematizáltuk. Így vagy úgy a parlamentbe bekerült pártok egyike sem tudta (a szocialista pereputtyon kívül) megkerülni a “deviza-hiteles” témát.Folytassuk!!!!!
Szavazásomról röviden!
Lehet pár év múlva,
örök nyughelyem lesz egy urna,
de 2014-ben,
első szavazóként éppen,
6 óra 5 perckor szavaztam sorsomról!
Izgatottan vártam a napot,
talán remek híreket kapok.
Nem győztünk megáll az ész!
nincs összefogás ennyi az egész.
Telefonon kaptam a hírt,
a lelkem azonnal sírt.
Nem akartam hogy így legyen ,
szemem zokog,mégis könnytelen.
Még reggel bízva az urna előtt,
elsőként szavaztam egy szebb jövőt,
most így este tíz után,
nézek magam elé oly bután.
A hazugságoktól félek,
melyben rengeteg az érdek,
csak sajnos semmibe vesznek,
s nyomorgó emberré tesznek.
Orbán Viktor a miniszter,
ő az aki jól tvisztel,
ugra -bugra népesség,
ehhez kell ám kepésség.
Most már végkép nem látok tisztán!
Nem tartozik rátok,
én mégis kiáltok,
Hísz ez lenne újra a CÉL!
Önző és bátor ,
mát nem terminátor,
Szívemben fényes a kés!
Meg se kérdezik ki ez ,
fő, hogy győzött a FIDESZ,
Ki rám lehet, elsőként lép!
“EGY ÚJ ÉS NAGYSZERŰ KORSZAK!”
ha nem lesznek bankok, kik kirabolnak,
Majd akkor ígérj!
Hitetlen ebek,
ugatnak ó égek,
S mindenkit butának vél!
Kárhozott lelkek,
elégve hevertek,
Nem jut zsebetekbe a pénz!
Miközben a munka,
nyomorba juttatta,
Egy seregnyi eszement észt!
Táltosok szállnak,
nyilaznak százak,
De ölni egy törvény elég!
Még most is csak nyírnak,!
agyak mégse nyílnak,
AZT HISZEM EZ MOST A CÉL!!!
20140406Györgyi
Szavazásomról röviden!
Lehet pár év múlva,
örök nyughelyem lesz egy urna,
de 2014-ben,
első szavazóként éppen,
6 óra 5 perckor szavaztam sorsomról!
Izgatottan vártam a napot,
talán remek híreket kapok.
Nem győztünk megáll az ész!
nincs összefogás ennyi az egész.
Telefonon kaptam a hírt,
a lelkem azonnal sírt.
Nem akartam hogy így legyen ,
szemem zokog,mégis könnytelen.
Még reggel bízva az urna előtt,
elsőként szavaztam egy szebb jövőt,
most így este tíz után,
nézek magam elé oly bután.
A hazugságoktól félek,
melyben rengeteg az érdek,
csak sajnos semmibe vesznek,
s nyomorgó emberré tesznek.
Orbán Viktor a miniszter,
ő az aki jól tvisztel,
ugra -bugra népesség,
ehhez kell ám kepésség.
Most már végkép nem látok tisztán!
Nem tartozik rátok, Hitetlen ebek,
én mégis kiáltok, ugatnak ó égek,
Hísz ez lenne újra a CÉL! S mindenkit butának vél!
Önző és bátor , Kárhozott lelkek,
mát nem terminátor, elégve hevertek,
Szívemben fényes a kés! Nem jut zsebetekbe a pénz!
Vérvörös lepel , Miközben a munka,
mellettem hever, nyomorba juttatta,
Véremmel itatják ép! Egy seregnyi eszement észt!
Meg se kérdezik ki ez , Táltosok szállnak,
fő, hogy győzött a FIDESZ, nyilaznak százak,
Ki rám lehet, elsőként lép! De ölni egy törvény elég!
“EGY ÚJ ÉS NAGYSZERŰ KORSZAK!” Még most is csak nyírnak,
ha nem lesznek bankok, kik kirabolnak, agyak mégse nyílnak,
Majd akkor ígérj! AZT HISZEM EZ MOST A CÉL!!!
20140406Györgyi
Büszke vagyok a Mozgalomra, köszönöm, hogy figyelemmel kísérhetem a munkáját. Gratulálok az elért eredményhez, és a további sikerekhez erőt, egészséget és kiatartást kívánok! Remlénykedem abban, hogy munkája nyomán egyszer még magyar földön élő büszke magyar polágr lehetek! Ma Magyarországon ez csak Önnek fontos!
A hajnal előtt a legsötétebb az éj…
Szo,ami szo,csalodtam,csalodtunk!Nem magunkban,tudom,mi vagyunk azok az igaz emberek,akik meg hisznek,meg tudnak gyermekien hinni,akik nemkepesek,ha bele pusztulnak sem olyanok lenni,mint azok,akik ezt a jatekot uzik!De akik kitartanak akkor is amikor a gerinctelen mar reg osszeomlott!
Bárhogy is Árpád most már nem szabad megállni bármi is történjen.

Vérvörös lepel ,
mellettem hever,
Véremmel itatják ép!