Kérünk mindenkit, hogy minél többen küldjék el ezt a levelet az ATV Szerkesztőségének és a Bankszövetségnek is.
Tisztelt ATV Szerkesztőség!
A Banki Adósok Érdekvédelmi Szervezete és a Bankcsapda Érdekvédelmi Civil Szervezet azzal a kéréssel fordul a tisztelt ATV Szerkesztőség felé, hogy biztosítsanak egy nyílt vitafórum keretében, élő közvetítésben időt számunkra, a devizahitelek körül kialakult anomáliák tisztázása érdekében.
Azért is indokolt a tisztelt ATV Szerkesztőségéhez fordulnunk jelen kérésünkkel, mert az ATV ezidáig csak a Banki Szektor képviselőit hallgatta meg, pontosabban számukra biztosított megnyilvánulási időt.
Úgy gondoljuk, hogy végre valakinek hitelesen is kellene tájékoztatni a méltatlan helyzetbe került adósokat és a közvéleményt is. Ezt csakis úgy lehet megvalósítani, ha egy nyílt vitafórumban mindkét oldal kifejtheti álláspontját és ütköztethetik érveiket. Éppen ezért, nem saját véleményünket kívánjuk egyoldalúan elmondani, hanem ezen nyílt levélen keresztül is, immár sokadjára kísérletet teszünk arra, hogy meghívjuk a tisztelt Felcsúti Péter urat, illetve a Bankszövetség bármely prominens szakemberét a nyílt vitára. Ezáltal megadjuk a lehetőséget, hogy végre bebizonyíthassák igazukat és hogy ország világ előtt tisztázzák a bankszektor becsületét valamint cáfolják érveinket.
Úgy gondoljuk, hogy egy ilyen vitafórumra már régen sort kellett volna keríteni egy valós demokráciában. Önök mint liberális szemléleletet valló média, bizonyára nem zárkóznak el egy ilyen lehetőség elől.
Köszönettel, Kásler Árpád a BAÉSZ elnöke
Falus Zsolt Ferenc a B.É.C.S.elnöke
Kelt: Gyulán, 2013. 02. 07.