Beigazolódik a mondás, hogy ahol a szükség, ott a segítség. A Banki Adósok Érdekvédelmi Szervezetének közel 600.000 Ft. elmaradása keletkezett, az elmúlt hónapok rendezvényei, országjárás, bérek és bérletek következtében. De az emberek összefogásából ezt a nehézséget is sikeresen áthidalhatjuk mert Önök közül sokan felajánlották adójuk egy százalékát. A NAV kimutatása szerint több mint kettő millió forint felajánlott adóra vagyunk jogosultak, amelyek beérkezhetnek egy-két hónapon belül. Alább bemásolunk néhány civil szervezetet, amiből egyértelműen következtetni lehet a BAÉSZ támogatottságára.
Még egyszer mindenkinek köszönet a felajánlásokért, az egyéb adományokért. Azok nélkül sem az első és második országjárás (amely folytatva lesz), sem a megtartott négy nagy rendezvényünk nem jöhetett volna létre. Soha, senki ne mondja többé, hogy a magyarok nem képesek összefogni, jó úton vagyunk de tény, hogy nem értünk még célba.
Tisztelettel, Kásler Árpád
Adó1%-ból felajánlások:
(Utólagos kiegészítés: vannak akiknek nehézséget okoz a szövegértelmezés, az itt felsorolt szervezetek nem támogatták a BAÉSZ-t az itt felsorolt összegekkel. Ezek nyilvános adatok a NAV honlapjáról, mindössze összehasonlításképpen lett közzétéve, hogy mindenki berangsorolhassa a BAÉSZ-t. Ezt a kiegészítést a Szegedi Gyermekszívek Gyógyulásáért Alapítvány kérésére tesszük közzé, mert voltak akik befenyítették őket, hogy nem megfelelő célra használják fel az adományokat. Sokan vagyunk sokfélék…K.Á.)
-Szegedi Vadasparkért Alapítvány 2.672.142 Ft 715 fő felajánlása
-Szolnok Városi Állatotthon Alapítvány 2.595.853 Ft 685 fő felajánlása
-Szegedi Gyermekszívek Gyógyulásáért Alapítvány 2.415.294 Ft 623 Fő felajánlása
-Chabad Lubavits Zsidó Nevelési és Oktatási Alapítvány 2.057.198 Ft 417 fő felajánlása
-Banki Adósok Érdekvédelmi Szervezete 2.055.626 Ft 702 fő felajánlása
-Banki Hitel Károsultjainak Egyesülete 90.690Ft 26 fő felajánlása
-Mártélyi Olvasókör 39.791 Ft 9 fő felajánlása
-Fehér Ló Alapítvány 5.699 Ft 2 fő felajánlása
-Fekete Művészek Kulturális Egyesület 3.314 Ft 1 fő felajánlása
-Bankcsapda Érdekvédelmi Civil Szervezet 2.160 Ft 4 fő felajánlása
-Taksony Faluszépítő Egyesület 519 Ft 1 fő felajánlása

Szóval akkor ha jól értem vannak támogatok is listában és vannak olyanok is akiket mások támogattak csak éppen visszaéltek vele.Nemrég engem is felhívott egy gyermek alapítványtól egy hölgy és megadott egy számlaszámot amire utalhattam volna de nem tettem.Mivel ellenőriztem a bankszámlaszámot otp-s volt csak nem az alapítvány honlapján feltüntetel egyező.Ezért nem utaltam.Hát hiába a pénz nem boldogít van amit az ember pénzért nem tud megvenni.
Szivesen. 🙂
Nagyon szívesen adtam..hisz tudom ,hogy nemes cél érdekében használjátok.. !! A Haza Nem Eladó!!Ott leszek!!!
Csatlakozom, én is köszönetet mondok a felajánlóknak , akik között biztos voltak olyanok is, akiknek nincs devizaalapú forinthitele.
Azt fűzném hozzá , hogy a BAÉSZ eddigi munkájának értékelése nagyon sok szempont figyelembe vételével kell történjen , mivel nem zárt rendszerről van szó .
Nehéz eredményként értékelni egy elveszített pert, egy végzést, amiben további iratok beküldésére szólítják fel az Adóst, vagy akár illetéket rónak ki újfent .
Pedig szükség van arra, hogy az elvégzett munkát annak figyelembe vételével értékeljük, hogy milyen erőkkel állunk szemben.
Szükséges az, hogy belássuk, hogy jelenleg Magyarországon nem a hatályos törvények mentén ítélkeznek a bírák, nem a hatályos törvények mentén döntenek a rendőrségek, ügyészségek a feljelentések sorsáról, nem a jogszabály által előírt módon folynak ezek az ügyletek.
Emiatt , ha időt nyerünk egy megindított polgári perrel, egy feljelentéssel, amelyre az adott válasz értelmezésekor az adujukat tudjuk kivenni a kezükből , emiatt ideiglenesen áthidalunk egy időt .
Mert a megoldás nem a bírósági eljárás, nem a feljelentés, nem a levelezés a Bankkal, a közjegyzővel, a végrehajtóval , de a munkánk jelentős részét ez képezi.
Mivel nincs jogállam, ezekkel az eszközökkel nem tudunk végleges eredményt elérni .
Ezekkel az eszközökkel elértük azt, hogy időt nyertünk, azt, hogy egyre többen belátják a jelenlegi rendszer terrorját, egyre többen megértik, milyen törvényeket sértettek meg a devizaalapú hitelezés során a Bankok, a hatóságok, a közjegyzők, a végrehajtók, és egyre többen megértik, és átlátják, hogy mindez Magyarország tönkretételét szolgálja . Tönkretételét?
Magyarország nem lesz tönkretéve, mert Magyarország maga az érték, amihez hozzá akarnak jutni .
A magyarságot akarják megfosztani az ősöktől elörökölt jussuktól .
Ezt kell megakadályozni . A BAÉSZ ezen munkálkodik, nem kis eredménnyel.
Köszönet minden irodistának, minden ügyvédnek, aki segítő volt a folyamatban, és természetesen köszönet Árpádnak és az őt segítő Czuczi Ernőnek , Száraz Györgynek , akik az országjáráson végigkísérték .
Köszönet mindenkinek, akik az eddigi gyűléseken , és a Nemzetgyűlésen részt vettek.
Amit el kívánunk érni, ahhoz kevés a BAÉSZ.
Amit el kívánunk érni, ahhoz a közös akarat kell.
Amit el kívánunk érni, az nem más, mint hogy jogállam szülessen.
Jogállam, amely a magyar nemzet érdekeit hivatott szem előtt tartani , amely védi a magyar nemzet elidegeníthetetlen tulajdonát, a magyar földet , a magyar nemzeti vagyont , és a magyar emberek otthonait, személyes tárgyait, vagyonát , amelyben a jogrend működik , és nem a magukat függetlennek mondó közjegyzők , bírák véreztetik el a lakosságot , hogy a vagyonukat elveszítve, hazátlanná váljanak .
A célunk eléréséhez nem elég az, hogy a BAÉSZ mint civil szervezet igyekezzen.
A BAÉSZ a munkát elvégezte, mert még van esélyünk. Egyre több, mert feltárta , hogy mi történt.
Ezt ki kell mondatni . Ehhez népakarat kell.
Jelenleg a magyar nemzetnek nincs fennhatósága az igazságszolgáltatás intézményrendszere felett .
Amíg ezt a fennhatóságot nem szerezzük vissza, addig veszélyben a haza.
A HAZA NEM ELADÓ, SEMMI PÉNZEN!
TALÁLKOZUNK 2013 . OKTÓBER 23 – ÁN BUDAPESTEN ! EZ A FELADAT !