Június óta több mint 18 százalékkal drágult a cukor ára, és a közeljövőben további áremelkedés várható. Mivel Magyarország már nem termel annyi cukrot, mint annak idején, így erősen importfüggő e termék.
A rendszerváltás óta 11 cukorgyártól szabadították meg kis hazánkat, most meg az Indiai időjárás viszontagságai miatt várható drágulás. Persze, kisebb nagyobb ingadozások minden évben megfigyelhetők, viszont ez nagyban elkerülhető lenne, ha a gyáraink nem végezték volna süllyesztőbe.
A sárvári cukorgyár hűlt helye
Forrás: vaol.hu
1990-ben még 131 ezer hektár volt a betakarított cukorrépa területe, ami közel 600 ezer tonnás előállított cukormennyiséget jelentett. A drasztikus csökkenés jelei csak 1996-ban mutatkoztak meg először. Ugyanis az előző évi 124 ezer hektárról 118 ezerre csökkent, egy évvel később már csak 98 ezer hektárról takarították be a terményt. 2008-ban azonban a betakarított 10 ezer hektáros terület az előző évi (41 ezer hektár) 24 százaléka volt mindössze.
Részletesebben ITT olvashat a gyárbezárások okairól.
Nem árt észben tartani, Magyarország gazdasága nem attól fog erősödni, hogy a külföldi nagyvállalatok beköltöznek és munkát biztosítanak bizonyos számú emberek számára. Ezek a cégek kiviszik a pénzt, nem úgy, mint régen, amikor a Magyar terméket vásárolták kamion számra a külföldi országok. Jelen esetben ez pont fordítva van. A termékek döntő hányada külföldről érkezik, melyek erősen elnyomják a hazai ipart, már ami maradt belőle.
Nem, hogy gyáraink nincsenek, lassan már földünk sem lesz, ahol megtermelhetnék az alapanyagot számukra.
Meddig tűr még a Magyar nép? Egyesek szerint már késő, nincs vissza út. Szerintem sosincs késő, csak nem mindegy, milyen mélyről kell újraépíteni egy gazdaságot.
Forrás: hvg.hu
A magyar gazdaság tragikus története 1980-tól napjainkig, avagy a személyes egoizmus diadala a közjó felett
Sokan, sokféleképpen írták le, mondták el a magyar gazdaság tönkretételét. Nekem van egy saját verzióm, amit átéltem és tapasztaltam.
Első felvonás: hajrá VGMK!
Magyarországon az 1980-as évek elején a kisvállalkozások újabb szervezeti formáit vezették be. A nagybani rablás ekkoriban kezdődött el. A vgmk.-k nem voltak valóságos társaságok, ezeket a vállalatok saját munkatársaikból hozták létre, eleinte többnyire azért, hogy a szűk és a kisvállalkozásokkal versenyképtelen bérezési korlátaikat a súlyponti szakmai területeken túl tudják lépni. A vgmk.-k a vállalat eszközeivel, a vállalat üzemeiben lényegében félig-meddig túlmunkát vállaltak, amire vagy az anyavállalattal, vagy külső szervezetekkel szerződtek. Áraik kifelé kedvezőek voltak, a belső árak is jórészt tisztán jövedelmet foglaltak magukba, mivel általában nem terhelték őket általános költségek. Az anyagköltségek – az elszámolási lazaságok következtében – a vállalat készleteit terhelték, az infrastrukturális szolgáltatásokat, a továbbképzések költségeit a vállalat fedezte, s a munkaidő is inkább a jobban fizető vgmk.-munkák végzésével ment el a vállalati munkaidő rovására. Ezek a szervezetek előbb-utóbb – például számítástechnikai, szervező, fejlesztő cégeknél, tervezőintézetekben és másutt – az anyavállalat konkurenseivé váltak (számítástechnikai, szervező, fejlesztő cégeknél, tervezőintézetekben, például). A belső szerződések módot adtak a korrupcióra (ide megfelelő ellenszolgáltatások fejében jól fizető, jó munkák kerültek át a vállalat vezető munkatársainak jóvoltából), majd kellően megerősödve gmk.-vá – gazdasági munkaközösséggé – alakultak. Szerződéseiket, az ügyfeleket magukkal víve függetlenítették magukat. Egyes csoportok igen jól kihasználták a fellazuló állami ellenőrzést, s különösen a csúcstechnika importjában, az embargó alá eső termékek külföldről történő behozatalában, hazai terjesztésében jeleskedett, így a rendszerváltozás időpontjáig hatalmas extraprofitra tett szert. Szóval, a vgmk.-k sokat ártottak a gazdaságnak
Második felvonás: a gazdasági társaságokról szóló 1988. évi VI. törvény hatálybalépése
Nos, elérkezett az idő, hogy akik megszedték magukat a vgmk.-s időszakban, akik közel voltak a hatalomhoz, nem utolsó sorban a hatalom emberei,sorra kezdték alakítani a gazdasági társaságokat, vásároltak fel lerobbant cégeket, szakszervezeti, mszmp.-s üdülőket stb. Lényegében itt már eldőlt, hogy Magyarországon rövidesen változások lesznek.
Harmadik felvonás: a privatizáció
1991-ben az állami cégek privatizálása idején fokozatosan külföldi tulajdonba kerültek a gyárak. A külföldi tőke beengedése az ágazatok hanyatlásához vezetett, nekik ugyanis sokkal inkább a piacra, mint újabb gyárakra volt szükségük. Szélsőséges kiárusító privatizáció valósult meg. Önmagában az is megdöbbentő, hogy milyen kevés társaság szerepelt az egyáltalán nem, vagy csak részlegesen privatizálható cégek között. Ez egyértelműen a külföldi érdekeknek való teljes behódolást igazolja, másrészt azt a nyílt beismerést, hogy a hatalom nem is lenne képes az állami tulajdont eredményesen működtetni, „az állam csak rossz tulajdonos lehet” ostoba dogma szerint.
Ezzel egyben eljutottunk az alapproblémához: ezek szerint léteznek tehát „jó államok”, amely a közjót szolgálják, és léteznek „rossz államok”, amelyek erre nem képesek, mert hatalmi elitjeik – számító szándékossággal – nem képesek a közjó szolgálatára.
Megdöbbentő, hogy még a nagy tradíciókkal rendelkező, hungarikumokat előállító cégeket is privatizálják. Ezek körében még a nemzeti identitást is csupán piaci szempontok és érdekek határozzák meg. Ennek ellenére az évek folytán újabb cégek kerültek külföldi kézbe.
Negyedik felvonás: a globalizáció térnyerése
Mi az globalizáció? Pár idézet a szakirodalomból: „a globalizáció (…) elszakítja a nemzetet a saját gazdaságától, (…) a nemzeti intézmények, a kormány, a minisztériumok és az önkormányzatok lehetőségei csökkennek a tekintetben, hogy az adott országban folyó eseményeket aktívan formálják, befolyásolják,”… „A diktálók közé felsorakoznak az ún. nemzetek és kormányok feletti intézmények, a Világbank, az IMF és a WTO.” Ezzel eljutottunk a globalizáció intézményrendszeréhez.
A globalizáció intézményrendszere
Egy tudatosan felépített és terjesztett, érdekvezérelt ideológiáról és gyakorlatról van-e szó? Számos szakértő szerint, a három alapintézmény, a Világbank, az IMF és a WTO, valamint a mögöttük lévő gazdag államok és azok globális cégei együttesen hajtják bele a világot a globalizációba.
Az intézményrendszer jellemzése
Az intézményekkel kapcsolatos megállapítások dióhéjban az alábbiak szerint foglalhatók össze:
– A felsorolt intézmények, mint „nemzetek feletti szervezetek” a valóságban sajátos globális érdekeket képviselnek.
– Alapvetően azoknak a tulajdonosoknak az érdekeit, akik többségi szavazati joggal rendelkeznek az intézményekben (A Világbankban 5 gazdag ország – USA, Németország, Japán, Franciaország, Nagy-Britannia – együtt a szavazatok kb. 40 %-ával rendelkezik. Az un. G7 országok – az ötön kívül még Olaszország és Kanada tartozik ide – a szavazatok közel 50 %-át, míg a másik 50 %-ot, a többi 173 ország mondhatja magáénak). Az IMF-nél is hasonló a helyzet. Mindkét intézmény központja Washingtonban van.
– A hitelt nyújtó országok érdekeit képviselik, azok „adósságbehajtó ügynökségeként” működnek.
– A hiteleket feltételekhez kötik, amelyek révén szerkezetátalakító programokat kényszerítenek az országokra.
Szerkezetátalakító programok
Ezek keretében a nyugati tanácsadók ellepték az országokat, garantáltan működő recepteket ajánlva. Az alaprecept – figyelmen kívül hagyva az egyes országok eltérő történelmi, kulturális, értékrendbeli és fejlődési szintbeli különbségeit: különböző állami szabályozások leépítése, gyors privatizáció, az állam kiűzése a gazdaságból, piaci liberalizáció.
Mi tehát a szerkezetátalakító programok valódi célja? Az országok globalizálása, vagyis megnyitása, a piaci és humán erőforrásuk elérhetővé tétele a külföldi tőke számára.
Ötödik felvonás: A privatizáció következményei, unió, de nem Erdéllyel
A legfontosabb következmények körében a tulajdonosi struktúra megváltozásáról, az önkormányzatok kisemmizéséről, az áremelkedések alakulásáról, az ellátásbiztonságról, a munkahelyvesztésekről, az új tulajdonosok viselkedési kultúrájáról, valamint az kutatási és az oktatási tevékenységre gyakorolt hatásról érdemes szólni. S mindezek tükrében arra választ keresni, hogy a privatizáció mennyiben szolgálta/ja a közjót.
A tulajdonosi struktúra megváltozása
A ránk erőltetett kiárusító privatizáció és az azt követő liberalizáció felér egy második Trianonnal. S mindez az EU asszisztálása mellett és direktívái szerint folyik. A tulajdonosi struktúra átalakulása az álam szerepvállalási eszköztárát nagymértékben szűkítette: az erőteljes tulajdonosi funkció hiányában már nem képes e fontos stratégiai ágazatban a közjót megfelelő szinten érvényesíteni.
Az önkormányzatok kisemmizése
Tudni kell, hogy a helyi önkormányzatoktól szóló 1990. évi LXV. törvény szerint a teljes belterületi közművagyont át kellett volna adni az önkormányzatoknak. A privatizáció megkezdése előtt azonban (éppen a kiárusító privatizáció érdekében) 1995-ben a törvényt lényegesen módosították. Az 1955. július 21-től hatályos törvénymódosítás az önkormányzatokat megrövidítette, minthogy az őket megillető teljes belterületi villamos, ill. gázközmű vagyonként, csupán a közműveket üzemeltető gazdasági társaságok állami tulajdoni részvényeinek 25, illetve 40 százalékában határozta meg.
Tehát nem közmű vagyont, hanem töredék részvénycsomagokat kaptak, amelyektől a legtöbb önkormányzat, szűkös pénzügyi helyzete miatt szabadulni próbált. De még ez sem volt elég, hiszen az ÁPV Rt. ügyvédi irodák bevonásával alkudozásokba kezdett az önkormányzatokkal, hogy készpénz-fizetéssel minél olcsóbban hozzájusson a részvényekhez. Ez vezetett az elhíresült Tocsik-féle botrányhoz.
Áremelkedések
A privatizáció és a liberalizáció következménye, hiszen jelentősen befolyásolta az árakat az időközben bekövetkező infláció és a primer energiahordozók árának növekedése, hogy csak e két legfontosabb ármeghatározó tényezőt említsük. Egyértelmű, hogy éppen a privatizáció időszakában és 2003-tól, a liberalizáció bevezetésétől növekedtek rohamosabban az árak.
Létszámleépítések
A privatizáció emberileg elfogadhatatlanul legsúlyosabb következménye a privatizált társaságoknál bekövetkezett létszámleépítés. A leépítés mértéke és módja tekintetében voltak különbségek, egyes társaságoknál fondorlatos, másoknál „emberségesebb” módszereket alkalmaztak. Mindenesetre sok előnyugdíjast és munkanélkülit „termeltek” az új befektetők. Ezzel az ő profitjuk nőtt, a leépítésekkel járó összes gond maradt a miénk.
Hazai kutatás és oktatás
A rendszerváltozás előtt kialakult az egyensúlyi hazai intézményrendszer, szaktanszékek az egyetemeken. A privatizáció után a helyzet gyökeresen megváltozott. A privatizált társaságok által finanszírozott kutatások gyakorlatilag megszűntek, a tervező irodák sem kapnak elegendő munkát, aminek következtében másodlagos hatásként ezek is leépültek, a fennmaradásért küzdenek. A külföldi befektetők a jelentős munkákat otthon végeztetik, a magyar cégek csak kiegészítő, vagy alvállalkozói feladatokhoz jutnak. Jellemző, hogy az új létesítményeknél még az egyszerű vasszerkezeteket is külföldről szállítják ide (Mátrai Erőmű Zrt. 16 MW-os naperőmű).
A külföldi befektetők viselkedésmódja
Noha általánosságban tudjuk, milyen a mentalitás e globalizálódó világunkban, hogyan működtetnek mindent a nyers profitérdekek, személyesen megtapasztalni mégis megdöbbentő. Pontosan úgy viselkednek, mint a gyarmatosítók, csak a gyarmati kiszolgáltatottságunkat más eszközökkel érik el. Nekik csak a piacunk és az olcsóbb munkaerőnk kell. Nemzetek felettiek, a legcsekélyebb módon sem érdeklik őket a mi közösségi gondjaink (szakszervezeti megmozdulások, például).
Gyakorta váltogatva küldenek ide (a”félbalkánra”) olyan vezetőket, akiknek egyetlen feladata a központban született döntések és utasítások rideg végrehajtása. Szakmai felkészültségük általában gyenge, a magyar képzett mérnökök sokszor értetlenül fogadják a szakmai döntéseiket.
Szóval, az itteni helytartók szándékos bizonytalanságot gerjesztenek, hogy a dolgozókban egzisztenciális félelem alakuljon ki. Hiszen ezzel sakkban lehet őket tartani. Ennek eredményeképpen rossz a dolgozók munkahelyi közérzete, ami természetesen még a biztonságos üzemeltetésre is kihat.
Összegzés
A leírtak alapján röviden csak annyit mondhatunk a vgmk.-k megalakítása, a magyar privatizáció, hogy előnnyel nem, de sok-sok hátránnyal járt. A magyar politikai vezetés az elmúlt 35 év alatt nem volt képes a közjót szolgálni. Folyamatosan károsodtak a foglalkoztatási feltételek, a szakképzés minősége. Az emberek döntő többségének álom lett a jólét.
A politikusok legsúlyosabb tévedése, hogy központjában nem az ember, nem a nemzetek, hanem a piaci verseny van. A hazánkban lévő multinacionális cégek a nemzet közösségi érdekeivel mit sem törődve működnek. Szóval, ha a külföldi befektetők nem akarnak szervesen részt venni a munkaerő újra-előállításában, a magyar társadalom közösségi életében és nemzeti céljaink megvalósításában, akkor szépen megkérjük őket, hogy csendesen menjenek haza. A befektetett összegeiket busás kamataikkal együtt már úgyis hazahordták.
Még nincs késő emberek! Aki már felébredt és ezt velünk együtt látja az csatlakozzon,hogy együtt megállíthassuk ezt a folyamatot,hogy ne a nulláról keljen visszafordítani a gazdaságunkat. Meddig hagyjuk még hogy mindenünk elvegyék és lefosszák az országunkat!? A HAZA NEM ELADÓ