
A közel 53 perces beszélgetésen nagyon sokminden elhangzott, de érdemleges dolog csak egyetlen egy. Juszt László egy jó kérdező, nagyon sokszor visszatért és próbált mindenki számára érthető magyarázatokat kicsikarni Bige Lászlótól,

amikor konkrétumok helyett mellébeszélésekbe és befejezetlen gondolatmenetekbe bocsátkozott az interjú alany.
Végtelenül sajnálatosnak tartom Juszt László részéről, hogy elkerülte a figyelmét, az egyetlen érdemleges kijelentése Bigének és arra vehemensen nem tért vissza kérdésekkel, mert ott van a kutya elásva.
Az érdemleges egy percet érdemes mindenkinek meghallgatni. 18perc 30 másodperctől, 19 perc 22 másodpercig.
Ebben az hangzik el, hogy Magyarországon egy bevett szokás, hogy úgy juttatnak csődbe cégeket, hogy a bank felmondja a hitelszerződést és utána aki nem jut pénzhez, annak vihetik a cégét, vagyonát. Ezt mi is alá tudjuk támasztani devizahitelesek, de a lényeg most jön. Bige László kijelentette, hogy “ez maffiamódszerek….ultipartik közben cserélt gazdát, én is voltam jelen ilyenen”.
Bige László amíg haverkodott Csányival és a többi bűnöző bankárral, végignézte az ultipartikon, ahogy maffia módszerekkel csődöltették be a cégeket és adták vették egymás között. De akkor ez nem csípte a szemét Bigének, nem tudom, hogy “lehányta-e magát” ettől, vagy az ultizó társait? Mielőtt megbotránkozna valaki, hogy ilyet írok, ezek Bige saját szavai, mert aki végighallgatja a beszélgetést, ömlik Bige László, Magyarország egyik leggazdagabb emberének szájából a kultúra és stílusos beszéd, “írástudatlan rendőrök, szellemi fogyatékos, hányja le magát, kapcsoljon villanyt , mert annyira sötét” stb. stb.
Amikor az ultipartikon dőltek el maffiamódszerekkel vállalkozások csődbejuttásai, azon vállalkozások mögött is emberek voltak, családok és sorsok, annyi különbséggel, hogy nem Bige Lászlónak hívták őket.
Én sosem ultiztam ilyen emberekkel és ha hasonló előfordult volna biztos, hogy nem hagytam volna szó nélkül ott és azonnal. Bige szó nélkül hagyta, tovább ultizott, eltelt 15 év és a maffia módszer utolérte őt is. Ennyire triviálisan egyszerű a dolog. Arról nem beszélve, hogy érdemes lenne megnézni Bige a cégeit hogyan vette? Csak nem becsődöltetés után árverésen?
Juszt László sokszor kimondta Csányi Sándor nevét, ez tetszett, hogy nem kerülgette a forró kását. Érdekes, hogy Juszt László sosem hívott meg engem egy ilyen beszélgetésre, holott én sokkal nagyobb ügyet göngyölítettem fel, mint a Bige 14 milliárdos bírsága.
Ha önök szeretnék, hogy Juszt László velem is elbeszélgessen a devizahiteles kifosztásról, meg Csányi Sándorról, akkor minél többen lájkolják és osszák meg a posztot, valamint írjanak Juszt Lászlónak, hogy adósa az egész kifosztott társadalom felé egy velem lefolytatott interjúval. Ha meghív, résztveszek rajta.
Kásler Árpád
