„Tisztelt Miniszterelnök Úr, tisztelt Országgyűlési Képviselők!

Köszönöm a megtisztelő lehetőséget, hogy közvetlenül szólhatok Önökhöz, hogy felemelhetem a szavamat a kifosztottak, a  jogtalanul és méltatlanul kisemmizettek érdekében és védelmében.

Becses idejüket nem kívánom rabolni, ezért nagyon rövid leszek, egyszerű kérdésemre egyszerű választ kérek.

A „devizaadósok” miből és honnan teremtsék elő a bankok által igényelt többletkövetelést?! Az anyagilag teljesen kivéreztetett magyar társadalom miként, mi módon teljesíthet egyre többet, az egyre kevesebből?! Miből és honnan teremtsenek elő a bankok részére pótfedezetet a virtuális többletkövetelés kielégítésére?!

Köszönöm és várom megtisztelő válaszukat!”

Feszült csend uralkodik a parlamentben, senki sem akar szót kérni, majd éles zaj hasít a fülembe. Az ébresztőóra. Fél hat van, kezdődik egy újabb  nap, így a válaszról lemaradtunk. De sebaj, holnap hátha újra álmodok és akkor ha lesz válasz megosztom Önökkel. Addig is folytatjuk a harcot, próbáljuk elvégezni a munkát azon képviselők helyett, akik csak a fizetésüket veszik fel, de  érdemben semmit nem tesznek. Írjuk a bankoknak a beadványokat, készítjük elő a peranyagokat, lelket öntünk azokba akik reményvesztettek és az elesettekkel tudatjuk, hogy nincsenek magukra hagyva.

Aggasztó hírek tömkelegével találkozunk minden nap. Az öngyilkossági hullám nem apad, az ideggondozók túlterheltek a devizahitelek károsultjaival.

Jó hírként annyit közölhetek, hogy egyre többen megkeresnek az összefogás reményében és érdekében, folyamatos tárgyalások és egyeztetések zajlanak…
Szervezzük az országot, szervezzük az embereket, hogyha elég erősek leszünk már, akkor a nyakunkra telepedett élősködőket levessük magunkról, hogy felszántsuk a gazzal teli ugart és elvessük a jövő generációk kiegyensúlyozott és boldog létét biztosító magvakat, hogy törvényszék elé állítsuk mindazokat, akik a magyar nemzet vagyonvesztéséért felelősek.

Kásler Árpád

Kelt: Gyulán, 2012. 08. 30-án