Karaván meg a kutyák

Mindenki ismeri a mondást, a kutya ugat, a karaván halad. Mi is haladunk, ha nem is száguldunk, miközben a kutyák is teszik a dolgukat.

A világ dolgai forgatókönyv szerint haladnak, világbékére kilátás sincs az elkövetkezendő ezer évre, tehát jó lesz, ha mindenki ennek függvényében rendezkedik be.  Szíriában ideggázok bevetésével ölik a gyerekeket, civileket, ami elítélendő és megtorlást igényel, ebben azt hiszem, minden normális ember egyetért.  Viszont az már egy fogasabb kérdés, hogy ki vetette be és kinek a megbízásából. Csak remélni lehet, hogy nem egy felállított kelepcébe sétált bele az új amerikai elnök, aki a felvételek láttán, azonnali rakétatámadásra adott ki parancsot. Lehet nem ártott volna rá aludni egyet, bár kényszerhelyzetben van és bizonyítania kell odahaza, ahol az elit, Putyin pincsijének tartja. Érdekes, fene se gondolná, hogy Putyinnak ennyi pincsije lenne.

A józan ész az ellen szól, hogy a szír kormányerők tették volna, nyerésre álltak az orosz háttérnek köszönhetően, egy ilyen akcióval mindent elveszíthetnek, az orosz támogatást és nemzetközi elitélést zúdítanak magukra, tagadják is érintettségüket és valljuk be, mindent kizáró bizonyítékok még nem láttak napvilágot. Csak az elmúlt évtizedekben annyi, de annyi példa volt rá, hogy az orránál fogva vezették a világot a világelit tagjai, legyen szó akár az Iraki, vagy Líbiai háborúról, de beszélhetünk Ukrajnáról és Szíriáról is. A kávé még nincs lefőve, ez az egy biztos, csak abba bízhatunk, hogy a dolgok nem csúsznak ki a kontroll alól, ami a világkonfliktust illeti.

Mindeközben Magyarországon is gondoskodva van minden nap, valami történésről, mint a rómaiak idejében, cirkuszt a népnek, kenyeret pedig a teszkoból megveszik hozzá maguk. Ennek árnyékában szép csendesen folynak az árverezések és kilakoltatások, bár utóbbira nemigen van szükség, a legtöbb magyar elmenekül magától a lakásából.

A kifosztottak, valamilyen okból kifolyólag nem kívántak és nem kívánnak komolyabban hangot adni az igazságtalanságnak. Lehet még mindig magukat okolják, hogy így jártak. Szó mi szó, a média igen alapos agymosást végez, sikeresek, persze feccelnek is pénzt bele amennyi kell.

Per pillanat érdemi játéktér csak a politikai térfélen marad, bár pénzhiány és passzivitás okán, ott is korlátoltak az esélyek, de rajtunk nem múlik, ahogy eddig sem múlt. 2017. május 13-án, A Haza Pártja országos nagygyűlést tart Gyulán, ahol meghozza a legfontosabb stratégia döntéseket, az országgyűlési választásokkal kapcsolatban. Megvitatásra kerül, hogy kikkel vagyunk hajlandóak szövetségre lépni és kikkel nem. A Haza Pártja az ország hatodik legnagyobb politikai pártja, a több mint száz bejegyzett politikai pártból, bár az utóbbi időben több pártbejegyzés is történt, kiknek képviselői már országos méretű pártokról és komoly társadalmi támogatottságokról igyekeznek meggyőzni a nagyérdeműt, de mindaddig míg valós versenyben megmérettetésen nem bizonyítottak, addig csak pókerblöffnél nem több az egész. Mi bizonyítottunk és a nép, a kifosztottak, a gondolkodók, a hazájukért tenniakarók, a jövőt szemelőtt tartók segítségével, ismét bizonyítani fogunk, sokkal jobb eredményt elérve, mint 2014-ben.

Egy hozzászólás a(z) “Karaván meg a kutyák” bejegyzéshez

  1. Trumppal alkut kötöttek a bábosok: belföldön azt csinál, amit akar, a külpolitika viszont marad a bábosok kezében.
    Az amerikai hátérhatalom újra műsorra tűzte a vegyi fegyver hazugságáriát. Irakban kiderült, egy szó sem volt igaz belőle. Szíriában 2013-ban lelepleződtek: ők juttatták hozzá a terroristákat a vegyi fegyverekhez. Úgy gondolják, eltelt 4 év, a polgárok emlékezete általában nem tart tovább egy választási ciklusnál, hát újra elsütik ugyanazt a hazugságot, ugyanúgy: http://vilaghelyzete.blogspot.hu/2017/04/sulyos-helyzet-az-usa-megtamadta.html